stájsz Creative Commons License 2010.02.08 0 0 40
A fórum mint virtuális világ.

Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett:

Wágner úr

Preciz, pontosan ezt mondtam - célszerűbb és egyszerűbb minden nicket és minden beírást szerepjátéknak venni. A legfontosabb pedig az, hogy az IRL személyt, az embert nem összekeverni az itteni nickjeivel, s legfőképpen saját magát, mint személyt, mint embert nem azonosítani a nickkel - aki nem ezt teszi, az egyrészt, totál fórumfüggővé válik, másrészt a nickje elleni támadásokat személye elleni támadásnak fogja fel, vagyis minden itteni marhaságot IRL sértésnek, rágalomnak satöbbi satöbbi veszi, és ennek megfelelően reagál, megy panaszkodni, bíróságért kiált, pereskedni akar, nem utolsó sorban küzdésbe kezd a moderációval, aminek csak ő lehet a vesztese, na, ahogy ill...

Én sem állok másként ehhez az egészhez - tőlem a "Wágner urat" szídhatják ezerrel, elmondhatják ennek annak, gond egyse, az örökrészegnek az meg sem kottyan - "a Sör nem melex föl"... Az én komoly IRL dolgaim abszolút nem kapcsolódnak ehhez az izéhez, magam sem keverem össze vele, egyáltalán nem is létezem a neten (még csak az kéne, hogy komoly megrendelőim észbe kapnának, hogy mindenféle üzleti bizalmas anyagaikat egy hülye tántorgó részeges ferdíti - aki nem él ebben a virtuális világban, az fel sem fogja, hogy mekkora különbség van..., na, éhen is döglenék..., direkte nem a szomjandöglést emlegettem...). Egyszóval, a valós IRL dolgoknak - ki mit csinál, ki kivel van jóban, ki kit és mit kedvel, vagy utál stb. stb. - semmi köze nincs az itteni hülyéskedéshez, nem véletlen, hogy aki ezeket kezdi el feszegetni errefelé, az halálbiztosan a tengerfenéken végzi, szépen betonba ágyazva, ugyanúgy, mint bármelyik másik virtuális bugyborék, volt, szépen felvúvódott, aztán elpukkant és annyi...

Nos, másként nem is lehet hozzáállni ehhez az izéhez, csak így! Erre mondom, és nem győzöm ismételni, hogy aki ezt az egész izét egy cseppet is komolyan veszi, az már rá is lépett arra az útra, ami sehová máshová nem vezet, csak az idegeléshez, vagyis a PoliDiliből egyenesen az IRL diliházba (má', ha maradt még ilyen egyáltalán)...

Egészség!