Igen, egyre polgárabbnak érzem magam.
Mert van félnivalóm és van féltenivalóm is.
A régi reflexek újból működnek.
Eszembe jut egy régi Szente béla verssor:
" a méltóságos elvtárs
ha nem tetszik a képes feled
szóval - és ha kell -
bottal is megveret.
Na persze lépünk mi előre,
hát akkor még egyet előre
így megy ez. "
Egy előre, kettő hátra!
Nem ülök be a Trabantomba.
Hátha nem hallom meg a néma szirénát, és akkor nagyon meg leszek különböztetve.
A magam részéről kissé egyhangúnak érzem, hogy szinte minden tonik csak a kormánnyal vagy az ellenzékkel foglalkozik, és jószerivel csak apologetikus nézetek fogalmazódnak meg.
Úgy hiszem, megérdemel egy oldalt, hogy saját magunkra koncentráljunk, mint szabad és független polgárokra, akiknek családja, munkája, baráti köre, szórakozása, egyszóval ÉLETE van.
Kérem, írjátok le ide napi tapasztalataitokat, legyen az öröm vagy bánat, siker vagy kudarc, jó élmény vagy rossz.
Kezdeném egy példával: focirajongóként én nem örülök annak, hogy ezentúl a rendőrség pénzért fogja a stadionok belső biztonságát "garantálni", mert ezzel tovább romlik a biztonságérzetem. Szerintem ez közfeladat volna. Nem tudom viszont és érdekelne is, hogy mondjuk Angliában vagy Németországban ez hogy működik?
Szóval, ennek én nem örülök.
Örülök viszont annak, hogy részt veszünk az esetleges koszovói béketeremtésben, bár féltem kissé a fiúkat, mert ez nem ugyanaz, mint a már pacifikált Horvátországban hidakat építeni. Mindenesetre az ország nemzetközi tekintélyének jót tesz majd.
