Síugrás története az Olimpiákon 5.
1924-től egészen 1992-ig a téli olimpiai játékok a nyáriakkal megegyező évben kerültek megrendezésre. Albertville után viszont 2 évvel hamarabb, 1994-ben Lillehammerben rendezték az újabb Olimpiát (majd ezután ismét 4 éves ciklus következett), melyen az olimpiai lángot az akkor 83 éves Birger Ruud-nak kellett volna meggyújtania, de egészségügyi problémák miatt nem tudott megjelenni, így ez a nemes feladat másra hárult. A norvégok azt remélték "hazai pályán" végre megtörik a jég, ugyanis 30 évvel korábban sikerült utoljára olimpiát nyerniük, Toralf Engan révén!
A csapatversenyt a már egyesített német csapat nyerte az exkeltnémet Jens Weißflog vezérletével. Normálsáncon összejött a várva várt siker a norvégoknak! Espen Bredesen, aki a 2 évvel korábbi albertvillei olimpián csak 57. helyen végzett (mivel az új V-stílusra való átállást csupán néhány héttel az olimpia előtt kezdte el), most 100,5 és 104,5 m.-es ugrásaival, egyúttal új sáncrekorddal, valamint az olimpián szerzett legmagasabb versenypontszámmal (282,0) lett olimpiai bajnok! A nagysáncon Jens Weißflog (133; 133,5 m.) immár 3. olimpiai aranyát megnyerve ő lett az egyetlen síugró a történelemben, aki mindkét stílussal (parallel, V) aranyérmet tudott szerezni!
1998-ban ismét Ázsiába (Nagano) került a Téli Olimpia rendezési joga, a síugró versenyeket viszont a hakubai sáncokon bonyolították le! A csapatversenyen nagy fölénnyel nyertek a japánok (több mint 30 ponttal, mely az eddig legnagyobb pontkülönbség a csapatversenyeken), akik közül Harada és Okabe is sáncrekordot ugrott (137 m.)! Harada közel 30 évesen lett olimpiai bajnok, ilyen "idősen" csak neki sikerült ez a bravúr! Az egyéni versenyeken pedig finn és japán győzelem született. Míg a normálsáncon Jani Soininen diadalmaskodott Kazuyoshi Funaki fölött, addig nagysáncon éppen fordítva történt! Funaki 126,5 és 132,5 m.-es távolságokkal, valamint mind az 5 pontozóbírótól 20 pontot kapva szerzett olimpiai bajnoki címet, Yukio Kasaya után a 2., egyben pedig az utolsó egyéni japán aranyat!
A 2002-es olimpiát Salt Lake City kapta, így ezzel az USA rendezhette meg a legtöbbször a téli ötkarikás játékokat Lake Placid (1932, '80) és Squaw Valley (1960) után! Ez volt az első olimpia a 2001 szept. 11.-ei terrortámadás után, természetesen magasabb volt a kockázat, így kiemelt eseménnyé minősítették az olimpiát! A csapatversenyen az eddigi legkisebb különbséggel, csupán egy tized ponttal nyerteka németek a finnek ellen! Az egyéni versenyeken az összetett Vk-ban addig a szezont domináló Malysz és Hannawald volt a favorit, mégis az a svájci Simon Ammann nyert mindkét sáncon, aki az olimpia előtt egy hónappal súlyosan bukott a willingeni Vk verseny tréningjén! Bár normálsáncon Hannawald sáncrekordot ugrott 99 m.-rel, ez mégis kevésnek bizonyult a végső sikerhez! A nagysáncon már egyértelműbb volt Ammann sikere, mindkét kör legnagyobb ugrását elérve (132,5; 133 m.) lett a svájciak első, de immáron 2-szeres olimpiai bajnoka! Egy adott olimpián csak neki és Nykänennek sikerült egyéni versenyen dupláznia!
2006-ban rendezték a 20. Téli Olimpiát, méghozzá Torinóban, azonban a síugró versenyekre Pragelatóban került sor! Míg a csapatversenyen az esélyesként kikiáltott osztrákok nyertek, addig egyéniben a normálsáncon borult a papírforma! Az a Lars Bystöl győzött (101,5; 103,5 m.), aki korábban mérsékelt teljeítményt nyújtva szerepelt az összetett Vk-ban, a norvégok 9. olimpiai aranyát szerezte így ezzel, mellyel vezetnek az örökranglistán!
A nagysáncon Thomas Morgenstern és Andreas Kofler párharcáról szólt a verseny! Több, mint 25 pontot vertek a mezőnyre és ha csak egy tized pont különbséggel is, de nyert Morgenstern, aki bár a nap legnagyobb ugrását szerezte (133 és 140 m.), csak magasabb stíluspontjainak köszönheti olimpiai bajnoki címét!
