![](https://img.index.hu/imgfrm/6/9/9/5/THM_0006906995.jpg)
Ma hunyt el két éve Reinhard Heß...!
1945 jún. 13.-án született a keletnémet Lauschában.
Szülei, August és Elsa az üvegiparban dolgoztak, húga, Waltraut igen fiatalon, 9 évesen hunyt el egy agyműtét következtében.
Reinhard 12 évesen lett síugró, akinek példaképe Helmut Recknagel volt.
1959-ben megnyerte korosztályában az oberhofi "Deutsche Sportecho Cup" elnevezésű versenyt. 15 évesen a német Torna- és Sportszövetség ösztönző rendszer keretén belül látogatta a Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolát Zella-Mehlisben.
18 évesen tagja lett az NDK utánpótlás csapat keretének, majd 1964-ben ifjúsági bajnok lett Johanngeorgenstadtban.
1965-ben azonban be kellett fejeznie aktív síugró pályafutását egy hátfájás miatt.
A leghosszabb távolság, amit pályafutása során elért az 112 m. volt Oberhofban.
Reinhard Heß 1968-tól élt házasságban feleségével, Reginával, akitől 1972-ben lánya született /Tina/.
![](https://img.index.hu/imgfrm/6/9/8/9/THM_0006906989.jpg)
Heß ezután Lipcsében diplomát szerzett a Német Testnevelési Főiskolán, majd tornatanárként dolgozott a Gyermek- és Ifjúsági Sportiskolán Zella-Mehlisben, később pedig vezetőedzőként az S.C. Motor Zella-Mehlis csapatában.
1988-ban a síugrás vezetőedzője lett a Keletnémet Síszövetségben.
Az első szezonjában (1988/89) a Lahti VB-n irányítása alatt Jens Weißflog normálsáncon arany-, míg nagysáncon ezüstérmet szerzett!
A berlini fal leomlása után munkahelyet váltott és a Német Síszövetség /DSV/ tagjaként 1990-ben a B-keret felelős trénere lett.
A német síugrók 1993-as faluni VB-n való leszreplése után Heß-t az akkori sportigazgató, Helmut Weinbuch a nemzeti csapat vezetőedzőjének nevezte ki Rudi Tusch utódjaként. Heß legnagyobb érdeme az volt, hogy egységesítette a korábbi években eredményes kelet- és nyugatnémet síugrókat, emellett új képzési módszert vezetett be, így J. Weißflog arany- és D. Thoma bronzérmével, valamint a csapatarannyal óriási sikert aratott az 1994-es lillehammeri Téli Olimpiai Játékokon!
![](https://img.index.hu/imgfrm/6/9/9/3/THM_0006906993.jpg)
Weißflog és Thoma visszavonulása után Heß fedezte fel Martin Schmittet és Sven Hannawaldot, akiket világbajnoki címekhez, olimpiai érmekhez és Világkupa győzelmekhez segítette. Heß edzői pályafutásának csúcspontja volt, mikor 2001/02-ben Hannawald mind a 4 versenyt megnyerve szenzációs győzelmet aratott a Négysáncversenyen! 2002 ápr. 5.-én ahol élt, Suhlban, 2003-ban pedig szülővárosában, Lauschában is a város díszpolgára lett!
2003-ban, a predazzói VB után le kellett mondania, mert nagy sikerrel eltöltött edzői pályafutása alatt először fordult elő, hogy jelentős versenyen érem és eredmény nélkül térjen haza a német csapat!
Utódja az akkori segédedzője, valamint Hannawald személyi trénere, Wolfgang Steiert lett. Heß edzői időszaka alatt fejlődött a legtöbbet a német síugrás, mely ezen idő alatt a média legjelentősebb téli sportja lett, az RTL a "Téli Sportok Forma-1-eként" reklámozta a síugrást Heß Hannawald és Schmitt után a síugrósport legnépszerűbb személye lett, akit "aranyművesnek" és "zászlós embernek" is neveztek! Ő egyike volt azon kevés edzőknek, aki már életében legenda volt!
Heß visszavonulása után a DSV-ben vezetőedzők főnökeként tevékenykedett, ezenfelül dolgozott még az ARD televíziónál is, mint társ szakkommentátor.
Összes érme edzőként /egyéniben-csapatban/:
arany ezüst bronz
- Olimpia /egyéni/ 1 1 1
- Olimpia /csapat/ 2 1 -
- VB /egyéni/ 2 3 1
- VB /csapat/ 2 1 2
- Sírepülő VB /egyéni/ 2 2 1
- Sírepülő VK 4 - 1
- VK /egyéni/ 65 44 41
- VK /csapat/ 2 3 8
- GP /egyéni/ 4 2 10
- GP /csapat/ 1 - 3
- Északi turné 1 1 3
- Négysáncverseny 2 3 3
- Összetett VK 2 5 -
- Nemzetek Kupája /VK/ 1 1 3
- Nemzetek Kupája /GP/ - 1 1
![](https://img.index.hu/imgfrm/6/9/9/2/THM_0006906992.jpg)
2006 elején betegedett le, ő akkoriban így nyilatkozott erről:
"Sosem voltam az egészség mintapéldánya, ritkán betegedtem meg, azonban mikor megkaptam a diagnózist megdöbbentő volt számomra! Azt mondták az orvosok a hasnyálmirigyrák kemoterápiával kezelhető és talán ez már valami..."
Heß, aki egész életét a síugrásnak szentelte elfogadta helyzetét, elviselte a súlyos fájdalmakat, 23 hónappal a diagnosztizálás után viszont abbahagyta a kemoterápiás kezelést, letett a gyógyulásról és 2007 karácsony szentestéjén családja körében hunyt el 62 éves korában a bad berka-i központi klinikán!
In memoriam Reinhard Heß:
http://www.youtube.com/watch?v=xnLawjfEH8A&feature=related