Pillanatok az Őrségben/3. nap
Vasárnap az „Őrizők útja”tanösvény került sorra. Ez egybe esik az országos kék túra egy részével. A már ismert játszótér mellett indultunk a turistajelzésen, az erdő irányába. Jó szolgálatot tettek az állat és növényvilág helyi ritkaságait ismertető táblák. A fák alját – ahol, ha, csak egy kis szabad területre be tudott sütni a nap - a máshol is látható, még mindig ismeretlen nevű fehér virágok szőnyege borította. Az út a Szala- patak mentén, annak hol a jobb, hol a bal oldalán folytatódott. Így többször kellett átugrani, mit átugrani! Átmásznom a csörgedező víz felett. A kicsik jókat szórakoztak rajtam, amikor nagy bátran ráléptem a két part közé borult fára, az megadta magát a „kis” súlyomnak, és beszakadt a vízbe. Még jó, hogy a vejem olyan jó erőben van, és át tudott ráncigálni. A jó levegőt a madarak csicsergése színesítette. Sokat törtük a fejünket, hogy vajon mi célból helyeztek a csendes erdőbe napelemes szerkentyűket. Végül arra jutottunk, hogy az új telepítések köré emelt villanypásztorokat üzemeltetik, azzal riasztva a vadakat az új hajtások lerágásától. Ilyen kerítésen mi is kénytelenek voltunk átbújni, ugyanis egy idő után az útjelzés egy hatalmas legelőre mutatott. Közben arra lettünk figyelmesek, hogy nem is olyan messze, a domb oldalán is zöld füvű legelő van. Békésen legelésztek a jól kihizlalt, nagy szarvú, magyar szürke marhák. Több kis borjút is láthattunk. Izgalmas lehetett volna, ha meghajt bennünket egy jól megtermett bika. Végül csak annak a veszélye állt fenn, hogy figyelmetlenül belelépünk egy jó nagy tehénlepénybe, amivel az egész rét tele volt. Riadtan láttunk meg egy néhány napja kimúlt vaddisznó tetemet. Talán másfél - két órát sétálhattunk, amikor az első, szembejövő, turistáskodó családdal találkoztunk. Tőlük tudtuk meg, hogy kb. ugyanannyit kell még mennünk az út végéig. A kis gyerekekre tekintettel visszafordultunk. Szalafőn megkerestük a kecskések tanyáját. A kiírás szerint kecske sajtot, túrót árusítanak. Sajnos a vásárlásról lemaradtunk, de nagyon aranyos kecskegidák ugráltak az egyik kifutóban, a másikban több fekete színű csüngőhasú malac röfögött. Nagy kerülővel, a környék, és az ibolya, valamint a száratlan kankalin telepeiben gyönyörködve érkeztünk a szállásra. Épp akkor telefonált a fiatal Jakossa úr, hogy ígéretéhez híven megmutatja a tökmag olajütést. Elmagyarázta és mutatta, hogy a héj nélküli magot először ledarálják, hozzáadnak egy kis forró vizet, majd egy erre használt edényben felfőzik. Nagyon kell vigyázni, nehogy oda égjen. Amikor egy kissé meghűlt, akkor helyezik a présbe. Ez a szerkezet nagyon hasonlít a szőlőpréseléshez használt bálványpréshez, csak ez vízszintes. Alul egy edénybe csöpög a kellemes illatú, sötét, zöld színű olaj. Bíztunk abban, hogy Pityerszeren valamilyen húsvéti látnivalót találhatunk, ezért újra oda látogattunk. Csak egy farönköt festhettek volna nyuszivá a gyerekek. A vasárnapi misére igyekvő falusiakon kívül mást sehol sem láttunk, pedig arra számítottam, hogy valamilyen különleges helyi húsvéti szokást ismerhetünk meg.
Másnap reggel zuhogó esőre ébredtünk, ami minden további felfedezési kedvünket elvette. Az ömlő esőben inkább haza indultunk.
Még visszatérek az őriszentpéteri Bognár étteremre. Zalalövő felől érkezve jobbra, Csákánydoroszló felé kell kanyarodni, de bárki (feltéve, hogy épp van valaki az utcán) szívesen ad tájékoztatást. Népszerű, sok vendég tér be. Nem csoda, hiszen nagyon ízletesen főznek, nagy adagokat adnak, gyors a kiszolgálás, kellemes hangulatú hely, udvarias a személyzet. Az árak elfogadhatóak, arányban állnak a felszolgált étkekkel. Minden nap ott ebédeltünk, így a helyi specialitásokat is megismerhettük. Érdemes megkóstolni a rántott vargányát, a szarvas pörköltet dödöllével, a harcsa pörköltet túrós csuszával, vagy a libamáj szeleteket roston. Sokat veszíthet az, aki arra jár, és kihagyja
|
