Muity Mijo Creative Commons License 2010.01.24 0 0 30

 

Már régóta érlelődik a helyzet a vajdasági bunyevácok körül.

Mint mindenhol, ott is akadnak viszálykeltők, és hogy hogysem, ezek képesek éveken át gyakorolni kártékony működésüket.

A bili 2006-ban borult ki először, az ominózus bácsbokodi "prelo bez granica" rendezvényen, ahonnan a díszvendég a szerbiai kormány képviseletében hajmeresztve menekült el delegációjával, amikor kiderült, hogy egy kommersz horvát konspirációba rángatták bele.

Hiába kaptak időben intő szót, páran a prominensek küzül mégsem váltak óvatossá, ennek meg is lett a vonzata a kialakult botrány formájában.

 

Úgy tűnik, ezekben a napokban vége szakadt egy zűrzavaros időszaknak, az illetékes minisztérium törvénysértő léte miatt feloszlatta a Szabadkán székelő Bunyevác Nemzeti Tanácsot.

 

Íme a hír a Magyar Szó előadása szerint: Feloszlatták a Bunyevác Nemzeti Tanácsot

 

A Subotica Info pedig az elmúlt hétre vonatkozó összefoglalójában számol be részletesen mindarról, ami a feloszlatás körül zajlott.

 

Eszerint a lényeg, hogy a Bunjavacki Nacionalni Savet eddigi elnöke, Nikola Babić át kellett, hogy adja a szervezet kulcsait az ideiglenes elnök, Dr. Andrija Peić kezébe.

 

Ül, Dr. Andrija Peić, áll, Nikola Babić.