Görgey 50

Pilis – Visegrádi –hg. (48,8km/1980m)

Eddig 2 alkalommal jártam a Pilisben – nyáron és ősszel -, de mindkétszer teljesen megbabonázott. Így már decemberben elhatároztam ennek a túrának a teljesítését, szerencsére Czigót sem kellett sokat győzködni. Nagyon rég volt már olyan túra, amit ennyire vártam volna, és amelyiknél még a hajnali fél 5-ös kelés sem okoz problémát. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, tudtam, hogy a sok szint és a hó nem fog hazudni, na de hogy ennyire…

1. rész: Esztergom – Pilisszentlászló (lelkesen és vidáman)

A túra Esztergomból, a Babits emlékházból indult. Nevezés után érdeklődésünknek megörülve kaptunk egy kis idegenvezetést a nemrég kialakított házban. Nagyon hangulatos volt, szívesen maradtam volna még, de az idő sürgetett, így elindultunk. Rögtön felfelé vettük az irányt, kb 2,3 km-t és 263 m szintet megtéve a PZ elágazásnál lévő Mária-oszlopig. Itt a pecsét mellé nagyon finom csokit kaptunk. Ezután egy kis lejtmenet következett, ugráltunk a néhol térdig érő hóban, mint a bakkecskék. Elértük a Z-t, megnéztük a Fári-kutat, majd egy mező mellett mentünk és csodáltuk a távolban magasodó hegyeket. Kb. 2,5 kilométeres kellemes séta után beértünk az erdőbe a P jelzés emelkedni kezdett. A túrán először (és nem utoljára) volt nagyon nehéz a hóban közlekedni, mert itt nem egyenletesen taposták le előttünk, mindemelett ezen a nem egész 1,5 km-en 200 m szintet kellett legyűrni. Nagy lihegve elértük a pontot, ahol is felkészítettek bennünket, hogy még csak most jön a fekete leves. A pontőr igazat beszélt: félméteres hóátfúvások, és nagyon nehezen járható terep volt a jellemző a Pilisszentlélekig vezető 10 km-re. A hónak olyan állaga volt, mintha búzadarában lépkedne az ember, csak fötörtünk de alig haladtunk. Hozzáteszem, habár fáradtam, de itt még jól tűrtem a terep okozta megpróbáltatásokat, annyira feldobott voltam, hogy újra a Pilisben lehetek.
A falu határában észrevettem, hogy elveszítettem az itineremet, de szerencsére utolért két sporttárs, akik megtalálták. Az ellenőrzőpont a pilisszentléleki falumúzeumban volt, ahol innivalót kaptunk, pogácsát és ropit.

2. rész: Pilisszentlélek – Dobogókő (az első mélypont)

Amikor a pilisszentléleki ponton tudatosult bennem, hogy eddig mindössze 17 km-t mentünk közel 5 óra alatt, teljesen megzuhantam. Hirtelen eltűnt a lelkesedés, csak arra tudtam gondolni, hogy előttünk Dobogókő és még több, mint 30 km-nyi küzdelem a hóval. A legbénítóbb az volt, hogy nem saját hibánkból jöttünk ilyen lassan, hanem ez a tempó a nagy hóban tett maximális erőfeszítés „eredménye” volt. (Mindezek tetejébe, másodszor is – immár végleg- elhagytam az itineremet. No comment:)) Dobogókőre felfelé 5,8 km-en 420 m szint volt. A félig-meddig kitaposott, de keskeny ösvényen csak lassan haladtunk előre. Felfelé érve az idő egyre cudarabb lett. Előbb csak köd, majd szél, ami időnként heves lökésekkel csapta a havat és a jégdarabokat a fákról az arcunkba. Végre elértük a pontot, ami a Turistamúzeumban volt. Itt túl voltunk a táv kb. felén és a szint kb. 2/3-án. Gyors pecsételés után hamar továbbindultunk, innen kezdődött a túra könnyebbik fele.

3. rész: Dobogókő – Hegy-tető (újra visszatért az életkedv)

Ahogy Dobogókőről elindultunk, szintben nem sokkal lejjebb érve már sokkal barátságosabb időjárás volt. A P∆-ön haladva óriási élmény volt a túrabakancson való síelés :). A Királykúti-nyereg után már a terepviszonyok is jelentősen javultak, hála az előttünk elhaladó 25-ös távnak. Sikárosig könnyed sétával jutottunk el, és még beszélgetni is volt erőnk :). További pihentető sétával gyönyörű, és könnyen járható ösvényen jutottunk el Pilisszentlászlóra. A falu „hivatalában” volt a pont. Itt rövid szünetet tartottunk és egy tábla csokival próbáltuk pótolni energiáinkat. Ücsörgés közben kényelmes körülmények közt átnéztük a hátralévő útvonalat, majd útnak indultunk. Rövid kaptatóval felértünk a Hegy-tető nevű ep-hez, ahol forró boros teával és csokival vártak bennünket az odafagyott pontőrök. Szerencsénkre Andrással, a 2. ponton strázsáló rendezővel itt találkoztunk, kitaláltuk, ha bírjuk vele az iramot vele megyünk. Így vele tettük meg a

4. részt: Hegy-tető – Visegrád (mélypont 2.)

A Pap-rétre vezető úton indultunk, majd a K jelzésen hullámoztunk le a rétre. A Vízverés nyeregnél létrán kellett átmászni a kerítésen, majd egy emelkedős rész után egy szélesebb útra értünk. Soha véget nem érő hullámvasutazással értük el a Görgey bércet. A Görgey-bércről már csak 2 km volt a célig, felemelő érzés volt belépni az iskola ajtaján. Azt gondoltam, hogy ez a hátralévő kb. 12 km már szinte semmi, pikk-pakk bent leszünk. Az első pár száz méter után rájöttem, hogy tévedtem. Azt hiszem túrázó pályafutásom legdurvább mélypontját éltem át ezen a rövid szakaszon. Ezt nehéz leírni, hogy miért dobja le az ember agya az ékszíjat, miért érzi úgy, hogy ő erre már nem képes. Tudom, hogy nekem nagy ellenségem a hó. Pszichésen (meg fizikailaig is) teljesen kikészültem attól, hogy mennék, de nem tudok jobban haladni. Tipegek a keskeny ösvényen a porhón, mint egy pingvin, néha már nem tudom koordinálni a mozdulataimat és egy egy rossz lépés után combig merülök a hóban. A többiek is el-elhúznak, majd mindig bevárnak, zavar, hogy nem tudom tartani a tempót. Mindig azt hiszem, most már itt lesz a pont, na most, na most, de egyszerűen soha nem akart eljönni. A hóátfúvások ezen a szakaszon sem kíméltek, hideg szél fújt, majd a ponton közölték, hogy elment az utolsó busz is…
Összegezve szép túra volt,- örülök, hogy a téli arcát is megismerhettem a Pilisnek- de nagyon nehéz is. Sokan fel is adták, amit nem csodálok. Így kipihenve egyáltalán nem bánom, hogy elmentem és végigcsináltam, a nagy küzdelmek edzik a jellemet állítólag:). A szolgáltatások, a jelzések és a szalagozás is rendben volt, a menetlevélhez viszont jó lett volna egy térképvázlat is. Szerencsére mi vittünk, de néha bizony kicsit meg lettünk volna lőve nélküle. A pontőrök és a célban is mindenki barátságosan fogadott. Köszönjük Andrásnak az utolsó szakaszon való húzást, és Beugró lánynak a fuvart Pestre!

U.i: Gratula minden Börzsöny Éjszakai teljesítőnek!