Nyitotta:H e a t, 2009.08.11 10:27 |
Hozzászólások: 564 | Hozzászólók: 47
Nemrég olvastam ezt a cikket. Nagyon tetszett, mert olyan oldalát is megvilágítja a dolognak, amivel kevesebbet foglalkozunk. Hiszen a szerető, a mostoha, az anyós, stb. meglehetősen negatív szerepek. Hiszen a nagy szerelmi történetek végetérnek az összeköltözéssel, vagy a házassággal. Na de mi van utána? Leginkább semmi új a nap alatt ...
Akit érdekel a téma, vagy vannak ezirányú tapasztalatai, történetei, szívesen olvasnám.
De van rosszabb: amelyik nemcsak határozatlan, de gyáva is. Na, az képes még érdekeseket alkotni. Láttam a környezetemben pár ilyen sztorit, szebbnél szebbek...
Adott egy ember, aki buta nőt vett feleségül, és vszleg ezt tudta is már az elején is, ha ő maga is nem hülye, aztán ezen sír, h a ribi milyen hülye? :DDD
Válóok: így akarjuk, és kész. Még mindig keressük a kinek hibájábólt???
Igen. Egyszer egy munkahely kisebb irodájában egy hölgy mesélt valamiről a még jelen lévő 3 munkatársnőnek. Egyszer belépett egy férfikolléga. Aki beszélt odanézett, hogy ki lépett be, majd "ráfókuszált", azaz nagyon látszott, hogy megszűnt a külvilág, számára csak a belépő kolléga létezik, a mondat közepén torkára akadt a szó, nem is tudta utána sem folytatni, fogalma sem volt, hogy hol hagyta abba. Végül teljesen elvörösödött és zavarba jött. Teljesen önkéntelen reakciók voltak. A többiek is persze egyből látták, hogy mi az ábra, nevettek.
A kollégák előtt nem szoktunk semmit csinálni, összesen beszélgetünk. Ha más is hallja, akkor olyan érdekfeszítő témákról, mint pl. időjárás, kit rúgtak ki a cégtől és miért, stb. Abban bízunk, hogy bárki más női beszélgetőpartner után is megy a jelentés - munkájából fakadóan van pár...
Nem, amit itt írtam, arra gondoltam. De valóban jó ötlet volt, köszönöm...
Nem könnyű az élet, mindenkinek egy van belőle, élje úgy, ahogy neki legjobb. Én úgy gondolom, ahogy leírtam, de ez csak az én véleményem. Én senkit el nem ítélek, ha másképp gondolja.
Köszönöm:) Valóban érdekesek. Azt hittem, hogy azért ajánlod, mert ellent fog mondani annak, amit írtam, de nem. Elolvastam legalább 30 hozzászólását, közte több hosszút is. Életszagú vagy nem, lényegében hasonlóról beszél. Még olvasgatok tőle többet is.
Igen, ez természetesen elképzelhető, sőt. Ha egy házasság VALÓBAN jól működik, akkor szerintem egyik félnek sincs szüksége félrelépésre, szeretőre. Pont ezért nem tudom megérteni azt a gyávaságot, amikor valaki a rossz, döglődő házasságán kívül szerelemre, komoly, hosszú közös jövő reményét adó kapcsolatra talál, és mégsem meri teljesen felvállalni azt, megtisztelve ezzel új partnerét. Én úgy gondolom, a házastársnak is tartozik ezzel, mert őt is érinti a dolog, hogy elmondjuk, felvállaljuk. Általában mindenféle álindokokat találnak, hogy a feleséget (férjet) akarják kímélni, meg a gyermekek (rájuk, az ő lelkükre persze nagyon kell ügyelni, de nekik is jobb egy tiszta, megoldott helyzet, mint évekig hazugság közepette élni), meg a vagyonmegosztás, stb..
A futó, például egy éjszakás kapcsolatról, amely érzelmileg nem jelent semmit, persze egyenesen tilos beszámolni párunknak. Úgysem tud vele semmit kezdeni, nem tisztességes saját tettünk felelősségét, súlyát rátenni, csak mindent elront, értelme, haszna pedig semmi. Ilyenkor a hallgatás a tisztességesebb. Persze itt sem arra gondolok, amikor valaki sportot űz ebből, hanem bizonyos szituációban "véletlenül" egyszer megtörténik.
