"igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet."

Aki ilyesmit ír, annak fogalma sincsen az istenszeretetről. Isten szeretetére gondolás??? Ha én szeretek valakit, akkor nem kell külön rágondolnom erre az érzésre, az van, az áthat, beborít és meghatároz!!!

Ha én keresztényként "heves kísértés közepette" bűnben elesek, akkor két dologgal kell szembenéznem: (a sorrend nem mellékes!)

1. Megbántom az, akit mindenkinél jobban szeretek.
2.Mivel ismert, érvényben levő=ható törvényt hágok át, szembe kell néznem a retorzióval.

Ha a kettőt felcserélem, nemde a félelem lesz cselekedetem motivuma? Hol van akkor bennem a szeretet, aminek ki kell(lene) űznie a félelmet? (1.Ján.4;18.)

(Példa:Ha férjemet nem csalom meg, az azért van, mert félek attól, hogy mi lesz a következménye, vagy mert szeretem őt?)

Azt a fajta szeretetet, amit Isten elvár tőlünk, ami mindenek felett valóvá teszi Megváltónk iránt való odaadásunkat, erőltetni nem lehet, ezt az ember saját maga képtelen megteremni. (Ennél sokkal kisebb érzelmi irányultságra sincs jogosítványunk önerőből.) Ámde ezért kaptuk a Szentlelket: Ő mindig Jézushoz visz közelebb, túl minden félelmen. Ezért jött. És ha azt tapasztaljuk önmagunkon, hogy jobban félünk a pokoltól, mint amekkora bennünk az Istenre hagyatkozó szeretet, akkor sürgős tennivalónk akadt az Úr Jézussal való kapcsolatunkban.