főleg nem való kegyeleti topic a Polidilibe! itt politikáról vitatkozunk, s nem szenvelgünk/részvétet nyilvánitunk! arra meg speciel kiváncsi lennék, ha majd meghal Zentai vagy Képiró és valamelyik tisztelőjük topicot nyit a Poliidiliben, vaj mit fog kapni a ballibtől emiatt? Itt ugyanis a PP imádói azzal utasitottak el minden vitát róla és munkásságáról hogy a "holtakról vagy jót, vagy semmit!"
Ami meg PP pszihológusi teljesitményét értékeli, tudnia kellene a következőket:
1. a Szovjetunióban fejezte be az ötvenes években a tanulmányait
2. ott akkoriban mind a biológiában, mind a hozzá kapcsolódó tudományágakban (pszihológia, etológia, szociológia, pedagógia, stb) a neolamarchizmus uralkodott és tagadta a veleszületett /örökletes tulajdonságok jelentőségét az emberi gondlkodás/tevékenyésg terén is. Szinte kizárólag a külső környezet hatását fogadták el (ld. micsurinizmust is).
3. ennek eredménye a pszihológiában, hogy kialakult a szemlélet" bárkiből bármilyen téren kiválóság lehet, munkával, szorgalommal", tagadva a hajlamokat, veleszületett tehetségeket, az ösztönök jelentőségét.
4. PP magával hozta ezt és egész életében enek szellemében vezette félre tanitványait, hallgatóit.
5. ennek egyik eredménye a Magyar Bálint által ránk erőltetett oktatássügyi szemlélet, ami tönkretette azt is, amit hasonszőrű elődei még meghagytak. Másik eredménye a képességek felmérésének elhanyagolása/tiltása kezdve már az 5 osztállyal, és végezve az egyetemi felvételivel! Mindenkiből lehet, orvos, tanár, mérnök, jogász, stb, anélkül, hogy meglennének hozzá az adottságai a memórián és szorgalmon kivül. (érdekes viszont, hogy azt már nem tudták elérni a PP-félék, hogy süketeket vegyenek fel a zeneakadémiára, némákat a szinészetire, vakokat a képzőmüvészetire és sántákat a testnevelésire! Szerencsére, de ha marad MB talán még ezt is előirták volna).
Summa, summárum, társaival együtt PP óriási károkat okozott szemléletének terjesztésével a magyar értelmiség ama köreinek, amely megfelelő felvevő közegnek bizonyult. Hogy okos, esetleg szimpatikus ember és jó előadó volt, az eltörpül a kártevése mellett! Ez a véleményem!