Ezek a menhelyes sikersztorik olyan jó kis bőgősek, az a nagy kár, hogy nem tudjuk mindet hazacipelni.
Most folyatom a jelenlegi kutyámmal: Tomi a középsnaci, másfél éves.
Az előző snacink 7 évesen halt meg, elütötték egy elvileg nyugalmas, gyerekekkel teli zöldövezeti utcában. Apám még megölelte, ő szuszogott egyet, és meghalt. Akkoriban ismét a szüleimnél laktam, kertes házban, manyek volt, kutya már nem. Nálam jött egy "sohatöbbékutya" korszak, szüleimnek meg nagyon hiányzott egy kis ugribugri. Végül is úgy döntöttem, hogy apám szülinapjára szerzek egy kis snacit (mindenképpen ilyet szerettek volna), nem kell tk., lehet felnőtt is. És mi lett a vége? Az egyik tenyésztőnél, akihez muszáj volt elmennem, mert órákig beszéltünk telefonon a snacikról, szóval az egyik tenyésztőnél természetesen a legkiállításravalóbb kis dög folyton engem támadott (8 hetesen), harapdált, rosszalkodott.
Szerencsémre akkor már azon is gondolkodtam, hogy ha viszont látok egy jó, kiállításra való kölyköt, akkor legyen tk-es és szép, ha mán fizetek érte.
Egész úton hazafelé ugatott. Otthon pedig a második dolga (alvás után) a manyek-megtépéses játék volt, amit azóta is játszanak.
5 évi pszichoterror és könyörgés után anyu engedélyezte, hogy végre legyen egy macskám! Ehhez kellett egy májusi mandulaműtét + születésnap együttállás. :) Nos, megvolt az engedély, nekiálltunk keresni. Eldöntöttük, hogy csak menhelyi cica lesz, semmi flanc, színváltozatok fontossági sorrendben: teknőctarka, vörös, szürke, fekete, fehér kizárva. Gondoltuk, csak lesz valamelyik... persze nem volt. :) Egyik sem, egy sor menhelyet végigtelefonáltunk, de mit ad Isten, azon a héten sehol sem volt kiscica. Végre kifogtunk egy helyet: van kiscica, tiszta szürke egy kicsi fehérrel. Na jó, egy kicsi fehér még elmegy, ki a város másik végébe, macskanézőbe.
És akkor megláttam Őt: egy fél éves, iszonyatosan randa, denevérfülű, gülüszemű sovánka macsek, a tök fehér bundáján némi idijóta alakú szürkés pacafolttal, a pofáján Batman-szerű álarccal...:)))
Szánalomból hoztuk el, mert a vele együtt élő két macsek állandóan verte, üldözte, nem hagyta enni, stb.
Nos, már 4 éve szolgálom őt odaadó alázattal, egyszerűen imádom (anyu is), nem érdekel, hogy milyen, és az idők során a randa dögből a világ legszebb macskája lett! Legalábbis nekem.:)))))
Megyek is, mert már a párnámon fekszik, és vár...
Sziasztok!
Olyan jó olvasni ezeket a történeteket, teljesen át tudom élni őket.
Mindig volt kutyánk otthon, aztán miután a legutolsó is eltávozott az örök vadászmezőkre, "üres" lett a ház. Borzasztóan hiányzott a kutya jelenléte. Amikor éjszaka a sötétben botorkáltam a lakásban, automatikusan óvatosan lépkedtem, hogy nehogy rálépjek - pedig már nem volt ott...
Egyre többet keresgéltem kutyás topikokat az interneten, hogy megerősítsem magam, hogy kell egy kutya (korábban inkább a szüleimé volt a kutya, nem engem tekintett első számú gazdinak). Aztán addig tépelődtem, amíg februárban egy nap felkaptam egy pórázt és elrohantam az Illatos útra. Bár egy fiatal kislányt szerettem volna, úgy döntöttem, hogy választásomban ez nem fog befolyásolni, lehet öreg is, fiú is, mit bánom én, csak segítsek egynek. (Van kert, a lakás sem kicsi, önzés ott egyedül élni.)
