Sziasztok!

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok Pajtinak, biztosan jó lesz a szövettan is. :o)

Nagyon édesek a gidák, máskor is ennyien szoktak születni?

Ígértem, hogy beszámolok, tegnap este megérkeztünk a kutyalányzóval. Nagyon izgultunk, hogy mit fog hozzánk hozzánk szólni és hogy fogja bírni a 200km-es utat. Autóban vadidegenekkel...

Amikor megérkeztünk anyósomhoz, ott tappancsolt a kerítésen. Odamentem hozzá, megszimatolt, megnyalta a kezemet és az egyik mancsát a kezembe adta. Ekkor már sejtettem, hogy jóban leszünk. Aztán sor került a búcsúzkodásra...a tulajék lányát szereti, de az anyjától félt. Vittünk egy pórázt, gondoltuk azzal könnyebben boldogulunk majd az autóban. Amikor a lányzó megpróbálta rátenni, Hani elmenekült a kert leghátsó végébe és elő sem volt hajlandó jönni. Na, ettől megijedtünk, hogy lesz ebből utazás. Aztán a lány utánament, ölbevette, így tettük be az autóba. Én már bent ültem, hogy meg tudjam fogni. Vígasztaltam, simogattam, elindultunk. Folyamatosan nézett, aztán az orrát odadugta a lábamhoz, erre kapott egy nagy dícséretet és simogatást....nézett aztán az állát rátette a combomra...nézett aztán az egyik mancsa is a lábamra került. 10 perc múlva a vadidegen kutyus az ölemben feküdt és ott is maradt. Még be is aludt. :o))

Hihetetlen ami történt, alighanem visszavonhatatlanul lett egy kutyusom. :o)

Sötétedésre értünk haza, még megmutattuk neki a kertet, kapott vacsorát, innivalót. Reggelre előhalászta az előző kutyánk labdáját, némi kertész kesztyűt...se sírás, se rívás. Most a bejárati ajtónál fekszik és vár. Mindjárt megyek is hozzá... :o)))

Párom este csinál róla képeket, majd felteszem.