Keresés

Részletes keresés

Szombatosok Creative Commons License 2001.06.01 0 0 6
Nos, a réges-régóta várt megjobbulás elmaradt a fórumról. Sőt, ha lehet még rosszabb lett az utolsó néhány hónapban.

Kedves ugrifüles, sajnos nem jött be az általad említett javulás, minden rosszabb lett az azóta eltelt három hónapban. Szerintem a Fórum tulajdonosai valóban nem vergődnek azzal mi megy itt, hiszen hihetetlen lenne, hogy ennyire balfácánok legyenek. A legminimálisabb jószándék nem látható bennük. Vagyis tudatosan engedik a rontást, talán még szervezik is. Eddig monopolhelyzetben voltak, mert nem sok jónak nevezhető fórum volt az országban. Azóta szerencsére ezen a téren is változott a helyzet.

Remek levelezőlisták vannak, ahol a tagok kontrolálják a színvonalat, így minden lista annyira válik értéktelenné és mocsokká, amit magának megenged (a fórum példájából jól látható, mennyire mélypontra lehet esni a színvonalban ha engedik).

Itt, csak tudatni szeretném az érdeklődőkkel, hogy aki továbbra is komoly szinten szeretne valóban vallási témákról beszélni, benfentesebb, normális légkörben, az küldhet egy emailt.

Sz.

Largo_ Creative Commons License 2001.02.28 0 0 5
"(hogy közös a vezetésünk)? "


cserfa
ez igaz
Előzmény: CSerfa (1)
Szombatosok Creative Commons License 2001.02.25 0 0 4
Kedves ugrifules

Nagyon köszönöm az írásodat, sokat jelentett. Nem tudtam azt sem, hogy a moderátorok dolgoznak a problémák megoldásán, azt hittem teljesen érdektelenek azért buktam ki. Hisz annyra látható volt a romlás és az ostoba, értelmetlen topikpiszkítások, hogy úgy látszott senki nem vergődik vele. Én nagyon szerettem ezt a fórumot, azért is voltam annyira dühös, hogy mivé alacsonyodott. Persze, hogy továbbra is szeretnék részt venni benne normális, legalább félcivilizált körülmények között.

Elnézést kérek a moderátoroktól is, valóban semmit nem tudtam arról, hogy mi megy a háttérben. Csak annyit láttam, minden moderálási pont megszegése elfogadottá vált és ettől sokan vérszemet kapva hihetetlen tempóban tönkretettek mindent.. Azt is kiszeretném hangsúlyozni, hogy odaadó híve vagyok a szólásszabadságnak, mégha az erőteljes is, de elfogadhatatlannak tartom a kimondott személyes támadásokat, a fertőt, trágár beszédet aminek a topic témájához abszolút semmi köze nincs és egyedül csak a sértő szándék áll mögötte.

Köszi mégegyszer,

Sz.

Előzmény: a legkisebb ugrifüles (2)
Tomboló Hold Creative Commons License 2001.02.25 0 0 3
Kedves Mindenki!
Én a Vall.Fil. fórumon nem szoktam előfordulni, inkább a Politikában. Azért a véleményemet ideírnám, mert szvsz nem azoknak kellene elmenekülni az Indexről, akik normális beszélgetést szeretnének folytatni, hanem a topicrombolókat kellene ignorálni.
Üdv
TH
a legkisebb ugrifüles Creative Commons License 2001.02.25 0 0 2
Kedves Szomb,

kérlek, adj még egy kis időt az Indexnek! Már kb. két hónapja áll a bál a Politika fórum miatt, azon dolgoznak a moderátorok, hogy a moderálást új alapokra tegyék, valami olyasmit olvastam, hogy minden fórumnak külön fórummoderátorai lesznek. Hátha javul akkor a helyzet!
A moderátorok különben is olvtársak, nem pénzért takarítják a szemetet, hanem gyakorlatilag saját pénzükön és idejükből. És mindenre nekik sincs szemük, meg ők is csak emberből vannak, időnként tévednek.

Kérlek, maradj még! Nem is tudod, milyen sokat köszönhetek általad Istennek, meg CSerfa által is, és még mások által is. Nem tudhatod, mit adsz az ittléteddel annak, aki csak olvasni jár ide, nem ad visszajelzést. Ne gondold kérlek, hogy semmit!!!!!

ugri

Előzmény: Szombatosok (-)
CSerfa Creative Commons License 2001.02.25 0 0 1
Kedves Szombatosok!

Való igaz, sokan jötek újak.
Igaz az is, tiszta szándékú topicokat is rondítanak.

De én nem is igazán Isten akaratának tartottam a Fórumot, azaz csodálkoztam volna, ha valakinek itt sikerült volna Isten dolgait közölni. Persze, mint szinte bárhol az életben, itt is olykor lehet találni értékes gondolatokat. Mikor emberek épülnek a másik ember által. Persze igaz az, hogy ez kevés az egészhez viszonyítva.
Ám nem éri meg maradnod?
Tudod, akik Istent keresik, olykor általad is épültek. És mi is itt ismertük meg egymást, többen. Igaz, nagyon leromlott a Fórum.

Annak örülök, hogy néha-néha idenézel a Fórumra.

Egyébként magam is leritkultam, sőt tervem, hogy be se nézek már mindennap. Sőt, ha nem javul a helyzet, lehet, hogy én is elmegyek. Mert alapjában azért (sajnos) majdnem igazat adok neked, és becsületemre legyen mondva, éppen tegnap említettem ritkulási szándékomat Ducklinéknak. Azaz lehet, hogy nem ok nélküli távozásunk (hogy közös a vezetésünk)?

CSerfa

Előzmény: Szombatosok (-)
Szombatosok Creative Commons License 2001.02.24 0 0 topiknyitó
Kedves Forum társak, barátok

Az Index gyors és folyamatos leromlása, gettósodása miatt úgy határoztam, hogy ide már nem igen érdemes járni. Néhányan a régi jó vitatársak közül már el is tüntek és helyettük hemzsegő cyber-söpredék jött, kikkel nemcsakhogy érdemleges vitát, párbeszédet nem lehet kialakítani, de még csak a Vallás filozófia témáját sem lehet már fenntartani az álland offolás, anyázás miatt. A cyber-paraziták azok, akikkel mivel az életben senki nem áll szóba, ezért itt erőltetik rá ganéjukat másokra, mert az interneten ezt meg lehet tenni. Nem számit milyen durva, vagy mennyire OFF. Tűrni viszont nem kötelező, mindig van hely ahol adnak a színvonalra.

A moderátorok tehetetlen alakok, akik ilyen moderálás mellett szerintem csak azért nincsenek kirugva állásukból, mert ők maguk az Index fentartói is, nekik mindegy kitől jön a lé.

A Church of God topikot kimoderáltattam, ha nem veszik ki belőle a dudvát. Szerintem az túl értékes és nívós ahhoz, hogy hagyjam lezülleni, ha ezt nem teszik meg akkor nem tartom a Fórumot éremesnek arra, hogy itt maradjon. Bár több hasonló jó topik van, de ezt én nyitottam, így jogom van megszűntetni. Aki akarja mentse le a bennelévő anyagot, szerintem érdemes.

Kedves Echo, Cserfa, Kovidinka, Thad, dide, udvari, ujvári, MrngStr, Satya, ugrifüles… öröm volt veletek táralogni, ha nem is értettünk mindenben egyet. Bocs, ha valakit kihagytam, sokan voltunk itt egy időben.

A JT topikba még be-be nézek és hozzá is szólok. Új fórúmhelyet ha akartok emailben megbeszélhetjük.

Isten áldjon benneteket!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!