Keresés

Részletes keresés

Topikcím:XIII.ÖTE
Topikleírás:2012. október 4.-én kezdődött el a kézilabda csapatunk története, ugyanis ezen a napon volt az első edzés. Ekkor még hölgyek is látogatták az edzéseket, mivel csak labdázgatásról volt szó. Az edzések a Hartyán általános iskolában voltak, de nem sokkal később, novemberben már az ugyan kisebb de kényelmesebb, Neumann János Szakközépiskola tornatermében zajlottak, péntekenként. Több fórumra kitett felhívásunkra a létszám gyorsan gyarapodott, így év végére már 30 fővel üzemelt az akkor még névtelen csapatunk. Mindenki úgy gondolta, hogy itt már nem csak labdázgatásról van szó, így szeretnénk a 2013/2014-es Budapest I/A bajnokságban indulni. Hosszas szervezői munka után, 2013. március 22.-én sikerült csatlakoznunk a XIII. kerületi Hagyományörző Önkéntes Tűzoltó- és Sport egyesülethez. Az egyesület biztosít a kézilabda csapat számára egy kültéri pályát, valamint mezeket és tréning ruhákat, de ezeken kívül is támogatja a kézilabda csapatot. A Neumann után a csapat a Sote sportcsarnokba helyezte át az edzéseinek helyszínét a jobb minőségű terem miatt, hogy az első idényre megfelelő körülmények között készülhessen. Jelenleg a csapat 20 fővel üzemel, akik között vannak volt ifi-junior játékosok, de nagy részt olyanok alkotják, akik most kezdtek kézilabdázni. Reméljük egy év múlva már más sikerekről is beszélhetünk, de addig is, nézzél körül az oldalunkon: Amennyiben szeretnél hozzánk csatlakozni, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot: https://hu-hu.facebook.com/otekezilabda Összhangban az erő, HAJRÁ ÖTE! XIII.ÖTE
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:XIII.ÖTE
Létrehozás dátuma:2014.01.04 17:19
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!