Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Az MSZP a bűnözőket támogatja?
Topikleírás:Az MSZP 1 milliárdot szánna avasi lakások visszavásárlására MTI 2012. október 15., hétfő 16:28 Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány különítsen el egymilliárd forintot a miskolci Avas lakótelepen visszaélésekkel eladott lakások megvásárlására és a felhalmozódott rezsihátralékok rendezésére. A szocialisták erről szóló határozati javaslatát négy borsodi képviselő ismertette hétfőn sajtótájékoztatón. Gúr Nándor, Káli Sándor, Simon Gábor és Varga László azt javasolja, hogy az ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg, az állam pedig biztosítsa, hogy önkormányzati vagy belügyminisztériumi bérlakásként a térség eladósodott, hitelkárosult családjainak rendelkezésére álljanak. Véleményük szerint ennek forrása például a debreceni stadion építésére vagy más "luxusberuházásokra" szánt összeg lehetne. Káli Sándor korábbi polgármester a sajtótájékoztatón azt mondta: a miskolci önkormányzat 2010 előtt megtette a szükséges lépéseket a Fészekrakó-ügyként elhíresült, négy és fél milliárd forintos bűncselekmény-sorozat kezelése érdekében, így például kezdeményezte a jogszabályba ütközően új tulajdonos birtokába került lakások visszavásárlását, a fideszes városvezetés viszont leállította az intézkedéseket. Simon Gábor az ügy hátteréről azt mondta: nagyjából 150-200 ingatlan jutott "bűnözői körök" tulajdonába, döntően olyan emberekhez, akik nem tudnak vagy akarnak a lakótelepi közösségbe beilleszkedni. Varga László azt hangsúlyozta, hogy határozati javaslatuk még a büntetőeljárások lezárulta előtt lehetővé tenné a lakások megvásárlását és a rezsihátralékok rendezését, így biztosítva a társasházak működőképességét. Véleménye szerint mindez a lakások bérbeadása révén már középtávon megtérülő befektetés lehetne az államnak. Gúr Nándor, az MSZP alelnöke a Jobbik az avasi lakótelepre tervezett, a Magyar élet menete elnevezésű demonstrációjára utalva azt mondta: a masírozás, a feszültség növelése helyett megoldásokat kell találni, javaslatuk is ezt célozza.
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:barantic
Létrehozás dátuma:2012.10.15 18:22
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!