Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Kádár után Orbán is fél márc. 15-től
Topikleírás:Az ellenzéknek nem maradt hely március 15-re 2012.01.18. 16:02 - Index | A kormány lefoglalta Budapest egész belvárosát a március 15-i ünnepségek idejére, szinte egy talpalatnyi helyet sem hagyva az ellenzéki és civil demonstrációknak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az állami ünnepségekre hivatkozva egy teljes hétre közterület foglalási engedélyt kért és kapott Budapest kiemelt közterületeire, áll a fővárosi LMP-frakció közleményében. Szinte Budapest egész belvárosára területfoglalási igényt jelentett be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a fővárosnál a március 15-i ünnepségek kapcsán, amit szerda délután meg is szavaztak a főváros illetékes bizottságnak fideszes tagjai. A szokásos állami ünnepségek helyszínei (Nemzeti Múzeum környéke, Kossuth tér) mellett még 8 másik helyszínre is igényt jelentettek be, többek között a Ferenciek terére, Március 15-e térre, de lefoglalták az Erzsébet hidat és a Képviselői irodaház környékét, a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, valamint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is. A fővárosi önkormányzat is ünnepel, és még korábban további helyszíneket foglalt le. Ezek egy része megegyezik a minisztérium kérelmében szereplő területekkel, de pluszban lefoglalták még az Andrássy utat, Deák teret, a Hősök terét, Clark Ádám teret, és a Blaha Lujza teret is. A minisztérium és a fővárosi önkormányzat által lefoglalt helyszíneken kívül így nem maradt hely a civil és ellenzéki rendezvények megszervezésére. Engedélykérelmében a minisztérium jelezte azt is, hogy ezeket a területeket 2 évre előre szeretné lefoglalni: „A nemzeti rendezvények sajátossága azonban, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a 2013. és 2014. évre is tekintsék őket irányadónak.”
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:korieander
Létrehozás dátuma:2012.01.18 17:31
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!