dobaki Creative Commons License 2010.03.21 0 0 9562

A 90-es évek elejétől járunk rendszeresen Görögországba, de mindig lehetett kapni üzemanyagot Szerbiában. Igaz, hogy amikor a  szerbek embargó miatt nem juthattak legálisan (nemzetközi piacon) üzemanyaghoz, akkor a határon dollárért ticketet kellett venni, és csak arra adtak benzint (persze adtak dollárért is, csak dínárért nem).  Persze előfordulhat az az eset (kb. 4 éve történt velünk), hogy egy drasztikus áremelés miatt Szerbiában időszakosan egy-egy területen benzin vagy gázolaj ellátási problémák keletkeznek. Mi úgy mentünk akkor, hogy a szerb határt átlépve akartunk tankolni (akkor jóval olcsobb volt kint a gázolaj), de a határtérségben sehol nem volt gázolaj. Azt mondták, hogy lehet hogy Belgrád térségében már kapunk. Hát mi nem rizikóztattunk. A család a szerb oldalon maradt, én meg viszzamentem kishazánkba, ahol az első benzinkúton tankoltam. Ez kb. 1 óra pluszt jelentett (főidőben). A magyar határőr úgy röhögött rajtam, hogy majd kiesett a fülkéből (persze aznap nem én voltam az első visszaforduló). Azóta mi Szeged környékén teletankolunk, és úgy lépünk határt.

 

A sebbességmérést pedig úgy a legegyszerübb elkerülni, hogy egy kamion, busz mögé be kell állni (ahol nincs autópálya).