maya40 Creative Commons License 2010.01.13 0 0 177
és erre Sarolta kifakadt és ezt felelte:
Mit gondol? még nekünk is lehetnek gyermekeink...


Ennek kissé ellentmond , amit én olvastam, már tudniillik Sarolta is úgy járt mint Stefánia, és a férjétől kapott nemibetegség miatt meddő lett.
Na persze ezt gondolom a világért sem ismerte volna el nyilvánosan, hisz Rudolf és Stefánia sem tette.

Azért ez kisérteties. Miksát és Rudolfot egyaránt amolyan sorból kilógó, liberális lázadónak tartották, mindkettő belge királylányt vett el, mindkettő nemibeteg lett és megfertőzte a nejét, és végül mindkettő erőszakos halált halt, hisz végülis az öngyilkosság is az (ha az volt), vagy ha úgy nézzük, Miksa a sorsa felvállalásával gyakorlatilag öngyilkos lett, hisz tudta, hogy nem remélhet kegyelmet, ha nem menekül el.

És ha már itt tartunk,:
A most olvasott könyvemben (FJ élete és kora) igenis az áll, hogy Ferenc József meg akarta menteni az öccsét. Segíteni neki a trónja megtartásában nem volt hajlandó, de nem is tudott volna, hisz akkortájt volt elég saját bel- és külpolitikai gondja.
Viszont,mikor hírét vette, hogy Miksát elfogatta Juarez, diplomáciai úton kinyilvánította, hogy az öccsét visszahelyezte a jogaiba, és ismét az osztrák trón örökösének, a Habsburg-ház tagjának tekinti. Ez talán naív gondolat volt részéről, de ő azt hitte, hogy ettől Miksa mai szóval élve diplomáciai védettséget kap és Juarez nem emel kezet, egy Habsburg főhercegre.
Amikor mégis kivégezték, akkor a holtteste hazahozatalával a legjobb embert bízta meg,mégpedig Tegetthoff admirálist, Miksa jó barátját. Juarez a test kiadatásáért cserébe egy sor dolgot követelt, olyasmiket, amiket máskor FJ simán megtagadott volna. Nem akármi volt, az akkori nyugat legelőkelőbb monarchája elismert egy köztársaságot. Szinte pitizett Juareznek, azért, hogy Miksának legalább a végső nyugalmat biztosíthassa osztrák földön.
Szóval azért durva túlzás, hogy "tett magasról" az öccsére, pedig az elég disznó módon viselkedett vele.
Előzmény: szmel (171)