Nem szeretnék "belekontárkodni", pláne nem megbántani bárkit is, remélem nem haragszol érte, de végigolvastam a levélváltásokat és kedves Xlincoln az jutott eszembe, hogy nem lehet az, hogy Te egyszerűen csak az (életkorunkból - én is 40-es vok - adódóan nyilván) egyre kézzelfoghatóbb közelségbe kerülő haláltól félsz? Attól, hogy egyedül vagy és talán így is fogsz meghalni, nem lesz, aki szükség esetén segítsen? Lehet, hogy ezt a belső - ki nem mondott - félelmed csak felerősítette Édesapád halála? Lehet, hogy ezért is figyeled különös gonddal magad, a szerveid, a tested reakcióit?

Könnyen lehet, hogy az elmúlástól való félelem vált ki az emberben furcsa betegség-tüneteket, amelyeket egyébként (ahogy Nálad is) műszerekkel nem lehet igazolni. Ebből értelemszerűen az következne, hogy nincs tünet... de Te mégis érzed, vagyis azokat kizárólag az agyad generálja gondolati szinten... vagy valami ilyesmi, nem tudom talán igazán jól megfogalmazni, de remélem érted.

Lehet, hogy tévedek, de ez most azért jutott eszembe, mert néhány hónappal ezelőtt hasonló történ velem is. Egy autóbuszon utaztam éppen, néztem kifelé az ismerős házakra, utcákra és olyan hirtelen villant belém az a gondolat, hogy Istenem, valószínűleg már több évet éltem, mint amennyi még hátravan... hogy szabályosan belesajdult a szívem.. de szó szerint fájt! Aztán persze elhesegettem ezt a gondolatot, de azóta is megdöbbent, hogy vajon miért, miről, hogyan jutott ez akkor, ott eszembe, s vajon hamarabb miért nem?! Kicsit olyan ez, mint amikor megszületett a fiam és amikor már a kezemben volt és láttam, hogy minden rendben, hirtelen lehidaltam attól, hogy ... jesszus, hogy lehettem olyan felhőtlenül boldog 9 hónapon keresztül, hogy lehet, hogy egyetlen egyszer sem jutott eszembe, hogy a bébimnek bármi baja is lehet... huh, akkor ez nagyon fura volt.

Talán valóban úgy van, ahogy Feri is írta, hogy a lelkedet lenne jó ápolni, erre a természetben való séta például nagyon alkalmas, teremts rá magadnak sok időt, sok lehetőséget, hogy azt tedd, gyakran foglalkozz azzal, ami megnyugtat, ami pihentet, egyszerűen ami boldoggá tesz, bármi is legyen az!