Kedves Levelezőtársaim!

Az előbbiekben hírt adtam arról, hogy egy kollégámmal a Helytörténeti Klub képviseletében a közelmúltban részt vettünk egy 1918-ban Tassnál történt hajókatasztrófáról való megemlékezésen. A bajai, bajaszentistváni és csávolyi áldozatok emlékére koszorút helyeztünk el a Duna vizén. Említettem, hogy a tragikus eseménnyel Albert Iván kollégám már a 90. évfordulón foglalkozott az Ady Endre Könyvtárban a Vargáné Blága Borbála elnökünk és klubalapítónk kezdeményezésér alakult Helytörténeti Klubban.

Sokak kérdezték tőlem, hogy miért nem tudott arról Baján senki, hogy itt már történt két éve megemlékezés. Azért nem, mert a Bácsország c. vajdasági folyóiratban megjelent ugyan Albert Iván tanulmánya, az általam éppen 20 éve alapított Bajai Honpolgárban azonban nem.
Amint nem volt helye, szerencsére a Bácsországban igen, az Ahol a csárdás született c. tanulmányomnak. Nem volt helye a Bajai Lliszt Ferenc Kör történetének, a Vízügyi Kamarazenekar történetének, A cimbalom atyjának (Allaga Géza) és még néhány olyan írásomnak, ami a város története szempontjából érdkességgel bír. Az Ahol a csárdás született-ből lett a Csérdás Éve, és a nyári Guiness-rekord kísérlet, 'Bartók bajai hangversenyéből Fodor Ilda gyönyörű plakettje a Duna Szólló falán, és bent is emléktábla az azóta Bartók Béla nevét viselő teremben stb.

A húsz éve alapított folyóiratban - vajon eszébe jut-e valakinek az évforduló - a 2. szám vezércikkének ezt a címet adtam: " Bizakodunk". Alapoztam ezt arra, hogy az első szám 2 ezer példányát szinte elkapkodták, nekem sem maradt belőle.

Aztán következett a puccs. Azt hittem, hogy az idők e tekintetben is változnak. Nem így történt. Akik negyven esztendeig ilyen tekintetben is döntési helyzetben voltak, átörökítették egymásnak a lehetőséget.

Remélem, lesz annyi önmérsékletük, ha esetleg a 20. évfordulóról megemlékeznek, engem nem hívnak meg. És elvárom, hogy a nevem ne szerepeljen!

Tisztelettel:
Gál Zoltán