Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Veres pispek szomorú
Topikleírás:Szegényke. http://index.hu/politika/belhirek/?main&263622 "A választás végeredménye szomorúsággal tölt el, hiszen a kialakult helyzet egyfajta tükre az ország jelenlegi lelki és erkölcsi állapotának" - fogalmazott Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára Új Ember című hetilap április 30-i dátummal már megjelent számában. Veres András örömét fejezte ki, hogy "a választók ilyen jelentős számban és egységesen kiálltak a keresztény és nemzeti értékek mellett". A püspök szerint az elmúlt négy évben sok esetben sérültek a hívő emberek jogai, különösen a közfeladatokat ellátó egyházi intézmények anyagi biztonsága került veszélybe, de számtalan erkölcsi kérdésben is - család- és életvédelem, jogegyenlőség, igazságosság, szolidaritás - "megmutatkoztak az eddigi kormányzati munka fogyatékosságai". "Nehéz tudomásul venni, hogy a választópolgárok jelentős része döntése meghozatalakor ezekre a szempontokra nincs tekintettel" - fogalmazott, hozzátéve: "különösen fájdalmas, hogy még magukat vallásosnak tartó emberek is szavaztak azokra a politikai erőkre, amelyek az egyház és a fent említett értékek ellenében határozzák meg a maguk identitását".
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:Törölt nick
Létrehozás dátuma:2006.04.27 13:08
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!