A 17. században elkezdett fizika nem vette észre, hogy a testek nyugalmi tehetetlen tömege nem azonos a súlyos tömegével, vagyis a nehézségi gyorsulás NEM egyetemes. Továbbá, a 20. század eljétöl nem tudott a fizika megbírkózni az elektromosan töltött testek mozgásegyenletével a c-vel terjedö nem-konzervatív elektromágneses mezöben. Ezért én a gravitációs mezöt is megmaradandó elemi töltések által okozva képzeltem el és az a mezö is c-vel terjedö nem-konzervativ mezö jelentöségét kapta meg. Négy stabil elemirészecske, e, p, P és E, létezik, amiknek kétféle megmaradó elemi töltése van és az elemi töltések okozzák a kölcsönhatást a részecskék között. Létezik tehát taszító gravitációs is. A hatásintegrált a véges Minkowski térbe kell felállítani mellék- és határfeltételek figyelembe vételével. Így a mezök és a stabil elemirészecskék mozgásegyenletei levezethetök. Az eredmény egy atomisztikus anyag elmélet kifejlesztése, ami szemben áll a konvenciónális fizika energétikus elméletével. Ez paradigmaváltás a fizikában www.atomsz.com .
Meg lehet érteni Galileit a 17. században, ö ezt a feltevést tartotta a legegyszerübbnek. Neki fogalma sem volt az anyag felépítéséröl, nem is gondolkodott el ezen.
Elminster Aumar: „"Megfelelö kísérlettel még a testek súlyos és tehetetlen tömege különbségét sem ellenörizte le a fizika."
Megtette.
Méghozzá egy magyar, nevesül Eötvös Loránd volt a kísérlet elvégzésének úttörője. Olyan pontossággal mutatta ki a súlyos és a tehetetlen tömeg AZONOSSÁGÁT, hogy az azóta elvégzett pontosabb mérések csak három-négy tizedesjegynyit tudtak csak a pontosságon javítani, finommechanika, lézerek meg számítógépek ellenére...
Büszkének kéne rá lennünk.“
Mi a kifogásom Eötvös torziós inga kísérlete ellen? Az az, hogy Eötvös nem vette figyelembe a jóval erösebb elektromágnesesség zavaró hatását. Az inga egyensúlyú állapotát a környezetböl eredö elektromágnese zavarás határozza meg, mindegy hogy kelet-nyugati, vagy észak-déli írányba van az inga fordítva. A jelenlevö, az inga környezetéböl erdö, elektromágneses mezö megakadályozta a súlyos és a tehetetlen tömeg különbsége kimérését a torziós inga kísérlettel. A különbözö összetételü testek nehézségi gyosrulását a fizikusok meg elmulasztották kimérni.
A 20. század elején Ludwig Boltzmann is szembe állt Ostwalddal és Machhal, mert ö az atomisztikus anyag elméletet propagálta. De jött 1905-ben Einstein, aki azóta az energétikus fizika mellett tört lándzsát. Bolzmann képzelte szerint a részecskék fizikai objektumok, pedig ö még nem is tudhatott az elektronok, a pozitronok, a protonok és az eltonok létezéséröl, mint valódi fizikai objektumok. Ma már ezt tudhatnánk ezt, ha meg tudtuk volna fogalmazni ezek objektumok fizikai tulajdonságát. Ez ezért nem sikerült, mert a fizika leragadott a tömeg téves nézeténél és a tömeg téves összefüggésénél a gravitációval. Természetesen Einsteinnek nem is sikerült egy egyesített elméletet a természet leírására megszerkeszteni.
Ejtökísérleteket kell elvégezni vákuumban és különbözö anyagokkal; ezek megfelelö kísérletek az UFF sértése kimutatásához. Továbbá vigyázni kell, hogy kívülröl az elektromágneses zavarás kicsi legyen. Így már 10^-5-ös mérési pontosság is elég a súlyos és a tehetetlen tömeg különbsége kimutatásához. A kísérletek összegzése https://www.youtube.com/watch?v=WsyJjxC7SRc is ebbbe az írányba mutat.
