Bocs, én sosem mondtam olyat, hogy a nyelvjárásokat, a másfajta kiejtést üldözni kellene.

Üldözni egyébként senkit se nagyon kell, még a más véleményen levőket sem, mégha a Magyarulez-es topikokban ez is dívik.

Abban egyetértek, hogy az eredeti kiejtést, azt, amit az artikulációs bázis meghatároz, marha nehéz megváltoztatni, azzal a - minden bizonyítás nélkül - lépten-nyomon hangoztatott véleménnyel viszont, hogy "a nyelvtan is olyasmi, amit a szülői ház határoz meg, és ebből nem lehet kilépni, ha valaki mégis megpróbálja, egész életében frusztrált lesz" igenis vitatkozom, mert a saját, bőséges, itthon, több mint 6 év németországi munkám során és a világ pár más helyén eltöltött több-kevesebb idő alatt szerzett tapasztalataim cáfolják.

Egy jó példa arra, milyen más dolog az artikulációs bázis "legyűrése" és milyen más a nyelvtan megtanulása.

A Műegyetemen elég sok német (NDK-s) évfolyamtársam volt. Ezek nagyon okos srácok voltak, hamar megtanultak kiválóan magyarul, úgy írtak, hogy az írott szövegük alapján meg nem mondtad vona, hogy nem magyarok.

A kiejtésük viszont mindvégig "Brachfeld Siegfrides" maradt, azaz fél másodperc alatt tudtad róluk, hogy németek.

Más: Vagy tíz éve 3 kellemes hetet töltöttem el Londonban kis nyelvi továbbképzés ürügyén.

Volt a csoportunkban egy eszméletlen helyes francia lány, Cécile, aki nagyon szépen beszélt angolul (inkább amerikaiasan, ott járt előtte többször is), de a "h" hangot, jó franciához méltón, képtelen volt kimondani. Egyszer viszont nekiveselkedett, és annyira igyekezett, hogy oda is betette a h-t, ahol nem is volt...
Mondja neki, Steve, az egyik tanárunk: "Hagyd a fenébe a h-kat! Te francia vagy, ez a varázsod!"