Parti Nagy Lajos 1953. október 12-én született Szekszárdon. A Tanárképző Főiskola után két évig könyvtárosként, majd hét éven keresztül a Jelenkor című folyóirat egyik szerkeztőjeként dolgozott. 1986 óta szabadfoglalkozású íróként él Budapesten. A nyolcvanas években tagja volt a JAK-füzetek szerkesztőbizottságának; 1987–88-ban a Magyar Írószövetség egyik titkára volt. 1991 és 1993 között a régi Magyar Napló versrovatát szerkesztette.
Parti Nagy Lajos segítőkész ember. Az ismeretlen, kezdő írónő, Sárbogárdi Jolán is azonnal segítséget nyert tőle. Elmesélte neki történetét, és az ötvenes éveiben járó művészúr lejegyezte mindezt. Meghatotta a történet és annyira figyelni akart gépelés közben, hogy szó szerint írt mindent, amit Jolán diktált. Csakhogy az "írónő" a helyesírásáról sem híres. Na de most már komolyodjunk meg! Minden bizonnyal Önök is hallottak már az újságárusoknál is kapható olcsó és vékony, puhafedeles szerelmes regényekről: a Júlia, Romána (stb.) sorozatról. Igeeen, ezek azok a történetek, amik mindig nagyjából ugyanarról szólnak, csak úgy csöpögnek a nyáltól, és mindig heppienddel végződnek. Na, hát ezeknek a paródiáját írta meg Parti Nagy. Ha egy mondattal kéne összefoglalnom a könyvet, akkor az első sorát idézném: „Margittay Edina még soha nem volt egymáséi." Műfaja habszódia. Már itt elgondolkodhatunk a könyv komolyságán. De beszéljenek helyettem a könyv sorai. Idéznék egy kicsit:
„Összességében magvas gondolatokkal telt-múlt a „nyúlfarknyi" útvonal, melynek kövezetén Margittay Edina zavart lelke szárnyalt a Gerbaud felé. Többször eszébe „ötlött" a gondolat, hogy a „lekváros" táska finomabb, mint a legjobb cukrászdai sütemény, és ettől pír öntötte el..."
„Mintha csak rábólintana Döntésére, ebben a pillanatban megszólalt az elektromos harang hangja. Az ünnepelt szülei értkeztek meg általa..."
A kisregény Margittay Edina (asszisztens) és Balajthy Dénes (ismert fiatal tévérendező) szerelmének bonyodalmairól szól, ami az ebédlőben kezdődik, a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatóriumban folytatódik, és a parkban ér véget. Ezt a könyvet inkább azoknak ajánlanám, akik szeretik a fárasztó, pihentagyú vicceket. És azoknak, akik nem félnek, hogy a helyesírásuk örökre eltűnik. P.N.L nem akart A test angyalával mély gondolatokat közölni, itt nem a mondanivalón van a hangsúly. Rövidke kis könyv, pár óra alatt könnyedén el tudjuk olvasni. Engem sok helyen megnevettetett, délutáni kikapcsolódásnak tökéletes volt.
nem olvastam a kisbetűs részt, és most annak szellemében választok:
Mikor aztán este 10 hákor kikönyökölt magányos férfiszobája Dunára néző ablakából, nem is sejtette, hogy karnyújtásnyira, a Benczur utcában egy sajnos egészen kipirosodott szemű emberi lényt láthatna könnyű, narancsszínű >>olasz<< hálóköntösben, akinek izléses lányszobájában változatlanul a szomorúság ülte torát, és hiába szólt izléses music-centeréből fiatalos zene és számok, ha Margittay Edina naplójára rogyva járt fel-alá, miközben fel-feltörő halk sírása gejzírként ötvözte orcáját a lemosó tonik dacára is, ha nem takarnák el előle a szürke pesti háztömbök sorai. Pedig ha látja, takán sok minden másképp történt volna...
a music-center a Mauzóleumban már más színezetet is kap: muzsikcenter
az én egyik kedvenc idézetem a Lugas időtlenből van: "De a panír misztériumán azért eltűnődnek egy darabig, nézik a poharukat, pedig nincs mit nézni rajta, húsz éve isznak belőle vagy száz, átlagpohár, átlátszó, talpa van, oldala, és annyi van belőle ezen a földön, mint emberből, ha nem több, csak az ember törékenyebb, átlátszóbb, és némely kezek nyomát nem lehet leöblíteni az oldaláról."
Naháát! Szak.. Pont most Csütörtökön voltam az olvasói estjén BP:-n a Sirály elnevezésű helyen! Ha megbocsáassz, akkor egy kép! :-)
Vetítő is volt, és olyan prezet beutató jellegű is volt, mert eggy vetítővászon is volt benn! Illetve kávéért nem kellett várnom, mert itt volt sör. Is.
