Mostmár kezdek megnyugodni,csak rájöttem milyen törékeny burokban élek,és ez megijesztett,már majdnem mindent feladtam,mire rájöttem,hogy ezzel annak teszek jót aki bánt,így észhez tértem,mert ha ez nincs akkor én sem,ez az életem,sajnos szó szerint,minden szabadidőmben ezt csinálom és állandóan ezen kattog az agyam,így kevesebbet tudok azzal foglakozni,hogy mennyire útálom a könyvelést.Ezzel pedig elviselhetőbb az életem,kevesebbet stresszelek és nem kívánok elbújni a világ végére.