Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Orbánozó Gyurcsány Ferenc
Topikleírás:Gyurcsány Ferenc pár nappal több mint három éve tette le első miniszterelnöki esküjét. Azóta 279 alkalommal szólalt meg a parlamentben. Az ellenzékkel ¬ legalább egy megjegyzés erejéig ¬ beszédei több mint felében foglalkozott. Medgyessy Orbán Viktort - személyében egyetlen alkalommal sem támadta a parlamentben. Igazi, boldog békeidőnek tűnik már a 2002-es ciklus eleje. 1998 és 2004 között Orbán Viktor sem támadta személyében sem Horn Gyulát, sem Medgyessy Pétert, legalábbis a parlamentben. Gyurcsány már az első beszédében a Fidesz és személy szerint pedig Orbán Viktor kemény bírálatával rázta fel a súlyos EP-választási vereség után kormányfőt váltó MSZP-frakciót. Például azzal, hogy a Fidesz vezetője még soha nem dolgozott: Orbán továbbra is a kompromisszumkereső, a nemzeti petícióban az emberek véleményét megismerő, és azt a parlament számára tolmácsoló politikus szerepében beszélt, és például 2005 utolsó parlamenti ülésén külön Gyurcsánynak és családjának is jókívánságot küldött: "S végezetül engedjék meg, hogy minden parlamenti képviselőnek, külön a parlament elnök asszonyának és a kedves miniszterelnök úrnak, valamint családjaiknak sok erőt, jó egészséget, nyugodalmas, békés és boldog esztendőt kívánjak." A választások után az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséig ezután a miniszterelnök nem vette szájára riválisát, utána viszont nagyon is. A 2006. október 6-i expozéjában már magától Orbán Viktortól féltette a demokráciát. A 2007. május 14-én csaknem a teljes napirend előtti hozzászólása Orbánról szólt. Gyurcsány Ferenc az új ciklusban a rasszizmuskártyát csak 2007 tavaszán játszotta ki, rögtön kétszer is, míg harmadszor már pont az ellenkezőjét állította, mint korábban.
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:mac.m
Létrehozás dátuma:2007.10.05 12:32
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!