Keresés

Részletes keresés

Kadmon Adam Creative Commons License 2010.05.04 0 0 9

Szeretettel meghívjuk az érdeklődőket egy Grál-ról szóló előadásra (nem színházi :)

 

Merlin, Artúr Király és a Grál

 

"Gyakran találkozhatunk az ősi bölcsesség, a keleti és nyugati misztériumok, vagy pedig az egyetemes tan fogalmával.

Ha felismerjük, hogy itt nemcsak történelmi emlékekről, elvont gondolatokról van szó, hanem olyan igazságról, olyan valóságról, amely minket – de az egész emberiséget is – legmélyebb lényünkben, a legvalóságosabban érint, akkor nagy lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy megértsük létünk igazi értelmét és célját, és – ami még fontosabb – életünknek ennek megfelelő fordulatot adjunk.

Az emberiségnek a Föld minden táján időről időre – a korszaknak, az időszerű körülményeknek megfelelő formában – rendelkezésére bocsátják a szükséges ismereteket. Ezek vagy szóban, vagy írásban, szent iratok, irodalmi jellegű művek, vagy akár mesék alakjában jutnak el hozzá.

Ez a hagyomány ölt formát az európai kultúr-kincs Artúr királyról, Merlinről és a Grálról szóló legendájában és különféle történeteiben, amelyeknek egy sajátos válogatását szeretnénk most bemutatni Önöknek.

A Rendezvény ingyenes!
Amennyiben nem tud eljönni, de szívesen tájékozódna a témában, a tanulmányunkat itt letöltheti:"
http://tinyurl.com/graltanulmany

 

Dátum:

2010. május 10.

Idő:

18:00 - 21:00

Helyszín:

ANK Művelődési ház 7632 Pécs, Apáczai krt. 1

Zsol- T Creative Commons License 2004.10.13 0 0 8

Hi

 

Történelmet rátok hagyom nem vagyok tudósa.

 

A filmről annyi hogy nekme tetszett amit elmondott-mesélt.

Az egészben a végső csatajelent nem tetszett mert a hajítógépekkel én ugye a banda közepébe nyomtam volna nem pedig szándékosan elé, sőt mikor az elősereget lenyomtam és egy kimenekült akkor én pár íjászt a falra is kiraktam volna azok még elég sok gondot okozhattak volna  a szász seregnek :). Ezen kívűl ritka jó taktikát alakmazott a filmebli Arthur.

 

csá

 

Zsol-T

ftonyo Creative Commons License 2004.09.24 0 0 7

"-

-A szarmaták 355-ben tényleg betörtek a dunai limesbe (pl. kárpát medence), de kb. ennyi az összes hír róluk. Plusz annyi, hogy a hunok mikor lepofozzák a Dél orosz részen a germánokat, találnak ott germánszarmatákat is.  Ehhez képest kicsit fura, azt mondani, hogy hű de nagy híres nép lettek volna. (kb. 15 híresebb nomádot vagy barbárt mondok :) ) Plusz arról se volt sose szó, hogy a rómaiak bármikor elmentek volna szarmata területre. Különben is mikor a szarmaták időlegesen feltüntek egy röpke pár száz évre a történelem színpadán, plusz mikor egyáltalán közelébe kerültek a Birodalomnak, addigra a Birodalom már szinte nem is létezett. :) Különben is örült, hogy élt, illetve hogy még rúgta az utolsókat, két kifosztatás közt. :)"

 

Birefi!

 

Miközben kiosztod az "amcsi" történészeket, hogy azok "hülyék", finomat szólva Te sem vagy a helyzet csúcsán...

 

"A szarmaták 355-ben tényleg betörtek a dunai limesbe (pl. kárpát medence), de kb. ennyi az összes hír róluk. "

 

A szarmaták a római foglalással közel egy időben telepedtek le a Duna-Tisza közén, ésa a Tiszántúl egy részén.

 

355-ben tehát már 3 évszázada itt laktak, "nálunk", a Kárpát-medencében.

A rómaiak a szarmatákat, akik a germánok elől menekültek (akik meg a hunok elől...), befogadták Pannonia elpusztitott (szarmaták áltak elpusztitott!) keleti részébe. A szarmaták a Birodalom szolgálatába álltak, és igy eljutottak pl. Britanniába is. A Birodalom összeomlása után a kvád-szvévekhez csapódott szarmaták hispániában alapitottak királyságot. A vandálokkal tartók É-Afrikába kerültek. A gótokkal menők észak-Franciao-ba.