Aztán megpillantottam ŐT, két lábon állt, kapaszkodott a rácsba és nagyon szomorúan követte a fejével, hogy merre megyek. Az első pillanatban tudtam, hogy ő ma velem jön (és majd megszakadt a szívem, hogy a többit otthagyom).
Kiderült, hogy egy éves és kislány, terrier szerű. Leadta a gazdája. Egy-két napig a konyhát sem merte elhagyni, ölben kellett levinni pisilni a kertbe. Felhizlaltam, köhögés is abbamaradt, nagy focista lett belőle. Mindenhova velem jön, csak dolgozni nem. Meg kellett tanítani sétálni, nem ismerte az alapvető vezényszavakat. Rengeteget fejlődött.
Megyek is haza, már nagyon hiányzik.
Most a manyekról írok:
Félelmetes Tigrisrosszaság.
3 éve volt egy-két hónap, hogy nem volt macska a családban. De marhára hiányzott, és nem tudtam hirtelen, honnan szerezzek, viszont vettem egy szürke kiscicás egéralátétet. A kollégáim meg röhögtek, hogy ez a vágyálmom?
Pár napra rá tényleg bedobott valaki egy 1 hónapos kiskandúrt a kertbe, pont olyat, mint a képen. A snacink találta meg, ő szólt, hgoy valaki lapul a bokorban a sarokban. A hülye kis dög, akármit csináltunk vele, 2 napig egyfolytában nyávogott, de milyen hangon!!! A szivem megszakadt. Na de ez volt a csel, mert pár nap múlva már ő volt az úr, és pont úgy viselkedett, mint egy snaci (úristen!!), és azóta sem karmol pl. hanem harap és fog. Mondanom sem kell, rettentő okos és elegáns, tök büszke vagyok rá. Amikor sétálok a tutyival, ő is jön, ha nem megyünk forgalmas helyre. Jól nézünk ki: egyik oldalon a kutya, másikon egy macs.
:D Az első vesztes verekedése után (pár hónaposan) megsértőőőőőőőőődött, 2 napig nem állt szóba velünk, csak ült apám műhelyében a kuckójában (mindenhol van neki helye), és ha odamentem hozzá, büszkén (és vérző sebekkel) elfodult.
Persze, mert az addigi HŐS most vesztett.
Most már nem hősködik...
Aki bedobta egyébként egy szemét dög, mert rájöttünk, hogy a szembe szomszéd albérlőjétől származik, aki saját gyönyőrű cicáját is otthagyta. (Akit most a szomszédok (mi is) etetnek, van jó kis kuckója stb.)
És egy-két tesót is megtaláltunk már a környéken!
Amikor az előző snacim meghalt :((, még rosszabb volt amiatt, hgoy Tigrincske egész nap kereste, nyávogott napokig. Aztán egyfolytában az ölünkbe mászott - mi meg jól elkényeztettük. És meghízott. Aztán, hogy Tomi az újabb snaci odakerült, két hét alatt lefogyott töksoványra :D a sok edzéstől.
Kis kitérő a kutyámra: a kis hülye azóta is szereti a cicákat, csak nem mindegyik viszonozza ezt az érdeklődést.
Nálunk az idő során sok állatka megfordult.
A legérdekesebbek: a hörcsögünk (Lujzi)a nagypapám halálának a következő napján jelent meg a lakásban - nagymama égi jelnek tekintette, így kikönyörögtük a régi gazdáitól. (lakótelepi lakásban laktam, a fürdőszobán keresztül érkezett a fölöttünk lakótól:))
Papagáj: az egyik hullámos papagájunk nyáron érkezett, úgy, hogy Pityukát (a sajátunkat)ketrecestül kiállítottam az ablakba, miután észrevettem a kóbor pipit és ő beszállt. Utána még jó pár éven keresztül voltak boldog barátok:)
A rózsásfejü törpét megőrzésre kaptuk - "csak addig maradjon nálatok, amíg nagyobb lakást nem találunk" - aztán Szotyika nálunk maradt - a régi gazdáinak már nem kellett vissza.
