a nagyobbik kutyám, egy snaucer keverék... Hát az valami ritka önfejű, makacs egy darab.
Egyetlen, jellemző és gyakori példa: kerítésen belül szófogadó és okos, csinálja, amit kell. Gyere ide, helyedre, ott maradsz... mint a villám, vonakodás nélkül, örömmel. Ha viszont kiszökik a kertkapun, öntevékenyen, anélkül, hogy sétálni indulnánk... Hát, olyankor, ha hívom, visszafordul (tisztán látszik, hogy tudja, mit akarok), kajánul vigyorog, és elszalad.
Úgy gondolja, ott már nem olyan fontos engedelmeskedni, meg aztán úgyse érem utol.
Aztán egy félóra múlva hazajön, és megint jó kutya egy darabig.

Ezzel szemben áll Lugossy Béla, a tacskó, annak eszébe se jut ilyesmi. Megbízhatóan szófogadó itt is, ott is. És ugrál, meg olyat is tud, ami az ilyen nagy mafla fundiknak, mint a Gorcsevé, meg se fordul a fejében: két hátsó lábán felágaskodik, kicsit leül, és közben a farkára támaszkodik. Aztán így marad, és percekig nézelődik...
Legtöbbször akkor, ha eszünk. :)