Tudomásom szerint a Káldok Kusiták-Kassiták, vagy más néven a Kassu nép fiai voltak.
Királyságuk a Van tó környékére tehető. Az asszir és perzsa kegyetlenkedések miatt menekültek erre a helyre, a mitaniakkal együtt. Ők azok akik más népekkel szövetkezve Kr. e 600 körül földig rombolják Ninivét és ezzel véget vetnek az asszír uralomnak.
A British Museum B. M. 21901. sz. Káld Királyi Krónika ékiratában feltüntetett "mat mada-a" és "mat mana-a" nevű népek származása még tisztázásra vár, mert eredetükre többféle teória létezik. Ebbe mélyebben nem is mennék bele.
Én úgy gondolom, hogy a latin jászok, már az időszámítás kezdetén betelepültek az Alföldre, erre vannak régészeti leleteink is. A hunokkal szintén és végül a XIII sz. -ban a Kunokkal fejeződött be betelepülésük.
Amennyiben Jordanes írásait elemezzük Atillával kapcsolatban, aki azt írja, hogy halálával sem szűnt meg a hunok, szarmaták és alánok jelenléte a KM. -ben.
"Az osztrogótok 473. után kivonulnak Pannoniából és előbb a Balkánra, majd Itáliába költöztek, a gepidák pedig ezt kihasználva megszállták Szlavónia és Pannonia Secunda részeit. A két nép - gót és gepida - között ellenséges volt a viszony, és a források szerint a 6. században több háborút vívtak a szerémségi területekért. 537-ben már I. Justinianus hadai ott találják őket, csakúgy, mint Bajan avar kagán, aki 567-ben elfoglalta Sirmiumot, és azzal végképp megszünteti az amúgy is törzsekre hullott gepidák uralmát. Ha ugyanis a gepidák Erdélyben uralkodtak volna, akkor Bajannak útját állták volna, és nem tudott volna egészen a mai vajdasági területekig nyomulni." (Obrusánszky Borbála)
Az, hogy a magyarokat régebben turkoknak hívták, a DAI szerint:régebben nem turkoknak, hanem szabír-nak hívták őket, hogy ez volt a régebbi nevük.
Ez is a DAI-ban van. Bár a bizánciaknak volt saját szavuk ránk, (Uggroi, Turkoi), ez az adat nyilván besenyő forrásból származik. Bizáncban jártukkor említhették a szomszédaikat, s az ő nyelvükön volt az egyikük 'mazar', pontosabban így jegyezték le a görögök.
Jó lenne végre megtudni, hogy a jazig–szarmaták, griffes–indások milyen nyelven beszéltek. A honfoglaló nép zömét azonban a Dnyepertől a Kárpátokig letelepedett lakosság adta, amelynek a nyelve ugyanaz volt, mint a Kárpát-medence észak-keleti felén lakóké ősidők óta.