Kutyusok:
Ámor: nagy vágyam teljesült, hogy kiskutyát kaphassak, de sehol nem tudtunk eladó spániel kölykökről- ez még jó pár éve volt. Az egyik nap mentünk haza és a házunk előtt egy pici spániel kölyök "sétáltatta" a gazdiját - odamentünk, megismerkedtünk velük, ők megadták a tenyésztő telefonszámát és mit adj Isten pont még egy spancija volt eladó - igaz, mi aranyszínűt és szukát akartunk, ő meg fekete volt és kan, de elhoztuk:)) 11 éven keresztül volt hű társam.
Dicki: Ámor halála után nagy maradt az űr.. A teljes család gyászban volt... Az életvitelünk mellett sajnos nem mertünk egy kölyköt bevállalni, de egy felnőtt kutyust igen. Beszéltem a kutyázós ismerőseimmel és pár napon belül jött a telefon - egy másfél éves aranyszínű kankutyust el akarnak altatni (törzskönyvezett, oltott), mert a gazdái nem akarják megtartani. Kell? Két Órán belül anyuék elmentek Dickért és ő mind a mai napig velünk (illetve anyuékkal él:) A hányatott sorsa ellenére (mi voltunk és vagyunk a harmadik gazdái) egy tipikus spániel - gyönyörű, kedves, mindent és mindenkit imád, az utcán mindenkitől kikunyerál egy kis simogatást:) Neki sikerült betölteni azt az űrt, amit Ámor hagyott...
Bocsi a sok írásért
Kriszti
A macskáimat én is így szereztem be, az egyiket egy lovardából loptuk ki a nászutunkon, a másikat az 1 éves airedale-m találta meg, alig volt öklömnyi. Az ottlévő telep portásától kérdeztük meg, odavaló-e, erre a köcsögje azt válaszolta, hagyjuk ott, majd elüti egy autó!!
Azt hittem leütöm, de a macsekot nem hagytam ott.
Ez a macska csak "belém szerelmes", mint, ha tudná....:))))
Szisztok!
Na jó, akkor egy nem-kutyás sztori:
Texel malacot a 97-es tullni kiállításon láttam először. (Maga a fajta is csak 84-ben született!) Akkor és ott éppen ők voltak az összes fajta közül a legtípusosabbak, ráadásul hosszúszőrűek! :o) Szóval azonnal vettem egy párt, első fiuk, Andersen ma is megtalálható a legtöbb (jó) hazai texel származási lapján.
Egyébként jó választás volt, remek fejek, pont ilyet akartam. És gyönyörűek! csak néhány sheltie tudta elfoglani a helyüket a tenyészetemben... :o)))
Üdv:
IStván
A tyúkokat csak úgy választom ki hogy mi az első benyomás!
A kutyáknak sora van.
Az első rottimat még 91-ben, hosszú álmatlan éjszakák után, tízegynehány fajta közül választottam. Egy garázslehajtó betonján ült és 10 hetes létére vadul ugatott minket a tenyésztőjénél.
Lizi a basset a nejem választása volt, régóta mondta hogy neki kell egy ilyen kutya. Nem foglalkoztam különösen vele, mert általában még sok minden kell neki. Aztán Monoron a börzén egy srác az öléből árulta. A nejem sólyomként rácsapott, kiragadta a fiút a tömegből, kivonszolta a parkolóba és hívott engem. Nem kellett sokáig győzködniük, Lizi csak rámnézett és kész voltam.
Fruzsina a keverék. A szarvasmarha telepen árnyékként követett egy kis agárszerű barna kutya. Mikor bementem az irodába mondtam neki hogy ha amikor visszajövök és még itt lesz, hazaviszem. Kijöttem és boldogan csóválta nekem a farkát. Már raktam is be a kocsiba. Utána hetekig szagos volt a kocsim.
