Én se gondolkoztam még ezen ebben a formában, de ahogy olvastam, rögtön igaznak éreztem. Bizonyos következményektől félhetünk annyira, hogy még a gondolatát (pláne a gondolati azonosulást) se merjük megengedni magunknak annak, amiből az következhetne.

"akkor erősen korlátozva van a gondolkodásunk, pont annyira, amennyire az őszinteségünk"

Sőt, mi van, ha a két téma egyenesen azonos? Amikor önmagunknak hazudunk (biztosra veszünk valami bizonytalant, vagy kizárjuk valaminek a fennállását, amiről tudjuk, hogy igazából fennáll), akkor nem ugyanúgy bizonyos gondolatok-e azok, amiket aktuálisan megtiltunk magunknak félelemből? Mert félünk attól, ami az őszinte, felvállalt gondolatból következne.