Őszit szemezni jobb, mint oltani. Keress rá a neten a T-oltásra. Ennek ideje júniusban kezdődik, amint elég érettek lesznek a szemzőhajtások.
Frissen átültetett fán egyébként is nehezebben indul meg az oltás, az őszinél meg egyébként sem gyakran sikerül. (De azért megpróbálhatod, hátha. Párosításnál ugyanolyan vastag nemes vesszőt használj, mint az alany vesszője.)
Az őszibarackos topikban nemrég volt téma, hogy a kimondottan meszes talajok kivételével jobb az őszimagonc alany, mint a mandula. (Én is saját káromon jöttem rá.)
Ha nincs vadőszi, akkor bármilyen elhullajtott magból kelt őszi alany megteszi. Nem minden fajta igazán jó, de annyit azért még a rosszabbak is tudnak, mint a mandula.
Ezt még most a tavasszal ültesd el, ha tudsz szerezni. Ha kicsi, 1 éves magonc, akkor nem is muszáj visszavágni, lehet szemezni a tavalyi részbe. Ha kicsit nagyobb, akkor földszinten vágd el, hogy lentről hajtson alkalmas vesszőt, minél lentebb tudj szemezni. Ha már több éves, akkor meg szemezz a törzs magasságában, úgy vágd vissza.
Addig meg öntözgesd az alanyt, hogy minél szebben befakadjon.
A szemzés nem boszorkányság, ilyesmihez nem konyító nyugdíjas kollégámnál tavaly nyáron beszemeztem pár vadkörtét, aztán pár hónap múlva büszkén mesélte, hogy mikor elmentem, ő folytatta, ahogy mutattam, és neki is majdnem mind megmaradt.