A macskámat a vasútállomáson találtam. Mindkét hátsó lába sérült volt. Elém ült és nyávogott nekem. hazavittem!!
Amikor megismerkedtem a párommal, panelból kertes házba kerültem. Panelban nem tarthattam kutyát, pedig nagy vágyam volt, így a kertes házba költözés után rögtön kisírtam, hogy márpedig nekem kutya kell. Egyik munkatársamnak voltak nj-ai, szerettem volna tőle egy kölyköt. Sajnos ő már nem akarta, hogy nála kiskutyák legyenek, így felajánlotta, hogy vigyük el a szukáját. Így került hozzánk Pötyike 4 évesen, tiszta depisen. Mikor elhoztuk, nagyon sokat sírdogált, de azért idővel megbarátkozott velünk. Ez 97-ben volt. Közben férjem egyszer fél szóval elejtette, hogy ő mennyire szeretne egyszer egy pulit. Pulit? Na, ha rajtam múlik, az sohasem lesz, mert hát miféle loncsos bundájú szőrmók négylábú az! Aztán az egyik jó ismerősünk alig fél évre rá mondta, hogy születtek a tanyáján fekete pulik. Gondoltam, szólok a férjemnek, tucván, úgysem akar mégegy kutyát, de azért tudjon róla. Hát akart. Azonnal. Következő héten ment is érte. Azóta revidiáltam nézeteimet a fajtát illetően, imádom. Hát mi így ismerkedtünk meg:-)
Az enyém hosszabb történet...:))))
Szóval serdülő leánykakoromban a Fekete istván Állatvédő Egyesület kihelyezett egy menhelyet Zuglóba a Kacsóh Pongrácz út és a vasúti sínek közötti területre..akkor az még szabad terület volt...Ott ismerkedtem meg a barátnőm által egy Klári néni nevű hölggyel aki gondozta, főzött a kutyáknak és ellátta őket a lehetőségekhez képest földi jókkal. Mivel lehetett sétáltatni őket, kiválasztottam a "legcsúnyábbat", aki ágaskodva (ki voltak kötve 1-1 kutyaházhoz) próbált könyörögni egy kis simogatásért..Ezt a kutyát Pajtinak neveztem el, egy igazán "csúnya" airedale-keverék, ordas színű, szakállas, farokvégnélküli szuka volt..Kb 2 évig, mindennap vittem sétálni, haza, mindenhová...bár anyám nem engedte, hogy örökbe fogadjuk..:((( Klári néni örökbefogadta nekem, úgy hogy náluk lakott a kertesházban, de az enyém volt a kutya...később sajnos el kellett altatnia, mert olyan allergiás betegsége volt (bőrön jött ki mindig), hogy az orvos szerint gyógyíthatatlan volt...:((( Soha nem felejtem el Őt! Akkor megfogadtam, hogy menhelyi kutyám lesz. Nos ez nem volt ilyen egyszerű, amikor már férjjel az oldalamon kijelentettem, hogy márpedig nekem kutya kell! Ő nem engedte a menhelyit (mondván nem tudni az előéletét, hátha agresszív lesz, vagy bolond...stb.) Nem tehettem mást, ha kutyát akartam fajtatiszták közül kellett válogatnom..
Rengeteg szakkönyvet elolvastam, szinte kívűlről ismerem a világ összes kutyafajtáját, kívűlről-belülről..Háromra szűkitettem a kört: Óriás uszkár, boxer, vagy airedale terrier. Ezek közepes termetűek, ugyanakkor energikusak, tarthatók lakásban és sportosak is. Az uszkár végül kiesett az állandó szőrápolás miatt, valamint egy tenyésztő sem tudta megmondani nekem, hogy az általa tenyésztett uszkár szőre zsinóros, vagy fürtös?
