Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Állj talpra magyar, térj észre magyar
Topikleírás:Tragédiák tragédiája lesz, ha hamarosan Bajnait egy Orbán váltja. A becsületet a hazugságra cserélni, a legnagyobb bűn, amit elkövethet önmaga ellen a nemzet. „Hiú ember vagyok, nehezen viselem, ha tévedést bizonyítanak rám. Most mégis őszintén és nagyon örülnék, ha tévedtem volna, amikor a Nagy Imre-temetést követő napokban azt mondtam a temetést másokkal együtt szervező barátaimnak: a magyar politikai közélet legveszélyesebb figurája ez a téren szónokló Orbán Viktor nevű fiú, mert átsütött a beszédén, hogy nincsenek elvei csak céljai. Azóta elv nélküliségét szemléletesen bizonyította, előttünk lett (igen!) Paulusból Saulus. Liberálisból ókonzervatívvá csontosodott, a rendszerváltó kormányt hazugnak nevező tekintélyromboló ifjúból minisztertársaitól felállással történő üdvözlést követelő vezérré torzult, a „térdre, imához” felkiáltással gúnyolódóból a templomi szertartások első soraiban magamutogató ájtatoskodóvá szenteskedett. Hogy mi a célja azt világossá tette már 1998-ban, amikor a hatalom megszerzése érdekében hazudott a kisgazdákkal való szövetségről. Hogy a haza fényre derülése érdekében hogyan akar hatni, alkotni, gyarapítani arról megalapozatlan, általános szólamokon kívül semmit nem tudhatunk. Eddig csak fröcsögést, nemzetmegosztó gyűlöletkeltést, számonkéréssel való fenyegetődzést, vagy kordonbontó közrendvédelmet tapasztalhattunk. És nemzeti önbecsülésünk sárba tiprását, ahogy ezt akkor tette, amikor 1956 ötvenedik évfordulóján a világ kiválóságai kötelességüknek tartották, hogy idejőve tisztelegjenek a magyar nép előtt. A ma Magyarországán ezt az embert megállítani egyedül és kizárólag Bajnai Gordonnak van esélye. Egyre többen ismerik fel, miként ez népszerűségi mutatójának folyamatos javulásából is kiolvasható, hogy Bajnai nemcsak tudja, de a nyilvánossággal is meri közölni, mi a célja, mi az odavezető út és mi a célba érés ára. Az pedig Arany Jánosra emlékeztet, hogy amikor beverik sárral, nem pöröl, hanem csendesen, szakértelemmel teszi dolgát, és következetesen megy előre a választott úton.” Állj talpra magyar, térj észre magyar
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:nézőpont
Létrehozás dátuma:2009.10.19 15:43
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!