Egyik félnek sem hoz felhőtlen boldogságot. Az egyik félben tudat alatt ott bújkál valamiféle bűntudat, a másikat pedig zavarja a házastárs ténye (hozzá megy haza). Felhőtlen boldogságot a tiszta helyzet hozhat.
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy szerelmes valóban lehet valaki valakibe. De ha ez valóban komoly kapcsolat, akkor legyen bátorsága lezárni a régit, és felvállalni az újat. Álljon oda párja elé, beszéljék meg, váljanak szét, ez így gerinces.
Szeretőnek lenni, mindig megalázó, mert a másik fél nem vállalja fel teljesen. Ez a helyzet semmit meg nem old, és általában egyik félnek sem hoz felhőtlen boldogságot.
Természetesen neki kell döntenie, és a következményeket is neki kell vállalnia. Ezt senki át nem vállalhatja senkitől (mármint a döntést és a következmények viselését). Már ha egyáltalán bármit dönteni akar. Lehet, hogy csak önigazolást, együttérzést szeretne kapni.
Én továbbra is úgy érzem, hogy az a realitás, amit leírtam.
Nem azzal segítünk valakinek, ha abban segítünk, hogy a fejét még mélyebben a homokba dugja.
Hmmm....nincs nagyon jogunk senki döntését bírálni..... vagy itélkezni,......... az ember döntött, asszonnyal marad. Az ő döntése, tiszteletben kell tartani ezt... Hogy ő ezt hogy éli meg, hogy érzi magát ebben a helyzetben az ő dolga, majd beszélgetünk róla, ha ő is ír ide, és ismerjük a nézőpontjait :)))
Laurerielnek sem biztos hogy megalázó ez a helyzet... ha az lenne, nyilván nem lenne benne másfél éve...
Ha mégis megalázónak érzi, azt ő teszi saját magával.... Semmiképp nem az ember teszi vele....
Igazából be lehet rendezkedni erre az életre is.... Meg tovább lehet lépni... Ha jó ez így neki, el tudja azt fogadni, hogy valószínű sosem fog a szerelem elválni, akkor maradjon benne, rendezze be így az életét, ha jó ez neki...
Ha nem jó, akkor sürgősen ki kell belőle lépni...
Nem lehet jó tanácsot adni.... önvizsgálat, mi a jó neki a jövőre, a jövőképet mindenképp úgy kell levetíteni, hogy az ember sosem fog elválni ( Ha mégis az tényleg csak bónusz lehet, erre alapozni semmiképp nem szabad ) És neki magának kell döntenie...
Na... egyébként ha én lennék ilyen helyzetben, (nem igazán voltam még.... sőt, úgy hogy én független a másik meg nős úgy sosem) cseppet sem érezném magam leértékelve, sem megalázónak nem érezném a dolgot, bár én asszem nem is lennék rajta hogy váljon el....mosson főzzön rá az asszony...szellentsen csak az ő ágyába, hozzám meg csak a megborotvált jó modorát hozza.....
Laurerel az a baj, hogy szenved, mert többet akar....(Főzni, gatyát mosni) És igen ettől egyre szarabbul lesz.... ki kellene lépnie... Ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély arra, hogy ebből válás legyen... Sztem az esetek többségében két éven belül döntés születik..... És itt megszületett a ffi részéről...
Beleugrani bármikor, bármibe bele lehet. Én nem erre gondolok. Ezeket a "pótkapcsolatokat" én nem nevezem párkapcsolatnak. És semmi olyan kapcsolatot sem, amikor valaki az önértékelése növelése céljából, rosszul értelmezett férfiasságból, vagy bosszúból, csakazértis, vigasztalásképpen, stb... létrejövő kapcsolatot nem nevezem párkapcsolatnak.
