A Nicot cupularve hasonló, mint a Jenter méhanya nevelő petéztető tok, csak kicsit más a szerkezete (egyszerűbb), egyébként a méhcsaládok előkészítése, berendezése ugyanaz. Ha kérdésed van szívesen válaszolok.
Szia Vadalma,
ha elárulnád még, hogy mindezt hogyan trágyázzuk és mennyire bírja a délutáni napsütést, az sokat segítene :-)
Amúgy szerintem az Indexnél nagyon ünnep van, a konyhaasztalban például felbuukant egy topik, ami arról ad hírt, hogy a METAL HAMMER szerint milyen koncertek maradnak el. :-)
Két nap az élet: lepusztult vidéki lakótelepen felbukkan egy rejtélyes szépség,
Glória, hogy elhozza a megváltást Tettó és Buju mindennapjaiba. Mozgalmas házibu
lin futnak össze, a lány másnap reggel velük ébred, hozzájuk csapódik. A fiúk ne
m sejtik célját, Glória azonban mindenről tud, előre látja az elkövetkező 48 óra
fináléját, ahol majd teljesítenie kell küldetését.
Állami filmtervektől, kultúrális tárcákból tízmilliókat kolduló alkotóktól, mega
lázó belviszályoktól sújtott hazai filmszakmánkban egyedülálló vállalkozásnak sz
ámít a dunaújvárosi székhelyű Cruel World Team működése. A lassan hét esztendeje
összeverődött kiskommandó egymás után forgatja nagyjátékfilmjeit igazi független
lelkesedéssel, haveri kölcsönből, a városi tévé eszköztárával, folyamatosan kísé
rletezve, előrelépve. Ez persze nem nagy kunszt, mondhatná bárki, ebben az orszá
gban akad még kispénzű műhely, rövidfilmstúdió, akik nem csupán ilyen-olyan álla
mi pénzből lepik meg a közönséget munkáikkal. A dunaújvárosi halálbrigád azonban
igazi kamikaze-szellemmel a zsánerfilmezésre áldozta életét, bevallott célja, ho
gy a százezer filmművész hazájában lesajnált alja-műfajokkal csempésszen színt a
vérszegény kínálatba. Itt van mindjárt a horror. Vajon hányan tudják Budapesten,
hogy a szépemlékű Defekt óta készült egészestés horrorfilm magyar színekben (még
hozzá a gyönyörű zombi-alműfajból), mindjárt három is? Pedig a Transzplantációt
és a Kárhozatot forgalmazták videón, utánuk lehet nézni félhomályos tékazugokban
, a Hasfalmetszők pedig tavaly a Toldi mozi néhány előadásán tekintélyes számú é
rdeklődőtt csábított a vetítőbe.
Az idei szemlén kifejezetten meleg fogadtatásban részesített negyedik opusz (meg
jegyzés: a fizető nézők előadásán láttam), amelynek készítői a Sohasevolt Glória
címet adták, kilép a megszokott zsánerből - a CWT a kedvelt latinok, Fulci, Arge
nto helyett a trendi Tarantino, Guy Richie vénáit csapolja meg dunaúvárosi filmk
oktéljához. A váltásért egyaránt okolható a horror mostoha helyzete Magyarország
on, valamint az alkotói vérfrissítés, amely a forgatókönyvért felelős Kis-Szabó
Márknak köszönhetően már az 1999-es Hasfalmetszők kísértetház-sztoriját is eleve
n, ponyvaregényes dialóg-gyöngyszemekkel dúsította fel. Kis-Szabó az új szkriptb
en szinte valamennyi szereplő szájába ad néhány életből lopott ízletes falatot:
megtudhatjuk többek közt, miért nem javallott megenni a kifli csücskét (azzal va
karja a pék a hátát bazmeg), vagy hogyan szerezhetünk magunknak odaadó pingvin-s
zexrabszolgát az állatkertből (kavicsokkal, bazmeg). Hála a folyamatos dumaárada
tnak, amely némi kivétellel meglepően természetesen cseng a teljesen amatőr szer
eplőgárda előadásában, ez a film rádiójátékként is kiválóan működne - rossz nyel
vek szerint még jobban is, de ők a szemlevetítések alatt többnyire a büfé táján
seggekben tanyáztak.
Egy biztos: Bernáth Zsolt, 1973-as évjáratú autodidakta filmrendező bányászváros
i krimi-komédiája technikai szintjét tekintve nem igen sorolható többé-kevésbé j
ogosan sztárolt főiskolás kortársai, Hajdú Szabolcs (Macerás ügyek), Mundruczó K
ornél (Nincsen nekem...) vagy Török Ferenc (Moszkva tér) alkotásai mellé. Miként
látványt, trükk-kivitelezést tekintve a Hídemberből sem lehet magyar Patrióta, k
észüljön bár kétmilliárdból, tegyék bele a lelküket bármilyen tehetséges alkotók
. Bernáthék számára a kamera birtoklása is ritka, csupán néhány óráig tartó égi
kegy, forgatási engedélyek szempontjából már egy kis postahivatal is Párizsnak s
zámít, daruzásról pedig csak akkor lehet szó, ha valamelyik helyi cimbora szíves
ségből elintéz egy létrás tűzoltóautót fél órácskára a nagyjelenet kedvéért. Ezz
el a szemmel nézve nem nehéz megérteni, miért önti el katarzis-hullám az embert,
amikor a naplementés víztoronyjelenetet nézi. A Sohasevolt Glória hamisítatlan g
erilla-filmkészítés iszonyatosan kevés lóvéból, viszont temérdek hitből és szere
tetből: aki kíváncsi másfél óra tömény lelkesedésre, nézzen be a Hunniába, és fi
lm közben gondoljon arra, hogy feltehetőleg az év egyetlen olyan mozifilmjét lát
ja, amely valóban neki készült, nem az alkotók nyilvános egojának, nem a filmpén
zből élő hiénáknak, nem a szánalmas országimázsnak.
