Kedves Abani, tudod nem az lesz a meglepő, hogy a szöveg az el nem ismert szkíta-hun nyelven szólal meg, hanem a tartalma. És bizonyítani sem akarom, mert nincs mit, önmagáért beszél. Mondjon bárki bármit, ez a nyelv létezett. Csak az állíthatja az ellenkezőjét, aki nem ért a jelkészletekhez. Sok ilyen felirat van ezen a nyelven, de nem minden felirat ilyen, vannak más nyelvűek is. A türk jelkészlet sem volt egységes, ahogyan a szkíta-hun nyelvben is voltak eltérések- népenként. Ezeket kell ismerni. Nemrég akadémikusokkal találkoztam, és sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy nem nagyon akad köztük olyan, akivel a jelkészletekről érdemben lehetett volna beszélgetni. A magyar tudományos életben ez egy szürke folt. Erre tulajdonképpen nincs iskola, eredményeket csak kitartó, szívós kutatással lehet elérni, úgy, hogy közben az ember a saját hibájából tanul, és ismeri fel a törvényszerűségeket. Két évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy valaha is megbirkózok ezzel a felirattal, azt hittem, soha sem fog sikerülni. A felirat, ami hála az égnek kellő hosszúságú, és nem csak néhány jel, minden várakozásomat felülmúlta. Több szempontból is. Amikor nevetnek, és gúnyolódnak, hogy egy nem létező nyelvről beszélek, nem tudok még haragudni sem, csak mosolyogni, mert honnan is tudhatná, amikor nem olvasott még ősi szövegeket, hogy mit tartalmaznak? De ha nem ismerünk valamit, az még nem jelenti azt, hogy az a dolog nem létezik. Amikor azt kérem, hogy rendben, elemezzük együtt, rögtön hátrálnak. Vajon miért? Én állok a feladat elé. De inkább az itt a gond, hogy senki sem ért hozzá. Erre nincs tankönyv, ami meg most készül, és a témával foglalkozik, az is hibás lesz, mert beszélgettem az írójával, keveri a szezont a fazonnal. Kár érte, egy nagyon szimpatikus ember volt.