A boxer végülis csak a nyálzása miatt esett ki, meg azért, mert hajlamos a rákra és emiatt nem túl hosszú életű..(bár vannak kivételek..)
Az airedale viszont minden tekintetben megfelelt. Elvan a lakásban is, évente 2x kell trimmeltetni, és (csak, ha nem kiállítási kutya), emiatt nem hullajtja a szőrét, ugyankkor jó idegzetű, kemény, és karakteres.
Így jutottam el Médikéhez, akit 6 hónapos korában vettünk meg, és olyan szuper jól nevelt kutya vált belőle, hogy csodájára jártak amerre mentünk..:)))
Ennek történetét az airedales topicban leírtam..:))
Sajnos idén júniusban elpusztult egy 3 éve lenyelt kislabda miatt :((((
Most van egy másik 4 hónapos airedale-szuka kölyök...ez tiszta idétlen még...:))))
Sziasztok!
Tényleg érdekes téma!
Szóval:
FAJTAVÁLASZTÁS: Tizenegynéhány éves koromban rájöttem, hogy nekem kell egy bánatosszemű, lógó fülű kutya. Ma már tudom, hogy a basset hound tetszett meg, de azt hittem, spániel! :o))) Szóval így lett cockerem. De nem bántam meg, húsz éve nem volt más kutyám!
A maiak:
FRIDA: svéd évkönyvek, tenyésztő-választás, levelezés, kb. fél év várakozás, majd egyszercsak kigurult a boxból a repülőtéren...
OTTÓ: remek alom egy német ismerősnél (a kant én ajánlottam), usgyi ki, jött a fekete-fehér kan.
DICE: Amikor Tommy meghalt, szerencsére egy lányának épp kölykei voltak, ebből az alomból választottam Dice-ot.
Ennyi.
A csapat megtekinthető: www.brentwoodhotel.ini.hu
Üdv:
IStván
Udv mindenkinek.
Tortent egyszer, hogy apam mutatott egy kepet, es ramutatott, ilyen kuyusunk lesz, akkoriban ritkanak szamiott a fajta (Roti) itthon, mondtam rendben, ezt eljatszotta tesommal is, meg anyammal is, de ellenallasba utkozott. Viszont amit apu eldont az ugy van!!!! Aztan jott a csoppseg par honapra ra, majd 11 csodalatos ev!!! Nekunk is kivalasztottak, ugy rohangalt piros masnival. Elegge megfeledkezett magarol neha, de iszonyu jol nevelt kutyus lett, sokan csodalkoztak az utcan mire is kepes egy kutyus, nekem dagadt a mellem. Vegig egyutt voltunk, a kezeim kozott hunyt el tavaly.
Most ketto van, de sajnos nem birjak egymast, ugyhogy az egyik az anyuekkal lakik. A masztiff velem van, mar szetszedte a lakast, de imadom es ezt jol tudja. Talan inkabb csataternek lehet nevezni az eloszobat. A masztiffot tenyesztotol vettuk apam rabeszelese hatott, mert en kislanyt akartam, de fiu lett:))) Nem bantam meg!!! A malamut befogadott fiu, mas kanokkal szemben elegge agressziv, de apamat imadja, elvalaszthatatlanok. Eddig eleg hulye gazdaja volt szegenynek, eleg rossz allapotban kerult hozzank, mostanra gyonyoru szep. Mindenki csodalja.:)))
(a html-t elcsesztem)
vadmacska
ő egy versenymacska, szikár, iszonyú kemény izmokkal. a tojása szerencsére még megvan, pingponglabdára hajazik
őt úgy ismertük meg, hogy valami lépcső mögé bújva leste, ahogy etetjük a többieket. neki is dobáltam, amit kb 870 km/óra sebességgel levadászott. persze rájött, hogy #1 nem bántjuk, #2 többet kap, ha közelebb jön
aztán egymásba szerettünk. és én csődöt mondtam, van neki egy olyan dolga, h meglát, rámront, kimászik a kerítésen, fölkönyököl a vállamra... néha az orrát is benyomja a szakállamba.. és nekem fingom sincs, mit szeretne:-(( ember buta..
