Kobzoska Creative Commons License 2009.11.29 0 0 204

Bologna

 

Egyelőre ugyan csak Pozsonyból lehet fapadossal megközelíteni (úgy értem, a környékről), de március végén már a Wizzair is indít járatokat, igaz, Forliba, de az már csak egy köpés Bolognától.

 

Ezen a héten jártunk ott, hárman utaztunk, ami egy kicsit szűkítette a szálláslehetőségeket, mert míg egy- és kétágyas szobák mindenütt vannak, a háromágyasokra vadászni kell.

 

Sikerült viszont egy nagyon jót találni: Hotel Holiday Bologna

Egy éjszakára 70 eurót fizettünk.

 

A reggeli a szokásos, minden nagyon finom, és mindenből volt bőven.

 

Közel van mind a vasútállomáshoz (a reptéri busz is onnan indul), mind a városközponthoz.

3 perces megközelíthetőségen belül vannak megfizethető, igazi olasz étteremek.

 

Nem szeretnék túlzásba esni, de a becsekkolás nem vett igénybe egy percél többet. Köszöntünk, elmondtam a nevem, 10 másodperces keresgélés s papírok között, kezembe nyomta a kulcsot, elkérte a személyiket. Kész.

 

Kis jópofaság: háromnapos időjáráselőrejelzés kiragasztva a lift falára.

 

És amit még nagyon bírok az olasz szállodákban, ahogy rendet csinálnak, míg a rendetlen turisták járják a várost (a papucsokat figyeljétek):