Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Vannak, akiknek minden nap nagypéntek?
Topikleírás:Tudom, hogy mindenkinek a maga baja a legnagyobb, és hogy vannak nálam elesettebb, szegényebb, rosszabb körülmények közt élő emberek, de én is kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy minden napom nagypéntek, a feltámadás reménye nélkül. Ahogy így visszagondolok, már az induláskor lehetett valami nálam, talán nem szerettem volna megszületni, előre tudván, mi vár rám, mert nagyon bömbölős újszülött voltam, megállás nélkül sírtam. Sajnos semmiben sem tűnök ki, nem lettem sem szép, sem erős, sem okos, sem ügyes ember: anyukám ugyan megtanított írni-olvasni már az iskola előtt, de a tanulástól az iskola teljesen elvette a kedvemet, nem szerettem a bunkó tanárokat, meg főleg a bunkó osztálytársaimat, akik a fülem, a rossz fogaim, meg a soványságom stb. miatt gúnyoltak. Azokból a tantárgyakból viszonylag jó voltam, amikkel kapcsolatban magamtól olvasgattam könyveket, mert érdekeltek, de amik nem kötöttek le, azokkal alig tudtam megbirkózni, és bár az iskolából nem lógtam sosem (hacsak nem számoljuk ide, hogy szimulált meg valódi betegségek miatt sokat hiányoztam), az eredményeim egyre rosszabbak lettek az évek előrehaladtával. Nekem sosem segítettek a szüleim az iskolán kívül, mert ők sem voltak valami lángeszűek. Bár szerettek engem, de nem foglalkoztak úgy velem, hogy együtt tanultunk volna valamit, ami nem ment nekem. Úgyhogy az is csoda, hogy az éretségiig eljutottam, de már a felsőoktatás szóba sem jöhetett, az túl kemény dió nekem, túl hiányosak a tudásom alapjai. Aztán az egészségem is sok kívánnivalót hagy maga után, mert gyenge és fáradékony vagyok, a szívemmel is van valami és a bőröm is beteg, maximális fényvédelem van előírva, tehát fedetlenül nem mehetek napra, hacsak nem akarok apukám sorsára jutni, aki pár éve halt meg bőrrákban, melanóma miatt. Anyagilag sem állok túl jól, minden fillért be kell osztanom, emiatt még autóm sincs, üdülni sem járok sehová, örülök, hogy megélek. Illetve nem örülök, mert gyűlölöm ezt az életet, hogy nap mint nap azt látom a képernyőkről, az újságokból, hogy mások milyen jól élnek, mit alkottak életükben, mekkora hatalmuk és vagyonuk van, milyen szép nőkkel vannak együtt, én meg itt vagyok szűzen 39 évesen. Meggyűlöltem emiatt nőket és férfiakat egyaránt. Mindig a MÁSOKról szólt és szól ez a világ, én meg egy kis szürke senki vagyok, aki lebeg a lét és nemlét között. Az ilyenekből lesznek haláluk után a gonosz démonok? Mert én arra gondolok, hogy milyen jó lenne maradéktalanul megsemmisíteni ezt a világot a kezem által egy szempillantás alatt, ha ez a hatalmamban állna, és akkor nem lennének már MÁSOK, senki, még azt sem bánnám, hogy én sem. Vagy éljek én is jól vagy más se éljen sehogy! Pusztuljon ez az egész siralomvölgy! Így tengődöm én ember- és életgyűlölőként. Vajon mennyire egyediek ezek az érzéseim, és az örökségem a múltamból, amik mérgezik jelenemet és kilátástalanná teszik jövőmet?
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:morcos csodagyerek
Létrehozás dátuma:2018.03.23 19:22
Státusz:aktív
Index Fórumok

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!