na még itt elérzékenyülök
az óriási érdeklődésre való tekintettel folytatom.
nagymáú
ő fehér-cirmos, javakorabeli hölgy, asszem ivartalanított:-)) már az első találkozásunkkor följött a kerítésre, nyámmogott teli pofával, de nem hagyta, hogy megérintsem. mondom jóvan, ez így ment egy darabig, aztán egyszer, mikor elbúcsúztam tőlük, ő nem vette tudomásul, hanem félreérthetetlen mozdulatokkal jelezte, hogy most simiga:-)) azóta van neki egy rendszeresített hisztijelenete (néha kihagyja, olyankor aszongya, hogy nye>/i>, akár többször is), utána mrrr, berreg, hörrr. tartson soká. ja és dagaszt:-)))
:-) nehogy mán csak kuty legyen itten
velünk nem lakik lény, viszont mindegyikkel megpróbálok megismerkedni. pl a környékbeli vadmacskákkal. minden előfordul, van, aki első látásra odajön, meg olyan is, aki több éves ismeretség után sem hagyja megérinteni magát. legjobb, ha meg kell dolgozni a barátságáért.. pl nagymáu, vadmacska.. utána örökké tart:-)
Mi már kb. 1,5 éve kertesházban laktunk, amikor "lett" egy kutyánk. 1,5 évig küzdeni kellett Anyámmal, aki hallani sem akart kutyáról.
A sors úgy hozta, hogy pont ő (mármint Anyám) vette észre a mi kis Kutyikánkat, aki akkor még egy lesoványodott, testileg-lelkileg összetört kóbor jószág volt. Anyám kezdte eteni, itatni, és így szépen beszoktatta hozzánk, a mi kertünkbe. Azóta imádjuk őt (Anyám minden reggel a kutyát is külön üdvözli és elválszthatalanok!). Azóta megszépült, gyönyörű selymes a szőre, és egészen rendbejött lelkileg is. Mostmár egy boldog kutya, mi pedig boldog kutyatulajdonosok!
Amikor kerteshazba koltoztunk, egybol tudtam, hogy nagyon-nagyon hamar szert teszek egy kutymora. Abban is biztos voltam, hogy orokbefogadni fogok valakit. Es aztan amikor a Zoldmagazin oldalan meglattam a dragamat, es elolvastam a tortenetet, egybol riadoztattam a paromat, hogy ugy keszuljon mert este munka utan megyunk A kutyankert. El is hoztuk meg aznap - utkozben vettuk meg a kutyatartashoz legfontosabb cuccokat, annyira varatlanul kerult hozzank!!
Az első kutyánkat mintaszerűen, felhívtuk a tenyésztőt, aztán elmentünk őket megnézni. Később újra vissza, és amelyik odajött hozzánk, azt vittük haza.
Öt év múlva az ő halála után "hallottam" a körme kopogását, a nyüsszögését a fürdőajtónál és bár pici gyerekünk volt, eldöntöttük, veszünk újat, de olyat, amelyik már fogváltás után van (a totyogó gyerekünk miatt).Nagynehezen találtunk egy tenyésztőnél. 8 hónapos volt, megmaradt. Nem ismerte a nyakörvet, pórázt, nem volt szobatiszta,nem volt oltva, és a kaját a fotel mögött ette meg. Én voltam vele többnyire a GYES miatt és jó volt látni, ahogy 2 hét alatt felengedett, megszokott,elfogadott és megszeretett minket.
Igaz, hogy nem láttuk picinek, viszont örökké hálás szerintem, hogy onnét elhoztuk. 7 éve van velünk.
Ha őt valaha elveszítjük, akkor menhelyi kutyát fogunk választani.
Barataink szoltak, hogy
-Lenne itt egy kiskutya, nem kell? Junius elejen vihetnetek. Kivalasztottam a nektek valot az ot picurbol.
