Józsikácska3 Creative Commons License 2010.01.16 0 0 1582

Ezzel meghazudtolod Pál szavait amikor azt mondja, hogy a hatalmak Isten akaratából állnak fenn. A "maguk viszonylagos állásában" meg, hogy "csak megengedi" azt már csak te teszed hozzá - önkényesen.

 

Amit ott az ördög mondott, azt Krisztus váltságáldozata előtt mondta: a keresztáldozattal Jézus megtörte a Sátán hatalmát a világ felett, és erősen korlátozott állapotban áll fenn.

 

Az államellenesség anabaptista antiszociális eretnekség.

 

Ami a hatalomhoz való hozzáállást illeti, minden hatalom Istentől van (Róm 13:1-7, 1Pt 2:13-14), és - optimális esetben - a közigazgatás feladatait ellátók istenadta funkciót töltenek be istenadta tehetséggel. Istennek való alárendeltségben, a közjó érdekében, a nép pedig a jó kormányzatért Istennek ad hálát. (Ez nem naiv vágyálom, voltak idők, amikor a királyok „Isten kegyelméből" voltak azok, akik voltak, és akiket egyszerű prédikátorok megfeddhettek, ha elfeledkeztek a Királyok királyáról.) Manapság sok vezető funkcióba került ember a tehetségével és a helyzetével nem Istent, nem országát, hanem önmagát szolgálja.
Bár mennyei állampolgárok is vagyunk (Fil 3:20, Ef 2:19), kötelességünk a társadalmi rendért és igazságosságért imádkozni, és életvitelünkkel is küzdeni érte (lTim 2:1-2, Tit 3:1-2). Ha az apostol ezt a hozzáállást követelte a pogány Római Birodalom idején, akkor a mai demokráciák korában sem lehet más a hozzáállásunk. Ha evilági feladatunk, talentumunk a közigazgatásba hív, és a fennálló rendszer sem keresztényellenes diktatúra, akkor Isten nevében és lelkiismeretünk tisztaságához ragaszkodva (Csel 5:29) végezhetjük a dolgunkat, jótékony hatást gyakorolhatunk világunkra (Róm 16:23).
Igenis van különbség rendszer és rendszer között, s ezt Jehova Tanúinak kellene a legjobban tudni, hiszen ma is sok országban diszkriminálják őket -de nem mindig és mindenhol.
A újkori és legújabb kori nagy evangéliumi ébredések története mind Jézus társadalomátalakító hatalmáról szól, aki egész országrészeket ki tud szabaditani az ördög hatalmából és meg tud tisztítani minden fertőtől. Ilyesmire azonban mindig csak azok kaphattak és kaphatnak felhatalmazást, akik számára Jézus Krisztus maga az Úr Isten (1Kor 12:3.13, Fii 2:11, Mt 28:18).

Előzmény: Törölt nick (1581)