Tényleg jelentéktelen nép volt... :) Több sirjuk/falujuk került elő ebből a 300 éves KM-ei életből, mint a magyaroknak 896-tól 1686-ig. 

 

"Plusz annyi, hogy a hunok mikor lepofozzák a Dél orosz részen a germánokat, találnak ott germánszarmatákat is.  "

 

Akik nem léteztek... Odakünn roxolánok éltek.. Akik ugyanúgy iráéniak voltak, mint a szarmaták. semmi közük a germánokhoz.

 

"Plusz arról se volt sose szó, hogy a rómaiak bármikor elmentek volna szarmata területre. Különben is mikor a szarmaták időlegesen feltüntek egy röpke pár száz évre a történelem színpadán, plusz mikor egyáltalán közelébe kerültek a Birodalomnak, addigra a Birodalom már szinte nem is létezett."

 

Ez igy "am block" téves, de feljebb már leirtam....

 

Lehet, hogy a filmben vannak hülyeségek, de korhű PRÓBÁL lenni, ami ez eddigiekre nem volt jellemző: az Excalibur gótikus vértekben rohangászó,. lovagvárakban élő harcosainak semmi köze nem volt a valósághoz. Hogy itt Artur VÉGRE egy brit törzsfő, ahogy a valóságban is volt, az a lényeg.

Előzmény: birefi (5)
birefi Creative Commons License 2004.09.23 0 0 6
Még vmi,
A dagi szereplő jó pofa volt. Bár a "hagyományos szarmata" köszönésnek persze semmi köze a valósághoz. Hisz az egy az egyben több ezer éves római köszönés!!! :) (Viszont jó ötlet volt berakni a filmbe. Csak az egész szarmata ökörség nem értem miért kellett??? Arthur és lovagjai lehettek volna simán rómaiak, persze nem született rómaiak, hanem akár vmi keverék. Germánok, trákok, stb. )
Előzmény: birefi (5)
birefi Creative Commons License 2004.09.21 0 0 5

Mi az a nagy mozis?

 

Ginevre színésznője(vicces a poszter képe sose szerepel a filmben :) ), tényleg nem rossz nő...

általában. :)

Mert itt bizony szinte állandóan az előnyeire villantanak, de ugye szegénynek az ott pont nincsenek. :) Szép pofi, de nagyon deszka, a film meg vhogy még hangsúlyozza is ezt a hiányt. Én Sophie Marceu rajongóként csípem a vékony szépségeket, de azért Ginevra simán elmenne fiúnak.

 

Már a reklámból tudható volt, hogy megint egy amcsi marhaság. Ez annyira nem gáz. Mindig is tudtuk, hogy történelem és a tények úgy általában távolról se ismerősek hollywoodban. Ezt egyszer az angliai amcsi nagykövet hivatalosan nyilatkozta az angoloknak a patriot kapcsán. :)

A számszeríj marhaság persze. A szarmaták is elég nagy baromság, főként az is érthetetlen, hogy a nagy szarmata íjász miért nem nomád íjat használ. Ha jól láttam longbow-val nyomultak a jó fiúk, meg a piktek is, amiben biztos Merlin keze lehet, mert kész csoda abban a korban. :)) Merlin ostromgépeiről a görögtűzzel már nem is beszélnék. (A gépeket amúgy várostromhoz használták, gyalogság ellen nincs sok értelme, hisz az értelmes ellen az szétszóródik, és akkor kb annyi értelme a vagyonba kerülő gépnek, amit 8-10 ember működtet, mint 1 íjásznak. :) )

 

Persze úgy hirdették, hogy a valós Artúr történet. :)

A dologból annyi igaz, hogy a 10-20 elismert és némileg vitatott Artúr sztori mellett, van vagy 100 egyéb ötlet is rá, amit nevesebb történész meg se vitat. Namost egy amcsi történész kitalált vmi szarmatás dolgot is, ami persze ez utóbbi kategória. De a film láttán még az amcsi történész is a hasát foghatja a röhögéstől. :)

 

Itt-ott vannak féligazságok azért nemcsak marhaságok:

-A szászok tényleg azután foglalták el teljesen Britanniát, hogy 410-ben az utolsó római is elment (407-ban vonták ki a fősereget, akkor szálltak partra a szászok és a gótok). Az már más kérdés, hogy délről nyomultak északnak, meg olyan hogy római birodalom, amin "át kell haladnotok" addigra már nem is igazán volt. Speciel Rómát akkor rabolták ki pont másodszor a barbárok (amúgy a gótok). :)

