Megverte az Újbuda a Főgázt.
A meccset nagyrészt az jellemezte, hogy a Főgáz védekezése borzasztó lanyha volt, és statikus, így az Újbuda viszonylag könnyen lőhetett gólokat, míg a Főgáz támadásaiba mindig került egy jó passz, keresztmozgás, zárás, amivel megbontották az Újbuda védekezését. Így aztán az első félidőben végig fej fej mellett haladt a két csapat.
A második félidő elején a Főgáz több hibát is elkövetett támadásaiban, és nem tudta ezeket jobb, dinamikusabb védekezéssel kompenzálni, így ekkor az Újbuda háromgólos előnyre tett szert. Ezek után a meccs ismét az első félidőt idézte kb. az 50. percig, amikoris a Főgáz elfáradni látszott, az Újbuda pedig tudott még egyet emelni a védekezés színvonalán. Ekkoor a Főgáznak volt egymás után kb. öt támadása, amiből nem lőttek gólt, és az Újbuda elment hét góllal, ami már nem volt behozható.
Összességében azt gondolom, megérdemelt a győzelem. A bajnoki címért való versenyfutás pedig így még nyitott maradt.