A fizikusok csak megfigyelik, hogyan müködik a természet. Mivel végtelen potosságú méréseket nem lehet elvégezni, igazi nagyképüség kellett ahhoz, elfogadni, hogy minden test AZONOS GYORSULÁSSAL ESIK (Galilei, 17. század), ami Euler-Newton átírásában így lett megfogalmazva
m a(test) = - G M m r/r3 → a(test) = - G M r/r3.
Newton nem is írta fel ezt az összefüggést, ezt a mozgásegyeletet, valószinüen azért, mert ö észrevette, hogy a tömeg, m, kétféle szerepben jelenik meg: egyszer mint tehetetlen tömeg, mi(test) és mint súlyos tömeg, mg(test).
mi(test) a(test) = - G M mg(test)r/r3.
A nehézségi gyorsulás tehát
a(test) = - G M mg(test)/ mi(test) r/r3 = - (1 + ∆(test)) G M r/r3 = - a0 (1 + ∆(test)),
bizony függhet (és függ is) az anyag minöségétöl. Newton ingakísérletekkel megprobálta a kétfajta tömeg különbségét meghatározni, de akkori mérési potossággal ez nem sikerült neki. A nehézségi gyorsulás kimérése ejtökísérletekkel és különbozö anyagokkal elérhetetlen volt Newton számára. Ilyen gyors mozgás kiméréséhez hiányoztak a 17. században kísérleti adottságok.
Végeredményben Euler fogalmazta meg a testek fenti mozgásegyenletét a gravitációs mezöben és ö “nagyvonalúan” kezelte a tömeget, mindegy hogy a mozgásegyelet melyik oldalán áll. Azóta a fizikusok ezt a nézetet vallják: m = mi(test) = mg(test). Ez aztán meg is pecsételte a “tömeg” fizikai további jelentöségét és a tömeg összefüggését a gravitációval. A kétfajta tömeg azonosságát Einstein is elfogadta és 1915-ben megszerkesztette az általános relativitás elvet, ami szerint a gravitáció nem is kölcsönhatás a testek között, hanem a tér-idö görbülése okozza. Ezt a nézetet aztán a fizikusok a mai napig el is fogadták, és mindent megtesznek ennek a tévelvnek az igazolására.
Senki, de senki sem, jött arra az ötletre, hogy a gravitációt egész máshogyan is el lehet képzelni. Mégpedig úgy mint az elektromágnesességet: A GRAVITÁCIÓT IS MEGMARADÓ ELMI TÖLTÉSEK OKOZZÁK. Így megmarad a gravitáció mint kölcsönhatás a részecskék között, épp úgy mint az elektromágnesesség. Fellép még egy kísérletekkel alátámaszott tény, az az, hogy az elektromágneses mezö c-vel terjed, a testek mozgási állapotától függetlenül. Ez Maxwell elektromágnese mezö mozgásegyeletéböl ki is jött. Ezt is át kell venni a gravitációs mezöre. (Ez egyesíti a gravitációt az elektromágnesességgel!)
Newton mozgásegyletét gönyörüen át lehet írni a megmaradó gravitációs töltésekre
mi(test) a(test) = - G(TEST)∙G(test)r/(4πr3),
ahol G(TEST) és G(test) a két test megmaradó gravitációs töltését jelenti. Természetesen a gravitációs töltéseknek kétféle elöjele is lehet, tehát a gravitációs töltések és a súlyos tömeg, mg(test), összefüggése
G(test) = ± g∙mg(test),
ahol az egyetemes gravitációs állandó G = g2/4π. Létezik tehát taszító gravitáció is, nem csak vonzó. Ez egy nagy meglepetés a fizikusok számára.
