Érdekesnek találom hogy mindig azt hallom/tam hogy Sissi mennyire szerette és segítette a magyarokat. Erre kiderül hogy itt ez a nő aki szintén ugyanugy szerette és nagyon sokat is tett "értünk". Segítette az egyházat és mindemellett.....azt hiszem inkább be másolom.( sose tudtam igazán jól fogalmazni,:( bocsi
...A nádorné segítette a meglévő jótékonysági szervezeteket, maga is alakított újakat, kisgyermekek, árvák, betegek és vakok számára....1819-ben a Budai Jótékony Nőegylet védnöke lett. Folytatta előde, Hermina tevékenységét. 1820-ban házat vásárolt, melyet kereseti háznak rendezett be, hol szegény elhagyatott nőket foglalkoztatott kötéssel, fonással. Az ő nevéhez fűződik öt, lányok számára való munkaiskola megszervezése, Buda különböző részein. 1818-ban részt vett egy vakok számára berendezett gyógyintézet létesítésében. Az 1828-ban a Brunszvik Teréz által megalapított első óvodának is nemsokára az egyesület nyújtott otthont, majd 1832. július 1-jétől kezdve pedig átvette a kisdedóvót fenntartását....1819-ben a Budai Jótékony Nőegylet védnöke lett. Folytatta előde, Hermina tevékenységét. 1820-ban házat vásárolt, melyet kereseti háznak rendezett be, hol szegény elhagyatott nőket foglalkoztatott kötéssel, fonással. Az ő nevéhez fűződik öt, lányok számára való munkaiskola megszervezése, Buda különböző részein. 1818-ban részt vett egy vakok számára berendezett gyógyintézet létesítésében. Az 1828-ban a Brunszvik Teréz által megalapított első óvodának is nemsokára az egyesület nyújtott otthont, majd 1832. július 1-jétől kezdve pedig átvette a kisdedóvót fenntartását....
1855 után egy kis ideig a jótékonysági nőegyesület védnök nélkül maradt majd 1868-tól Sissi töltötte be ezt a tisztet.