Igen, Msmks, hibás és pontatlan, amit mondasz.

Sajnálom és szégyellem az alábbi viselkedésemet, hadd ne minősítsem magamat.

Azért is hagyott el a türelmem, mert frusztrál, hogy nem tudom kivesézni a száz szálon szétszaladó érvelési hibáidat. Gyakorlatilag az arcomba borítottál három mázsa magas labdát.

Az szerintem nyilvánvaló, hogy minden gondolati, fogalmi rendszer, képzet megalapozottsága megkérdőjelezhető. És szerintem az is nyilvánvaló, hogy a fogalmi ésszerűség keretein belül nem lehet abszolút megalapozottság, mert a megalapozottsági visszavezetést nem lehet a végtelenig vinni.

Bizonyos értelemben a valóság illúzió.

Ez szerintem annyira nyilvánvaló, hogy a köznyelv és a közgondolkodás nem is tart igényt akárminek az abszolút megalapozottságára. Például az objektív-szubjektív dualitás megalapozottságának a kérdését a filozófiára hagyja. A köznyelvi mentalitás nem hiszi, hogy abszolút érvényességű volna.

Ha csak olyan szavakat és fogalmi kettősségeket használnánk a kommunikációban, amiknek abszolút megalapozott, hogy "tényleg" létezik a jelentésük, akkor nagyon csendben lennénk.

De te még csak nem is azt mondod, hogy nem vagy hajlandó bevallani, hogy érted, mit jelent a szubjektív-objektív kettősség. Még csak nem is azt mondod, hogy nem vagy hajlandó használni ezt a dualitást, mert nem elég abszolút a megalapozottsága.

Hanem azt mondod, hogy az objektív valójában szubjektív, a dualitás egyik felét jelző szót használod, mintha önmagában is lenne értelme. Ez olyan, mint ha azt mondanád, hogy nincsen jó és rossz, hanem minden rossz. Nincsen fekete és fehér, hanem minden fehér. Erre mondom, hogy illogikus. Ha szubjektívnek nevezed az objektívet, az nem felülemelkedés ezen a dualitáson, hanem csak belerondítás a fogalmiság rendszerébe. A belinkelt Alan Watts előadásban a dualitásról is van szó. Nyilván nagyon régi felvétel, de szerintem érdekes.

Nyilván sokféle buddhizmus van, de ha jól értem, a buddhizmusban az ilyen dualitásoknak, és az illuzorikus fogalmi valóságnak a transzcendens megalapozottsága valamiféle "semmi". Vagy egy valamiféle önérvényű transzcendens szellemi kreativitás. Amivel kapcsolatban természetesen szívesen tágítom a látókörömet.

A monoteizmusban a transzcendens megalapozottság Isten. Ami nagyon szemléletesen megjelenik abban, hogy Isten a Teremtő.

A legeredetibb spirituális kultúrában, az animizmusban pedig, amit én személy szerint messze a legalapvetőbb, legmélyebben valósághű szemléletnek tartok, a transzcendens megalapozottság a természet, mint nagyon mély és összetett kommunikációs viszonyrendszer. A mélylélektani mátrix. Ami egy élő organizmus. Amiből minden érvényesség származik, beleértve a fogalmiság érvényességét. És ami egyáltalán nem egy üresség, hanem az emberi felfogást meghaladó, de mégis közvetlenül megjelenő lüktető, burjánzó életteliség.

És szerintem a monista miszticizmus hasznos lehet a kényszerképzetek levetésében, de ha elzárja a visszatérés csatornáját egy nihilista dugóval, az szerintem nem szerencsés. Azért nem szeretem a buddhizmust, amiért a kereszténységet sem szeretem. Mert legitimálni és bebetonozni próbálja az animista gyökereinktől való elszakadottságunkat. Nem véletlen, hogy történelmileg a buddhisták is igyekeztek kiszorítani a pogányságot, mint a keresztények. Persze, ma már a Dalai Láma meg a Római Pápa is viszonylag toleránsak, de ez csak a mai korról mond el valamit, nem a kereszténységről és a buddhizmusról.

Én úgy látom, hogy a topik alaptémája akörül a kérdés körül forog, hogy honnan lehet származtatni a dolgok megalapozottságát. Amikor a Big4 arról beszél, hogy valami biztos vagy nem biztos, vagy amikor a 7fő a valószínűségről beszél, szerintem az elképzelések megalapozottságáról van szó. Szerintem ez az a kérdés, amiben eltérnek a vélemények. A keresztény számára például azért jelent legitim megalapozottságot a Biblia, mert Istentől származtatja, akit abszolút transzcendens alapvetőnek hisz. A szcientista meg azért tekinti a tudományos módszertant legitim alapnak, mert úgy gondolja, hogy egy bizonyos pragmatikus mérce kétség kívül igazolja a valósághű elképzelések kialakításában való hasznosságát.

És szerintem a megoldás egy fontos első lépése tudomásul venni, hogy ha nincsen közös alap, ha nincsen közös nevező, akkor nincs mi alapján elvárnom a másiktól, hogy ossza a megalapozottságról alkotott elképzelésemet. Ha például valaki azt gondolja, mint Sartre, hogy a természet néma, alapjában véve az abszolút egzisztenciális függetlenség állapotában lebegünk, és az ember lehet a szabadság egyetlen mércéje, akkor tudomásul veszem, hogy ez az ember nyilván nem hallja a természet beszédét. Úgyhogy ha nem tudom rásegíteni, hogy hallja, akkor nem fogom tudni meggyőzni. És szerintem teljesen természetes, hogy hasonló megértést várunk el a kereszténytől és a szcientistától is.