Az fizikának van még egy tévelve, az az hogy az energia megmarad. Ezt a fizika annak ellenére elfogadta, mint egy alapelv, hogy zárt fizikai rendszerek nem léteznek, és minden c-vel terjedö kölcsönhatás (mint a elektromágesesség és a gravitáció) nem-konzervatív kölcsönhatások. Ez alapján Einstein deklarálta 1905-ben a fénykvantum hipotézisát, E = hν. Niels Bohr meg megpróbálta ez alapján megmagyarázni az atomok fénykibocsátását. Ezt is a fizika, feltételt nem türöen, a mai napig elfogadta, pedig az elektromágesesség egy nem-konzervatív kölcsönhatás. Én Einstein foton-hipotézisát sem fogadtam el: szerintemfotonok nem is léteznek a természetben. De az energiamegmaradás annyira begyökerezedett a fizikába, hogy a fizikusok enélkül el se tudják képzelni a temészetet. Pedig ez nem így van: CSAK AZ ELMI TÖLTÉSEK MARADNAK MEG, AMIK A KÖLCSÖNHATÁSOKAT OKOZZÁK A RÉSZECSÉK KÖZÖTT. Ez áttérést jelent az anyag atomisztikus elméletére: EZ PARADIGMAVÁLTÁS.
Így én szemben állok az egész ELFOGADOTT fizikával.
Ejtökísérleteket kell elvégezni vákuumban és különbözö anyagokkal. Továbbá vigyázni kell, hogy kívülröl az elektromágneses zavarás kicsi legyen. Így már 10^-5-ös mérési pontosság is elég a súlyos és a tehetetlen tömeg különbsége kimutatásához.
"Megfelelö kísérlettel még a testek súlyos és tehetetlen tömege különbségét sem ellenörizte le a fizika."
Megtette.
Méghozzá egy magyar, nevesül Eötvös Loránd volt a kísérlet elvégzésének úttörője. Olyan pontossággal mutatta ki a súlyos és a tehetetlen tömeg AZONOSSÁGÁT, hogy az azóta elvégzett pontosabb mérések csak három-négy tizedesjegynyit tudtak csak a pontosságon javítani, finommechanika, lézerek meg számítógépek ellenére...
Megfelelö kísérlettel még a testek súlyos és tehetetlen tömege különbségét sem ellenörizte le a fizika. Elsönek ezt a mulasztást kell behozni a fizikusoknak.
Nem kellenek a megfigyelt részecskékhez se e/3 elektromos töltésü kvarkok se gluonok, se a Higgs-bozon, de nem is kell se az erös- és se a gyenge-kölcösnhatás sem.
Csak a négy elemirészecskék, e, p, P és E, kellenek meg az elektromágneses és a gravitációs kölcsönhatás.
""Mi is a Higgs-bozon baromi nagy nyugalmi energiája, te barom."
126,0 GeV/c2
Azaz mivel a proton tömege (nyugalmi energiája) 938 MeV/c2, ezért a Higgs-bozon 134-szeres protontömegnyi. Az meg nehézsúlynak számít a részecskék között..."
A Higgs-bozont nem látta soha senki. És mond te együgyü, honnan származik a Higgs-bozon 134-szeres protontömegnyi tömege???ß.
A Planck állandó meg csak egy Lagrange multiplikátor szerepét tölti be, a h nem kvantálja az energiát és a h csak a részecskék mozgásegyenleteiben lép fel. És léteznek más Lagrange multiplikátorok is. Ezek alapján határoztam meg minden test, minden megfigyelt részecske, összetételét a négyféle stabil elemirészecskékböl, az e, p, P és E-böl
"Mi is a Higgs-bozon baromi nagy nyugalmi energiája, te barom."
126,0 GeV/c2
Azaz mivel a proton tömege (nyugalmi energiája) 938 MeV/c2, ezért a Higgs-bozon 134-szeres protontömegnyi. Az meg nehézsúlynak számít a részecskék között...
„Az elektromágneses mezővel való kölcsönhatáshoz sem kell valós fotonnak részt vennie, és a Higgs-mechanizmushoz sem kell valós Higgs-bozonnak felbukkannia, pláne azért sem, mert baromi magas a Higgs-bozon nyugalmi energiája, és nem fog csak úgy szíre-szóra előpattanni a Higgs-mezőből. Éppen erre építették az LHC-t, ahol 14 TeV-ig tudják feltekerni a kakaót, hogy kipöckölhessék a Higgs-mezőből valós részecskévé a kvantumát...“
Az elektromágneses mezővel való kölcsönhatáshoz nem kell se valós, se valótlan foton!
A Higgs-mechanizmusra nincs is semmi szükség. Mi is a Higgs-bozon baromi nagy nyugalmi energiája, te barom.
