Szerelem az időben

Mint a homokba rajzolt
archimedesi körök,
a szerelem törvénye
testünkben oly örök.
Titkát már görög
edények rajza rejti,
amint szemét a férfi
a nőn ott felejti,
s ahogy a nő karja
antik kőbe vésve
tárul örökös ölelésre.

Szerelem!
Csillagéleted
hányszor gyúl újra létre
főnixporodból megint,
hányszor igézed még,
ki rád tekint?

Te bölcsek kövén törvényt hozol,
barbárok között ünnepet ülsz,
majd egyházadból kiátkozol,
bánatok óceánjába merülsz

Merre visz utad?

Csillagmiriádok hullnak nyomodban,
pénz, nyomor, vérfolyam ömlik zuhatagban,
utánad a lélek, mint Ikarosz
szárnyal egyre magasabban,
hogy aztán megtörten
zuhanjon alá.

Hol talállak?

Kereslek már évezredek óta,
Tibet fennsíkjain varázsolva,
om mani padme hum,
keresd a titkot a lótuszvirágban,
a Tigristől az Eufráteszig
egyetlen ölelésben,
bölcsőben és temetésben,
vert hadak útján a holtak
megtört szemének üvegén,
elmúlást lehelő mocsár ölén.

Kereslek én!

Keresni foglak,
ameddig egyetlen szerető,
nő és férfi létezik ölelő,
és törékeny testükben
léted szerteárad,
míg nap holdra, holdra nap,
és keringő bolygónk végleg kifárad
e csillagideje tartó zuhanásban.

/Santiago/