Thor Creative Commons License 1998.12.09 0 0 55
Casi! Igen. Legalábbis az enyéim nem sokat kiabáltak, amikor párban voltak. Egymásnak halkan motyogtak, egy-egy összeveszéstől eltekintve.
A legjobb az volt, amikor kaptam egy kanárit is, annak meg szokása fürdeni. Néhány naponként be kellett neki tenni a kalitkába egy tálkát vízzel, abba beleugrott és verdesett a szárnyaival, hogy zuhanyozni lehetett körülötte. Amikor befejezte, kirepült a kalitkából szárítkozni (sosem zártam őket, a kalitka csak ebédlő és hálószoba gyanánt szolgált). A két papagáj nézte hol az egyik szemével, hol a másikkal, ameddig fürdött és halkan magyaráztak egymásnak. Amikor végre odébbált a kanári, az egyik bemerészkedett a kalitkájába, a másik utánasandalgott, hívogatták egymást, teljesen látható volt hogy rosszban sántikálnak, (hát ugye magánlaksértést követnek el), mert erősen kiváncsiak. Végül az egyik belehuppant a vizestálba, ahonnan azonnal őrült csárogás közben repült ki (affenébe, ez nedves!)Ekkor a másik próbálkozott, aztán visszatért az első, végül felváltva, lökdösődve megfürödtek mind a ketten. Aztán kiültek a kalitkájuk tetejére szárítkozni. Sírnivaló látványt nyújtottak: a tolluk összeállt, a csupasz pocakjuk csíkokban kilátszott. Szárítkozás közben motyogva megtárgyalták az eseményeket (gondolom arról szólt a szöveg, hogy milyen hülye ez a kanári, hogy ilyesmit szeret) Eltartott vagy félóráig, ameddig megint civilizált papagáj lett belőlük.