Kérdésem tehát: Mi lett volna ha a detronizáció nem történik meg? Hozzájárultak volna-é a nyugati hatalmak a Szent Szövetség jegyében a cári intervencióhoz?

-- Sztem sajnos igen. Ugyanis a magyar forradalom külpolitikai aktivitása úgy nézett ki, hogy a status quo-t borogatni kész, forradalmi, vagy nacionalista elemekkel kereste a kapcsolatot egész Európában (német parlament, francia baloldal, lengyel emingránsok és asszem talán olasz forradalomcsinálók is), ergo pont a rossz oldalon állt ahhoz, hogy Londonnak, Berlinnek, Pétervárnak elfogadható partner legyen. Ellentétben a Habsburgokkal, akik semmit nem akartak az adott korszakban felborítani, tehát partnernek nagyon is kényelmesek, kiszámíthatóak, nem csinálnak semmi hülyeséget. Vagyis az optimális eljárás leverni a lázadást, aztán rábeszélni a Habsburgokat, hogy reformáljanak meg ezt-azt, engedjenek ebben-abban egy kicsit és mehet tovább a verkli. (végül is kicsit hosszabb idősíkon ez valósult meg ténylegesen)

B verzió (de sztem ez a valószínűtlenebb): mindkét félre egyaránt nyomást gyakorolnak, illetve fenyegetésekkel próbálják lelohasztani a harci kedvet, s aztán addig közvetítenek, amíg középtájt kimunkálódik valamilyen kompormisszum. utólag tekintve nekünk nyilván ez lett volna a kívánatos, de baj volt a célkitűzéseinkkel (nem voltunk ilyen irányba nyitottak, itthon mindenkit defetistának, meg árulónak bélyegeztek, aki megegyezésben, békés megoldásban gondolkodott).

Mert ne feledjük, hogy ez nem Miklóson múlt, ha rajta állt volna a dolog ő már 48 márciusában bejött volna...

-- Miklós nyavajgott, de a napóleoni tapasztalatok alapján jobban félt a nac.forr. Sturm und Drangtól, mint attól, hogy Ausztria a levesébe köpköd, mert ez utóbbira olyan ötven éve nem nagyon volt példa akkortájt. Azt nem tudhatta előre, hogy innentől majd fordítva kell félnie.