"Szóval a "tudatlanságból igaznak hitt hamis pozíció" kérdését szívesen szétbocolgatnám... az egész hitrendszerünkre, ami alapvetően a nem tudásra épül."

Légyszi ne vedd szigorúskodásnak, egyszerűen csak a pontosítás általános igénye dolgozik bennem: amiről ott szó volt, vagyis amikor valaki rábólint a "tudatlanságból igaznak hitt hamis pozíció"-ra, mint kívánatosra, azzal ő egy _biztosan hamis_ lehetőséget minősít adott esetben kívánatosnak. A nemtudásos hitrendszerünk pedig még csak _bizonytalan igazságtartalmú_, vagyis ennyi kis különbség van a két téma között. (De az nyilván egyértelmű, hogy itt az utóbbit szeretnéd vizsgálni, csak a kettőt úgy kötötted egymáshoz, mintha ugyanarról szólnának.)

"Mit szólsz ehhez? ;) Nagyon csavart ez, vagy érthető?"

Érthető ez, csak éppen nem könnyű a kérdés. Melyik a jobb: az igaz és őszinte, de élhetetlen, vagy a hazug, de élhető? Mivel az élet adott és élni muszáj, akkor ha az őszinteség mindenképpen megmérgezi ezt, abból az kövekezne, hogy önhazudni is muszáj. De ha az önhazugság ellentmond az igazi céljainknak (nem is azokat elégíti ki), akkor mi értelme ezt választani? Viszont ha az igazi céljaink nem teljesülhetnek soha (és nem teljesülhetnek soha), akkor meg ahhoz ragaszkodni lenne irracionális döntés, különösen ha ez még az életminőség súlyos leromlásával is jár. Csakhogy a céljaink nem hallgatnak a józan észre, és hiába tudjuk, hogy sosem valósulhatnak meg, attól még ugyanúgy megmaradnak, követelőző, mindennek az alapját képező erőként, akkor meg hogy tehetnénk meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket? És itt a 'hogy' alatt a gyakorlati 'hogyan'-t értem, mert elképzelni sem tudom, hogy mivel lehetne elhallgattatni és felszámolni a létünk alapmoticávióját. (Kivéve talán a buddhizmus önfelszámoló törekvéseit.)

Ha mindenképpen válaszolnom kéne, akkor azt mondanám, hogy ez feltehetőleg egy önmagát lejátszó kérdés, vagyis mindenki úgyis úgy fog élni, viszonyulni, hazudni, őszintéskedni, ahogy és amennyire magától képes rá, és ahogy az magától jön belőle. Ahol nincs ereje az őszinteséghez, ott belép az önvédelmi mechanizmus, és önhazugságot szül. Ha lenne ereje, és jobbnak is látja az őszinteséget, akkor meg az fog érvényesülni. Vagy ha nincs ereje hozzá, de valamiért mégsem képes hazudni, akkor abba tönkre fog menni. Az igazi érzékenységünket, és az igazi szándékainkat nem hiszem, hogy pusztán józan, intellektuális belátás alapján képesek lennének szabályozni, addig pedig ezek fogják maguktól meghatározni az őszinteség-hazugság térképünk mindenkori rajzolatát.