A kapcsolat érzelmileg akkor van lezárva, és akkor áll készen valaki egy új kapcsolat befogadására, ha már indulatok nélkül gondol a másikra, ha meglátja az utcán, már nem megy át a másik oldalra, hogy ne kelljen találkoznia vele, már nem önsajnálkozik, már megbocsátotta a másik tetteit, és ha már akár képes lenne vele beülni emberi módon egy jót beszélgetni egy presszóba (játszmázás, indulatok, sértettség nélkül), mint egy jó ismerőssel. Ekkor van lezárva érzelmileg az előző kapcsolat, és ekkor kész valójában egy új párkapcsolatra. Ekkor már képes tiszta lappal egy új kapcsolatba teljesen beletenni érzelmileg is magát. De ehhez mindenképpen idő kell. Enélkül csak "pótkapcsolatok" születnek, amelyeknek szerintem semmi értelmük nincs.
A kapcsolatot érzelmileg úgy is le lehet zárni, hogy közben nem költöztek szét egymástól. A lezárás lelki folyamat, nem feltétele a fizikai távollét.
Ne tévesszen meg. Nem ez a felvállalás. A felvállalás az, ha odaáll a felesége elé, és elmondja neki, hogy ez van, és nem a háta mögött, mások falazásával csinálja. Mert a párjának joga van (lenne) tudni, hogy az érzelmek már megváltoztak. Mert ő is érintett. Gyáva, nem mer odaállni. Azt szeretné, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Állandó hazugságban élni. Neki ez így kényelmes. Neked ez jó? Várni? Minek? Egy ilyen emberre? Hogy azután majd Veled is ezt csinálja? Gerinctelenül, a hátad mögött? Értékeld már többre magad! Nem kell Neked feltétlenül ilyen megalázó helyzetben lenned! Találsz értékesebb embert is, csak nem kell görcsösen keresni. Egyedül is jól érezheti magát az ember.
A normális az, ha lezárja az ember előző kapcsolatát, és utána kezd új kapcsolatba. Sőt, ha az ember lezárja a kapcsolatot, akkor sem tud a legtöbb esetben egyből új kapcsolatba kezdeni, hiszen a régi is még a lelkében él valamennyire. Egy időnek el kell telnie, mire ismét kész lesz egy új kapcsolat befogadására.
Ne haragudj, ha öszinte voltam. Én igazán nem akarlak Téged bántani legkevésbé sem. Sajnos, ez az igazság, vedd észre.
Nem ítélkezést kértem, hanem tanácsot, de jobban járok egy hivatásos pszichológussal, még akkor is, ha ő sosem volt ilyen helyzetben. Én ide azért jöttem, hogy hasonló emberekkel beszéljek, de látom, hogy ide főleg olyanok járnak, akiknek jól esik a másikat csesztetni, más problémáin csámcsogni és elmondani neki, mekkora balfasz. Tájékoztatásul közlöm, hogy az a kb 2 évvel ezelőtti beírás az pont az az időszak volt, amikor beadtam a válást, menekültem az egyikből és kapva kaptam egy másikon, akivel évek óta megvolt a vonzalom, de rájöttünk, hogy barátnak jobbak vagyunk. Megfelel a válasz? Köszönöm hozzászólásokat, sziasztok...
Berendezkedhetsz erre is.... előbb utóbb a feleség fülébe jut, lehet hogy ő fog lépni...lehet hogy tudja, és neki megfelel az állapot. A pasinak megfelel, mert van egy anyagi biztonság, a megszokott otthon, és vagy te neki, akivel ég.... Nem vetheted a szemére. Azt sem, ha sosem fog elválni, mert gondolom nem volt titok, hogy nős ember mikor megismerted, és viszonyt kezdtél. MIért mástól várod, hogy rendezze az életed? Berendezkedhetsz arra is, hogy szerető maradsz még 200 évig, van nyilván annak is jó oldala, nem a te ágyadba szellent esténként... nem terhelik a kapcsolatot hétköznapi gondok problémák, a nem együtt éléssel tovább tart a szenvedély, pont az előbb felsoroltak miatt, és végtére is szabad vagy... Ha egyszer évek múlva úgy dönt hogy mégis te kellesz a vagyon helyett, akkor az a bónusz....vagy nem :))
Vagy adsz magadnak egy számodra elfogadható határidőt, és ha nem alakul a te elképzelésed szerint a kapcsolat, akkor tovább lépsz.. vagy most rögtön...