Varró Attila
Korhatár: részlet a forgatókönyvből: Jó a csaj, dugnám, mint a lopott biciklit.
Ez alapján döntse el mindenki önállóan.
Jerry-t, a kisstílű életművészt alvilági megbízói Mexikóba küldik, hogy áthozzon
a határon egy mexikóit, aki(?) különösen sokat jelent a frissen szabadult helyi
maffiavezérnek. Az egyszerűnek látszó mexikói kéjutazást azonban egyre bonyolult
abbá teszi Jerry idegbeteg élettársa, néhány buzgó alvezér, egy homokos brávó és
persze egy nagy rakás büdös, zajos, korrupt mexikói.
A régi szép időkben Mexikó egyfajta kabalát jelentett a legnagyobb amerikai kult
uszrendezőknek, akik szívesen rándultak át a Rio Grandén túlra néhány zsáner-rem
ek erejéig. Ott volt mindjárt Orson Welles a Gonosz érintése határvárosban játsz
ódó noir-klasszikusával, vagy A sanghai asszony déltengeri hajótúrájával. Sam Pe
ckinpah western-refolmáló Vad bandája, vagy a nálunk csupán RTL-klub premierig j
utott Leszámolás Mexikóban (eredetileg Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét, m
ennyivel jobb cím, istenem) egyaránt poros határszéli pampákon követi nyomon lep
usztult hőseit. Legutóbb a frissen zseninek kikiáltott Soderberg forgatott körül
rajongott drog-drámát a tijuana-i kartell-háborúkról (Traffic), ja és ki ne fele
jtsük a texasi Rodriguez ön-remakejét, a Desperadot. Úgy tűnik, az igazság odaát
van, legalábbis a kőkemény műfajok alkotói számára - megtalálásához azonban több
re van szükség egy útlevélnél.
A nevét selejtes Egértanyájával halhatatlanná tevő Gore Verbinski tarsolyában az
amerikai paszport mellett volt még két neves sztár, akik szerettek volna némi jó
l megérdemelt fizetett vakációt maguknak az utóbbi évek kemény hajtása után, csa
k a helyszínben nem tudtak megegyezni: Brad a délvidéket választotta, Julia Las
Vegasra szavazott. Ezután melléjük gyömöszölt még néhány karakterszínészt is, pe
rsze a divatosabbak közül, mint Gandolfini és Hackman, bár az utóbbinak említésr
e érdemes szerepet már képtelen volt szerezni. Keresett egy operatőrt, aki ponto
san tudja, milyen szögből érdemes harci kutyát felvenni és hogyan mutat stílusus
an a beszüremlő sivatagi napfény. Az egyik oldalzsebben pont elfért egy tapaszta
lt zeneszerző, aki még emlékszik a spagetti-westernek hangulatára. Végül az útra
kész rendező ráadásnak egy szép lőfegyvert is leakasztott valahonnan, a plusz tí
z dollárért hozzáadott legendával együtt. Megvolt a túlélőcsomag, ennyi kellékke
l már nem lehet olyan nagyot bukni.
Kíváncsi lennék rá, vajon még utazás közben, vagy csak a helyszínen jött rá, mit
is felejtett otthon. Olyan ostoba vagy nemtörődöm ugyanis biztos nem lehet, hogy
eleve nem csomagol forgatókönyvet a sok dizájnos holmi mellé. Így ugyanis krimi-
vígjáték címén gyakorlatilag a színész-sztárok rutinjából rögtönzött dialógusoka
t és vérverejtékesen csavarosnak álcázott kocsmai sztorifüzért kap a néző, egy n
agy halom faji és nemi sztereotípiából kifacsart híg humorlével megöntözve. Nagy
a csábítás a Mexikóit újabb félresikerült Tarantino-utánzatnak nevezni, de mégse
m volna helyes (hiszen már az alapkifejezés is jócskán redundáns): ez a film min
dentől függetlenül, mondhatni autentikus módon félresikerült, írójának és rendez
őjének még arról sem volt pontos elképzelése, miről is kellene koppintani, nem h
ogy arról, hogyan lehetne jól. A narratíva kopottas kétszálú, flashbackjei nem s
zínesítik az alaptörténetet, mindössze elvonják róla a figyelmet néhány áldott p
ercre. A dramaturgiai fordulatokat csupán onnan venni észre, hogy valamelyik főh
ős fél percig buta arcot vág rögtön utánuk. Csattanó nincs, ne is tessék számíta
ni rá, de legalább az előttünk ülők nem tudják lelőni a poént.
Ráadásul Pitt és Roberts látványosan össze nem illő páros: addig jó, amíg egy or
szághatár választja el őket egymástól. De addig is éppen csak. A csapat legjobb
alakítását a Toshiro Mifuné-t kiválóan utánzó korcs nyújtja, ugyanis ő az egyetl
en, aki legalább nem magát parodizálja - az egyik kacsa a tiéd blöki, rászolgált
ál.
