Kedves Etna!

Nagyon értékes gondolatot írtál le. Az életünk első felében felfelé megyünk egy hegyre. A 40-es korosztály egyszer csak rádöbben, hogy most már lefelé megy a hegyről, és várja a kaszás. Ezt az érzést nem mindenki tudja feldolgozni, elhessegetni. Pedig érdemes nyugodtan végiggondolni. Ekkora sajnos még a tudati fejlődésben nem érjük el a csúcsot, mert a tudat kicsit lassabban fejlődik, mint a test. A második emberöltő végén észrevétlenül beindulnak a változások, például hormonális változások. A szervezet vezérlő rendszere instabil, átmeneti állapotba kerül. Elég egy kisebb lökés, egy túlzott reakció és beindulhat egy lavina. Megijedünk, akár halálfélelmünk is lehet. Úgy gondoljuk, hogy sürgősen kell valamit tennünk az egészségünkért. Fokozottan figyeljük magunkat, betegesnek tűnnek olyan tünetek, amelyek talán korábban is megvoltak, de nem éreztük őket, mert nem figyeltünk rájuk. Az egyik ilyen tipikus tünet az extraszisztolé. Gyakran ráteszünk egy lapáttal. Ha félünk valamitől, ha rágódunk rajta, ez kisugárzik a testünkbe, érthetetlen testi tüneteink lesznek (ritmuszavar, mellkasi fájdalom, görcsök, magas vérnyomás, emésztési panaszok,...). Ekkor a félelemtől hajtva, kapkodva általában három veszélyes út, vagy inkább ördögi kör közül választunk.
1.) Rohanunk az orvosokhoz, felírják a gyógyszereket, elkezdjük szedni. Hamarosan előjönnek a mellékhatások, újabb gyógyszerek... krónikus betegek lehetünk. Lelkileg és testileg is megvisel minket ez az egész, akár depressziósak is lehetünk.
2.) Csodaszereket keresünk, mindent kipróbálunk. Vitaminok, teák, füvek, olajok, ásványok, lúgosítás... Ezek sokszor többet ártanak, mint használnak. Minden ember más, panacea nem létezik.
3.) Fokozott fizikai aktivitás, esetleg diétázással egybekötve. Úgy gondoljuk, hogy sürgősen el kell kezdenünk a kondizást, sportolást. Erőből akarunk győzni. A mértéket nem ismerjük, ezért elég gyakran túlerőltetjük a testünk. Utána visszajutunk az 1.) vagy a 2.) ponthoz.
4.) De negyedik út is létezik. Felismerjük, hogy gondolatainkat MI irányítjuk. Többször végiggondoljuk a kialakult helyzetet. Felismerjük, hogy nincs értelme a félelemnek. Az élet törvényeivel együtt lehet élni. Nem magunkkal kell állandóan foglalkozni, hanem másokkal, akiket szeretünk. Észrevétlenül megkönnyebbülünk, elmúlik a rossz érzésünk. Fontos, hogy alkalmazkodjunk a testünkhöz, a változásokhoz. A legokosabb dolog ilyenkor az, ha nem csapongunk (1.,2.,3.), hanem egészségesebben élünk. Segítünk a testünknek és a lelkünknek. Rendszeresen, változatosan, de mértékletesen étkezünk, figyelembe véve, hogy az anyagcserénk már nem egy húszéves fiatalé. Ügyelünk a folyadékbevitelre is. Naponta gyalogolunk a friss levegőn, vagy valamilyen kíméletes testmozgást végzünk (úszás, kerekpározás...). Ügyelünk arra, hogy meg legyen a napi pihenésünk, alvásunk. Ettől újra magunkra találunk.

AZ ÉLET CÉLJA AZ ÉLET FENNTARTÁSA A TESTBEN, A CSALÁDBAN, A KÖZÖSSÉGBEN.

üdv. Feri