-A kereszténység tényleg államvallás lett és tuti felléptek a pogányok ellen is. De az egyház feje a császár volt. Ráadásul először Bizánc volt az igazi központ (cezaropapizmus). Az  első pápa, aki fellép római püspök elsőbbségért 492ben teszi, mikorra Britanniában már arra se meléxik senki, hogy voltak itt valaha rómaiak. :)

-A szarmaták 355-ben tényleg betörtek a dunai limesbe (pl. kárpát medence), de kb. ennyi az összes hír róluk. Plusz annyi, hogy a hunok mikor lepofozzák a Dél orosz részen a germánokat, találnak ott germánszarmatákat is.  Ehhez képest kicsit fura, azt mondani, hogy hű de nagy híres nép lettek volna. (kb. 15 híresebb nomádot vagy barbárt mondok :) ) Plusz arról se volt sose szó, hogy a rómaiak bármikor elmentek volna szarmata területre. Különben is mikor a szarmaták időlegesen feltüntek egy röpke pár száz évre a történelem színpadán, plusz mikor egyáltalán közelébe kerültek a Birodalomnak, addigra a Birodalom már szinte nem is létezett. :) Különben is örült, hogy élt, illetve hogy még rúgta az utolsókat, két kifosztatás közt. :)

Azt is mondhatnánk, hogy Artúr lovagjai ugyanilyen alapon lehettek volna hunok, kvádok vagy vandálok. :)

Hm, hunok, vagy akár magyarok! Ez jó. Ez kellett volna! :)

Balfék nyugatiak úgyis hunoknak hisznek minket. :)

 

Ami viszont fontos. Egy átlagos magyar max megsejti, hogy itt vmi qrvára nem stimmel a történelmi tények terén, de nem tudja pontosan mi a gáz, hisz valljuk meg a kor elég homályos és suliba se igazán nyomják, nem túl fontos.

Egy átlagos amcsi simán elhiszi, hogy ez így frankó. Lövése nincs kik azok a szarmaták, de talán hallotta hogy lovas nomádok. Rómáról, a pápáról, már hallott. Azt hogy most pikt, briton, kelta kavarodik az lényegtelen. Szászokról ha hallott is az is simán okés.

De valszeg simán játszódhatna a sztori maja harcosokkal is. :)

Különben meg, sokkal átlátszóbb és nagyobb baromságok szoktak lenni az amcsi történelmi filmekben. :)

 

Előzmény: -boneheaD- (3)
choky Creative Commons License 2004.09.05 0 0 4
Hát de az új topik az sokkal jobb. Mert be lehet kapcsolódni anélkül, hogy hátraolvasnánk az utsó 100 hozzászólást.
Előzmény: -boneheaD- (3)
-boneheaD- Creative Commons License 2004.09.04 0 0 3
Miért kell minden új (pláne szar) filmnek új topikot nyitni? Ott van a nagy mozis, ahol bátran meg lehet tárgyalni mindent.
réncsi Creative Commons License 2004.09.04 0 0 2
Nem láttam még a filmet, csak az előzetest, de az is elég volt. Ginevra mint festett testtel harcoló amazon? Na ne...
choky Creative Commons License 2004.09.04 0 0 1
Még nem láttam, de Keria Knightley miatt nem árt megnézni. A filmbeli nevét nem tudom, de a szuperangol tudásommal ezt ne is részletezzük. Nade miért annyira rossz az a film?
Törölt nick Creative Commons License 2004.09.04 0 0 0

Amit eddig hallottam róla, az elég volt: nem fogom megnézni.

Zagyvaság.

Pl. a barbárok számszeríjjal lőnek a rómaiakra, amit a XIV. század előtt Európában nem is ismertek.

És hasonló finomságok.

Egy rossz mese.

Előzmény: Tündi2003 (-)
Tündi2003 Creative Commons License 2004.09.04 0 0 topiknyitó

Ki látta már a filmet?

Én igen! Véleményem: ritka rossz és uncsi film, viszont nem is ezért néztem meg, hanem Lancelot miatt (alias Ioan Gruffudd) :-)))) Szuper pasi és szuper színész. Akit érdekel, annak szíveen írok róla!

 

És Te miért nézted meg?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!