Döntened neked kell a saját életedről, nem várhatod mástól. Ő döntött, egyenlőre a feleségével marad... lehet hogy később máshogy dönt, bár lássuk be, az idő múlásával egyre kevesebb az esély erre... Ezek az ő döntései, tartsd tiszteletbe, és ne sürgesd, ne kérd számon....dönts te is, ahogy neked vélhetően a jövődre vetítve a legjobb....
Persze hogy rajta van hogy működjön a kapcsolatotok.....mert szeret, meg akar tartani, de neki van egy másik élete is.....ezt vagy elfogadod, és berendezkedsz erre, és a válását csak egy esetleges bónusznak fogod fel, vagy ha ez nem élhető neked, akkor tovább kell lépni, és minél előbb.... sztem.
Sziasztok! Van itt olyan, akinek sikerült és boldog vége lett? Érdekelne, mert én már nem tudom meddig bírom... Bár én nem feleség akarok lenni, csak egyetlen... 34 vagyok, van egy lányom a meglehetősen ronda véget ért házasságomból. Több mint másfél éve találkoztam VELE, pedig azt hittem, hogy a múlt után nekem soha többé nem kell senki. Nála nincs gyerek, csak egy 8 éves házasság és sok-sok pénz. Én sajnos nem vagyok havi félmillió nettót kereső felsővezető, mint a kedves felesége. Decemberben elszakadt a cérna, elküldtem. 4 hét után felhívott, találkoztunk, nem csak én fogytam 50 kilóra, ő is nagyon megviselt volt. Megesküdött mindenre, hogy szeret és nem megy nélkülem. Nagyon szeretem és úgy gondoltam egész életemben bánnám, ha nem adnék neki még egy esélyt. Megváltozott... jó értelemben. Látom rajta, hogy akarja, hogy működjön a kapcsolatunk. Vállalja a nyilvánosságot, fogja a kezem az utcán, vacsorázni járunk, hozzám jön haza 3 nappal hamarabb a sielésből, miközben a neje azt hiszi vígan mulat Ausztriában, utazik 50 kilómétert hetente, hogy egy délutánt és egy éjszakát együtt tudjunk tölteni, sőt... én is aludtam már nála, mikor a felesége nem volt otthon, nem is egyszer. Az összes barátja tud rólam és teljes mellszéleséggel falaz, ha kell. Nem utasítja el egyértelműn a közös jövőt, de én ezeket a homályos célozgatásokat gyűlölöm. Direktben meg nem kérdezem meg. Nem én akarok dönteni helyette, neki kell. Azt mondja én vagyok a minden, a tökéletes, velem minden klappol, soha ennyire még senkit nem szeretett. De ha így van, akkor miért nem látja, hogy ez nekem nem jó? Célozgat a jövőre, meg ne legyek pesszimista, nem tudom mit hozhat a sors, ne temessem a kapcsolatunkat ha szeretem, ne úgy álljak hozzá, hogy úgysem leszek több szeretőnél... Akkor hogy álljak hozzá? Saját bevallás szerint csak az anyagiak, a ház, a vagyon köti... Érdemes várni? És ha igen meddig?
Aki a feleségnek köp, ha látja, hogy összefutottunk. Ugye, írtam korábban, hogy ő is a cégnél dolgozik. Meg vannak így is olyan kolléganők, akik próbálkoznak a páromnál.
Azóta nem volt tárgyalás. Viszont két fejlemény is van, az egyik jó, a másik kevésbé. A jó az pénzügyi jellegű, a rossz viszont az, hogy a cégen belül vannak "téglák". Egyet sikerült azonosítanunk, további kettő gyanúsítottunk van még.
Mivel finoman ugrasztottam ki többször is a nyulat a bokorból, és mindannyiszor változatlanul ugyanazt mondta, el kell hinnem, hogy érzelmileg már nem köti a feleségéhez semmi, szexuális kapcsolatuk nincs, mióta kitudódott a feleség félrelépés-sorozata. Egyedül a gyereket tudja felhasználni a feleség fegyverként, de inkább anyagi jellegűek ezek a támadások.
