:-)))

AZ EGYETLEN TÜNDÉR

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki mindig arra vágyott, hogy találkozzék egy igazi tündérrel, picikével, kék szeművel, pillangószárnyúval, harangvirág hangúval. Egyre csak járta a réteket, mezőket, s ha virágot lelt, belekukkantott a kelyhébe, mert köztudomású, hogy abban laknak az igazi tündérek. Virágot lelt is sokat, de tündért egyet sem. Még akkorát sem mint a kisújja, még annál kissebbet se. Egyre rótta az erdőt, mezőt, holdvilágos estéken, mert mindenki tudja, hogy olyankor a tündérek a harmatos füvön táncolnak, s gyönyörűségesen énekelnek. De a harmatos füvön csak a jánosbogárkák járták villanó táncukat és nem énekelt ott más, csak a könnyű szellő.
Ezen úgy elbúsulta magát az az ember, hogy nem járt többé erdőn-mezőn, réteken, csak a városi utcákat rótta, s lesütötte a szemét búbánatában. Végül ez lett a szerencséje, ez a búbánat. Mert jártában-keltében összetalálkozott Jutkával. Jutka egészen pirinyó kislány volt, talán, ha térdéid ért, vagy még addig sem egészen. De azért nagy bátran felfelé tekintett, mindig a magasba. És ez volt a szerencse másik fele.
A kicsi Jutka bátran felfelé nézett, a magasba, az a hol-volt-hol-nem-volt ember pedig búsan lefelé tekintett, s így találkozott a tekintetük. S a tündérkereső embernek szinte elállott a szívverése. Jutka aranybarna szemében ugyanis egy pirinyó kis tündér üldögélt, ott csücsült a szembogara peremén, és harangozott két picurka lábával. Az ember örömében, boldogságában elmosolyodott, és ugyanakkor elmosolyodott Jutka is. Megkérdezte tőle:
- Minek örülsz, te kislány?
- Én annak örülök - felelte ő -, hogy a szemedben egy pirinyó kis tündért pillantottam meg. Ott üldögél a szembogarad peremén, lógázza a picike lábát és harangozik. Úgy ám!
Az az ember azt mondta erre, hogy butaság! Az ő szemében nincs semmiféle tündér, nem is volt soha. Jutka csak a saját tündérének tükörképét látja az ő szemében. De a kislány nagyot nevetett és azt mondta:
- Buta vagy, jaj de buta! Hiszen tudni való, hogy csak egy tündér van. Nincs több csak egyetlenegy tündér.
- Hát ha nincs több, csak egy, akkor vigyázzunk, el ne veszítsük azt az egyetlenegyet - mondta az ember.
Azzal kézen fogta a kislányt, de jó erősen, nehogy elveszítsék egymást a nagy jövés-menésben. És így indultak el. Az egyik felfelé nézett, a másik lefelé nézett, és látták egymás szemében a tündért, az egyetlen tündért. És szemközt jöttek velük az utcai járókelők: kisgyermekek és egészen öreg, csoszogó apókák meg anyókák, azután kisbabák gyerekkocsiban és mamák, akik siettek haza ebédet főzni a családnak, s ki tudja még ki mindenki! Ők pedig - amint kézen fogva mentek - a szemközt jövők szemébe néztek. S azt látták, hogy mindegyikük szemében ott ül a pirinyó tündér, az egyetlen tündér, ott csücsül a szembogaruk peremén és harangoz a csepp kis lábával...
Bizonyára ott csücsül a te szemedben is. Ezért hát hasztalan keresnéd virágkehelyben vagy holdsütötte tisztások harmatos füvén. De ha a legszebb tükörbe, a tükröző szembe nézel, megláthatod te is a tündért, az igazi, az egyetlen tündért, ami ott ül a szembogár peremén. És ő is megpillantja magát a te tükröződő szemedben, látja, hogy ott csücsül, harangoz a picike lábával, és repes a fehér szárnyával az igazi, az egyetlen tündér.

Hárs László

:-)))