Csekk Creative Commons License 2010.01.08 0 0 442
Elénk is tudod tátni azokat?

Lásd szfinx, és a khafre völgytemplom korolásában megejtett korábbi írásaim, amelyek alapján a rövid lényeg az, hogy nem csak az előbbiek, hanem a piramisok is legalább alsó harmadukban megépültek, így a Bauwalli orion modell alapján azokat egy kb. 12,000 évvel ezelőtt itt élő kultúra tehette meg.
Az egy teljesen más tészta, hogy Khufutól kezdve, itt az addigiakat a ma látható komplexummá alakították át.
Persze a fentiek belátásához nem árt ha valaki geológus, vagy legalább érti is a geológiát, miközben képes levezetni egy adott terület, nevezetesen a plató és környékén az eltelt 12,000 -ben lezajlott folyamatokat, modellezni, hogy mely korban hogy is nézett ki itt minden.
Tehát anno 12,000 éve a gizai plato előtti sikvidék úgy 70 méterrel volt a mai térszint alatt. Bármi ami akkor ott volt, minimum ennyivel van ma a térszint alatt.
A plato akkoriban kb akkora hegy volt a sikvidékről (nílus delta) mint amekkorának látszik ma a dunapartról a gellérthegy. és ha már itt tartunk, teljesen természetes, hogy a tetőn lévő építmények, létesítmények alatt további (furt faragott) létesítmények lehetnek amelyek hasonlóan készültek mint pld Petra.
Nos Petrára mi szükség volt szerinted?

Legfőként azt +magyaráznád, mi a túrónak köztöztek vola egy hegy belsejébe, mikor csodálatos idő volt arrafelé, ahol 2* lehetett már az őskorban is aratni?
A hegyben sem növényt, sem állatot nevelni nem lehet, írdatlan költség a mindennapi élethez szükséges tartozékok bevitele, a szenny, hulladék eltávolítása.
Miért lenne erre szükség?


Majd ha megmagyarázod nekem azt, hogy a te előbbi gondolatvezetésed mentén mi francért volt szükség piramisra, én isten a tanum megteszem neked ezt a szivességet.
Mond meg nekem (szintén a te előbbi gondolatvezetésed mentén) hogy miért nem temették el simán a halottakat a föld alá? ... Nem könnyebb és egyszerűbb lett volna?

;)
Előzmény: joy (440)