A párom rokonsága tud a feleség tetteiről, a közös családi eseményeken készült fotókról ezért általában mellőzik is - a rokonság közösségi oldalakon szereplő képei alapján mondom ezt, a páromnál nincs egyetlen kép sem.
A kapcsolatunkat a válásig titokban próbáljuk tartani, sőt azt követően még pár hónapig sem szeretném még nagy dobra verni. Egy-két kolléganő biztos megpróbál majd rástartolni a válás után, ez lesz majd egy nehéz időszak.
Minden emberi kapcslat más és más, de azért hátha segitség amit irok. Hasonló cipőben jártam, bár én már feleség vagyok, második feleség. Sok nézőpont van, olyan is hogy szerencsém volt, ritkaság ez, hogy a családos férfi a szeretőt válassza és persze sok olyan vélemény is van, hogy miért kellett beleronditanom egy család életébe. Az én ezzel kapcsolatos érzéseimre nem sokan kiváncsiak, csak elitélnek vagy megmondják a mindentudók hogy mit hogy kellene tennem. A történeted szempontjából amit szerettem volna csak megosztani, annyi, hogy bármit is mond, kezeld mindig fenntartással, bármekkora is a szerelem. A férfiak hajlamosak mást mondani, mást gondolni és mást cselekedni még a legnagyobb szerelmben is. Ezt saját magam bőrén tanultam meg a mostani kapcsolatomban. Ne bizz, amig a két szemeddel meg nem bizonyosodsz mindenről, és ha bármilyen gyanú is belopja magát a fejedbe, azt ne hessegesd el, mint én tettem. Mindennek alapja van. Nők vagyunk, hetedik érzékekkel, csak ha szerelmesek vagyunk megmagyarázzuk az akár nyilvánvalót is. Azoknak akik pedig akik fel akarják nyitni a szemünket ajtót mutatunk, mert nem hagyjuk hogy a végre várva várt szerelmet tönkretegyék. Pedig nem biztos, hogy mindenki rosszat akar.
Egy gyereknek sem jó, ha hazugságban nő fel. Ha emiatt félsz az új kapcsolattól, hogy megviseli a lányát, ezt gyorsan felejtsd el. Ezt a saját példám miatt mondom, mert a hasonló hozzáállásom miatt (jaj szegény gyerekekenek kell az apjuk, járkáljon csak hozzájuk amikor akar, és töltse a hétvégéket is velük, meg az ünnepeket) majdnam visszalökdöstem a férjemet az előző nejhez. Az egésznek aztán persze az lett a vége, hogy a gyerekek hazugságban voltak tartva igy most még jobban csak engem utálnak, illetve a volt feleségnek volt alkalma még párszor magára húznia a páromat, pedig már réges régen velem élt. De a bizonytalan férfit könnyű volt a praktikáival és a zsarolásával (melynek témája a gyerek) manipulálnia. Ne feledd. A régi feleség előnyben van, mert hosszú éveket tölttek együtt, ismeri a gyenge pontjait, tudja hogy mit mikor kell bevetnie. Ebben sosem legyen kétséged! Nagyon erősnek kell lenned és meg kell őrizned a méltóságod.
Végül velem maradt, mert én vagyok az életében a szerelem. Mindent megbánt, hogy annyi fájdalmat okozott a viselkedésével nekem, és feleségül vett. Boldogok vagyunk, de néha eszembe jutnak azok az idők és a megalázottság, ahogy látom magam előtt, hogy mit művelhettek az exfeleséggel amig én otthon vártam rá. Nem érzem magam győztesnek. Sokan biztos azt gondolják, hogy azt kaptam amit megérdemeltem, de ezek a válemények nem érdekelnek. Minden jó kapcsolathoz két ember kell, mint ahogy két ember kell a kapcsolat elrontásához is. Boldog vagyok, bár nehéz volt megbocsájtani, hogy mindent feladtam és is és viszonzásul nem ugyan azt kaptam.