„Az elektron - mivel az elemi részecske - tömegét a Higgs-mezővel történő kölcsönhatása eredményezi.“ Igeeen? Bevagy rúgva?
„A proton tömege pedig eléggé bajos dolog, mivel jórészt nem az alkotó kvarkok tömegéből áll, hanem a kvarkokat összetartó gluonok kötési energiájából.“ A kutyaf*szát!
„Küzdenek is vele rendesen, hogy egy ilyen összetett részecske tömegét visszavezessék az alkotórészek tömegére, és a számolásokkal éppen a magyar fizikusok jutottak a legmesszebbre.“ Azért küzdenek vele, mert fogalmuk sincs mi is az a "tömeg".
Ez nekem sikerült is, és a súlyos és a tehetetlen tömeget is kiszámítottam.
Hát, azzal, hogy a valóság tényeit tagadod, biztosan nem fogsz előrelépni egy centit se a saját fizikai modelled kidolgozásában. Mert lehet, hogy jó lesz ugyan valamire, de speciel a mi valóságunk leírására alkalmatlan lesz. (Egyébként már most is az.)
"Mit gondolsz, hány Higgs-bozon kell például az elektron, vagy a proton tömegéhez?"
Egy se.
Az elektron - mivel az elemi részecske - tömegét a Higgs-mezővel történő kölcsönhatása eredményezi. A Higgs-bozon pedig ennek a mezőnek a kvantuma ugyanúgy, ahogy a foton az elektromágneses mezőé. Az elektromágneses mezővel való kölcsönhatáshoz sem kell valós fotonnak részt vennie, és a Higgs-mechanizmushoz sem kell valós Higgs-bozonnak felbukkannia, pláne azért sem, mert baromi magas a Higgs-bozon nyugalmi energiája, és nem fog csak úgy szíre-szóra előpattanni a Higgs-mezőből. Éppen erre építették az LHC-t, ahol 14 TeV-ig tudják feltekerni a kakaót, hogy kipöckölhessék a Higgs-mezőből valós részecskévé a kvantumát...
A proton tömege pedig eléggé bajos dolog, mivel jórészt nem az alkotó kvarkok tömegéből áll, hanem a kvarkokat összetartó gluonok kötési energiájából. Küzdenek is vele rendesen, hogy egy ilyen összetett részecske tömegét visszavezessék az alkotórészek tömegére, és a számolásokkal éppen a magyar fizikusok jutottak a legmesszebbre.
Elminster Aumar, te általában a fizikához nem konyítsz semmit, és ezen túl a részecskefizikához, abszolút fingod sincs. Nem is tudod, hogy ha a részecskefizikusok a részecsekröl makognak, ezeket emlegetik https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_particles. Ezeket a részecskefizikusok aztán tetszölegesen keverik, mert fogalmuk sincs mi, mi?
Mit gondolsz, hány Higgs-bozon kell például az elektron, vagy a proton tömegéhez? Kérdezd meg ezt a részecskefizikus tudósoktól.
"for the theoretical discovery of a mechanism that contributes to our understanding of the origin of mass of subatomic particles, and which recently was confirmed through the discovery of the predicted fundamental particle, by the ATLAS and CMS experiments at CERN's Large Hadron Collider"
"Hol hallottad és ki bizonyította kísérletileg, hogy a proton nem pontszerü (az alábbí értelemben)?"
Először J. Friedman, H. W. Kendall és R. E. Taylor az MIT Sranford Lineáris Gyorsítójában elektronok rugalmatlan szóródásával. 1990-ben adták rá a Nobel-díjat:
Jerome I. Friedman, Henry W. Kendall and Richard E. Taylor
"for their pioneering investigations concerning deep inelastic scattering of electrons on protons and bound neutrons, which have been of essential importance for the development of the quark model in particle physics"
De keress rá a neten például: "proton elastic scattering" és ilyen érdekességekre is lehet bukkanni:
"The results of 25 years of elastic-scattering experiments with protons and antiprotons suggest a model of the proton with a layered structure that can be tested at the LHC."
Fig. 1. Physical picture of the proton from a phenomenological investigation of high-energy pp and p̅p elastic scattering.