-A' nem, nekunk, kutyaaa??? De megis milyen?
-Hat vizsla!
-Akkor kell!
Aztan junius elejen el is mentunk erte, ot hoztuk el utoljara. Erdeklodve csampazott felenk a kocsibejaron, majd lazan leult, hogy megvakarja a nyakat a hatso labaval, ezzel a lendulettel hanyatt is esett a tujak koze, a frissen locsolt foldre :-), negy laba az egnek. Majd felpattant es mintha mi se tortent volna, csampazott tovabb. Utana meg kicsit meg kellett tisztogatni, mert ezenkivul meg tiszta majkrem volt a pofija meg a fule, aztan autoba beszall, vesszokosar elfoglal, sarga kisparna, pottyos piroslabda teccik ;-)...
Hazaertunk, uj kero teccik, tetoterasz teccik, gondosan mindenhova oda kell pisilni... Az ejszaka kicsit huzosabb volt, ketorankent letszamellenorzes, halk nyigassal kiserve. Olyan halas szemeket azota se lattam: de jo, hogy jossz elso 'szora' es megsimogatsz :-)
Nekünk nem volt választási lehetőségünk a kölykök között, mert ő volt az utolsó az alkomból, a testvéreit már mind elvitték az új gazdik. De őt otthagyta az osztrák vevőjelölt, mert harapáshibás a drága (az alsó fogsora előrébb záródik ment a felső). De egyből beleszerettük, de sajnos nem tudtuk azonnal elhozni, mert még nem adták át a lakásunkat, így a szüleimnél laktunk a nygszobában. Amikor 1 hétre rá elhoztuk nagyon sírt a kocsiban az ölemben, le is rókázott féluton, de 2 órával később már a nyomomban járt. 1 hétre rá 3 hétig ottnon voltam tanulmányi szabin és azóta töretlen e szerelem
A kiválasztást mi is másra (bár szakértőre) bíztuk. Előzőleg voltunk a tenyésztőnél, akkor volt ott 7 kiskutya, + a papa. Fájó szívvel jöttünk el, mert akkor még nem volt alkalmas az időpont, amikor pedig augusztusban, nekünk jó lett volna, Juditnál nem voltak kiskutyák. Így aztán ő hozta el nekünk vidékről a kutyit. Mikor érte mentem, nem akart hozzám jönni. Meg volt rémülve, hiszen három hónapos volt már és akkor már két napja idegen helyen volt, sok idegen, ugatós nagykutya között. Borzaasztó volt az az egy óra, mig kocsival hazaértem vele. Rettegett szegényke, hányt, szörnyű érzés volt látni. Mikor hazaértünk, azonnal bevette magát a WC csésze mögé, és sokáig nem tudtam előcsalogatni. Egy egész hetet töltöttem vele otthon. Egész nap csak vele foglalkoztam. Második nap már járt a nyomomban, egy lépést sem tudtam tenni nélküle.
Éjszaka ott aludt az ágyam alatt és ha mocorogni kezdett, rögtön mentünk ki a kertbe pisilni. Két alakalommal kellet csak takarítani utána aztán már kérezkedett.
Életem egyik legszebb hete volt:O)
Az anyját nagyon jól ismertem. Amikor kölykök lettek, anyuékat rábeszélték a tulajok, meg persze én, hogy hagy legyen. Hát lett. Mondtam, hogy mindegy, hogy fiú, vagy lány, csak olyan legyen, mint az anyja. Hazahozták házhoz kocsival 6 hetesen, ő volt az egyetlen, aki összerókázta a kocsit, és mikor a kezembe vettem úgy bújt, miközbez folyt le mindenfelé, hogy azt hittem, megszakad a szívem. Ugyanilyen kis nebáncs virág maradt, még ha néha játssza is a hőst. Szóval a kiválasztatás nem az én kezemben volt. De kezdetektől imádtuk egymást, és nagyon bensőséges a kapcsolatunk.