Visszatérve rád: ne legyen lelkiismeret furdalásod, légy kicsit önző, de ne követelőzz. Ne éld bele magad semmibe, és légy mindig éber. Biztos nehéz a párodnak is a felesége miatt, de ha szeret akkor felnőtt módjára meg kell tudnia oldani. És onnan látszik, hogy komolyan gondolja veled, ha ezekben a dolgokban gyorsan lép, felszámolja a régi életét minden fronton még ha ez nehéz is. Az anyagiak sosem lehetnek olyan fontosak, mint egy kapcsolat. Egy kapcsolat akkor van lezérva, ha már nincs kötődés sem anyagilag sem szexuálisan és emberileg sem hiányzik az illető.
Nekem egy ideje nem volt kapcsolatom, náluk már a válás folyamatban volt, mikor elkezdett komolyabban udvarolni. Mondta, hogy komolyan gondolja. Ha nem gondolom komolyan, szóljak időben, mert még egyszer elölről kezdeni nincs kedve, akkor marad inkább egyedül.
Szia.Szerintem neked nagy szerencséd van,mert ez sajnos nagyon kevés embernek adatik meg,hogy megtalálja az igazit.Nemhiszem,hogy neked kéne rosszul érezned magad,mert boldog vagy.A kapcsolat két emberröl szól akik szeretik egymást és nem arrol,hogy csak élnek egymásmellett.Sok sikert.
A testvérem egy kisebb fejes egy cégnél. Több munkatársát is ismerem, elég családias a légkör a régóta ott dolgozókkal. Egyik munkatársa egy olyan ember hírében állt, aki mindent megtesz a családjáért, a feleségéért és a lányáért rajong, nincs olyan nő, akire hajlandó lenne ránézni a feleségén kívül. Ezért tisztelte is mindenki a cégnél, de a céggel kapcsolatban állók is. Mivel apám tíz éven át folyamatosan csalta anyámat, amiről az egész család tudott, mélységesen tiszteltem a testvérem ezen munkatársát. Teljesen ellentéte apámnak.
Aztán testvérem mesélte négy éve, hogy ez a munkatárs még nem is tudja, de valahogy el kellene neki mondani, hogy a felesége csalja. Nem az első pasival ráadásul. Nem is csoda, hiszen az asszony egy külföldi cég magyarországi részlegének volt a fejese, míg a férj egy szakmunkásvizsgával is végezhető beosztásban dolgozik mind a mai napig - főiskolai végzettséggel -, mert szereti a munkáját.
Aztán borult a bili náluk, kiderült, hogy a félrelépéseken túl közel 30milliós hitelt vett fel az asszony a férj nevére, a tudta nélkül. A férj hirtelen öregedett vagy tíz évet. Nagyon összetört, mesélte a testvérem.
Teltek, múltak a hónapok, a feleség cége megszűnt, és a férj a feleségét a korábbi dolgok ellerére felvetette a nagyfőnökkel a céghez. A férjnek mivel olyan a munkája, mint sok más kollégával, vele is beszélgettem, mint a kisfőnök testvére. Beszélgettünk erről-arról, aztán egy idő után kezdtem azt érzékelni, hogy ha egy másik hímnemű kerül szóba, olyan bizalmatlanul kérdezi, hogy ugye nem volt a szóban forgó ember és köztem semmi. Mivel nős és még ilyen családi háttér ellenére is tisztelettel beszélt a feleségéről, nem is értettem az ilyen jellegű kérdéseit.
Aztán bejelentettem neki - is -, hogy egy másik városba szeretnék költözni, ott keresek munkát. A válasza az volt, hogy ne menjek. Mikor mondtam neki, hogy mondjon legalább egy okot azért, ami miatt maradjak, csak sejtelmesen vállat rántott, hogy majd elmondja.
Aztán költözés után egyszer látogatóban voltam otthon, mikor összefutottam vele, és egy hatalmas nyelvest kaptam tőle. Mindketten zavarba jöttünk. Napokkal később mertem csak megkérdezni tőle telefonon, hogy most mondja meg őszintén, mit érez irántam. A kérdésre kérdés volt a válasz, hogy nem volt-e elég egyértelmű az a csók. Mondom neki, hogy de feleséged van, gyereked.
