A filozófia szakos diploma kapcsán merült fel bennem hogy bemásolom ide a napokban írt feljegyzésemet - Gregor engedélyével. (vállalva az esetleges offtopic irányt)

Soha nem adtam fel kapcsolódásomat a filozófiához, ugyanakkor folyamatosan újragondolásra kényszerül e viszony; fel kell tennem a kérdést: milyen formában kötődöm a filozófiához  – úgy, hogy annak nem vagyok képzett művelője.
„Képzett” – ezt a szót használom, hisz az egyetemek filozófusokat képeznek (avagy filozófiatörténészeket, filozófiatanárokat, filozófia szakos előadókat – ez már önmagában is megérne egy vizsgálódást, hisz mások a hangsúlyok, ugyanakkor fontos szakmai identitástényező lehet.)
Ugyanakkor filozófiát csak filozófia szakos diploma birtokában művelhetek?
Természetesen a szakmának is megvannak a maga kritériumai, de ugyanakkor látni kell, hogy a professzionalizált bölcselet-ipar - a szakkönyvtermeléssel, a folyóiratközlésekkel - nem fedi le a filozófiafogalom teljes területét.
Szélesebb horizontja van tehát: a kultúra egészét áthatja a filozófia felé irányuló érdeklődés, másfelől a filozófia irányából is vannak törekvések arra, hogy túllépjen a szűk akadémai kereteken.
S a határok tágítása sem előzmény nélküli: a francia penseur (gondolkodó/ bölcselő) moralista alakja, az esszéista hagyomány, s ezek hatástörténetei.
Az egzisztencializmusnál szerencsésen ötvöződött a két irányvonal: a filozófiai alapok mellett az irodalom révén – Sartre, Camus, Beauvoir művei által – szélesebb olvasóközönséghez jutottak el filozófiai gondolatok, nem feledve a hely- és a kor atmoszférájának szellemi rásegítését.