Már hónapokkal azelőtt beadta a válópert, pedig a lányára való tekintettel a lelkem mélyén valahol most is drukkolok, hogy helyre jöjjön a kapcsolatuk. A csók után kb. három hónappal beszélgettünk egy nagyot, hogy ki mit vár a kapcsolattól, ami köztünk van. Kérdeztem, hogy akár gyűrű is elképzelhető-e, gyerek? Benne van mindenben. Sőt, ha felfázok időnként, ő jobban aggodalmaskodik, hogy így nem lehet esetleg gyerekem.
A hátralévő dolog, hogy kimondják a válást. Ráadásul az asszony nem akar válni. Próbálja mindenhogyan kisemmizni a férjét: inkasszózta a bankszámláját, gyerektartást fizettet, pedig együtt laknak... A gyerektartás a lányuk számlájára megy, aki fiatalkorú. Persze, a feleség a gyerek számlájához csak a férj beleegyezésével férhetne hozzá, amire meg is próbálta rávenni...
Eddig egyedül a "leendő sógorom" tud arról, hogy van valakije, de személyesen nem ismerjük egymást. Még a testvérem sem tud a köztünk levő dologról, pedig neki köszönhetjük, hogy ismerjük egymást.
Mikor az elején voltunk még, próbáltam érvekkel meggyőzni magamat és őt is: ez nem helyes így, miben különbözök akkor apám nőitől, ő meg a saját feleségétől... De már annyira összekuszálódtak a szálak, hogy azt nem tudom kibogozni. A lányát féltem nagyon ettől az egésztől... Az én szüleim házassága is romokban hevert éveken át a válásuk előtt, gyerekként ezt megélni borzalmas volt, és pont ezért akartam volna olyan párt magamnak, aki eleve szabad a házasságra. Meg szokott fordulni a fejemben, hogy hibás vagyok, mert ellopom a lánytól az apját, viszont a tulajdonságai miatt nem választanék mást, és örülök, hogy a leendő férjemnek mondhatom. És - a magas telefonszámlákat leszámítva - elég jól működik a távkapcsolatunk, mert teljesen megbízunk egymásban.
Vannak ám vélemények... az a baj a világgal, hogy az emberek nagy része társadalmi szerepekben gondolkozik, és afelől közelíti meg a kérdést... Egy férfi élete végéig férfi, akkor is, ha közben férj, apa, nagypapa lesz belőle, s ugyanígy a nő is nő, amellett, hogy feleség, anya és sok egyéb más is. Hajlamosak vagyunk elfelejteni... Szerintem minden probléma innen gyökerezik.
Mert lehet köpködni a szeretőket (legyenek nők vagy férfiak), de az is csak egy szerep, egy konzerv, amit a társadalom és a közvetlen környezet akar leerőszakolni az érintettek torkán, miközben senki sem kérdezi meg egyik szereplőtől sem: te figyelj, és hogy vagy? Hogy érzed magad? Hogy éled meg? Fáj? Boldog vagy? Félsz? Megkönnyebbültél? Szenvedsz? Stb.
Ítélkezni mindenki tud. Elfogadni. Na az igen.
Mielőtt még bárki letépné a fejem: mindkét oldalon álltam.
Mivel ez a szeretőből feleség topic, nyilván ide ők írnak :)))
De nem pörög túl a topik...
Azért az esetek nagy többségében a szerető be van etetve kicsit, Hogy otthon aztán degáz a helyzet, az asszony nem törődik vele, elhízott, szex sosincs, és csak a gyerek(ek) miatt....
Ne bízz benne, és ne higgy el mindent..)))
Csak azért, mert van egy kissebsség, akikből tényleg feleség lesz..)
Tudod 170/58 a méretem, a párommal hetente többször szex, imádjuk egymást, napi érintések, csókok, és bizony ha volt szeretője, voltam én is "hanyag A szexuális elhízott némber" :)))) Tudod a pasik másképp működnek. Ha megakar tartani, mert persze szeret téged is, azt fogja mondani, amit hallani akarsz...
És hidd el, hitelesek tudnak lenni nagyon.....
Jahh.....és persze hogy vannak kivételek... És mindenki azt hiszi persze hogy ő a kivétel...
