Kedves Levelezőtársaim!

Az egész világ versenyfutásban van a jövőért. Kétségtelen, hogy az lesz a nyertes, aki jobban bírja szellemiekkel.

Ehhez az kell, hogy az iskolák fel legyenek szerelve a különböző tárgyak tanításához szükséges oktatóeszközökkel. Legyen pénzük az eszközök javíttatására, karbantartására. (Földrajzhoz, fizikához, kémiához stb. korszerű eszközökre van szükség. Művészetoktatáshoz szintén.)

A döntő mégis a pedagógus személyisége. Tekintve, hogy az életben, a családban férfiak és nők egyenlő számban veszik körül a gyermeket, helyes lenne, ha ez az arány tükröződne a tantestületekben is. Szokták a pedagógust a nemzet napszámosának nevezni, - nem helytelen, bár Vas Gereben a színészeket értette ez alatt -, végre el kellene érni, hogy tisztességes fizetést kapjanak, hogy legalább tisztes színvonalon megélhessenek. Rengeteg ígéret ellenére semmi fejődést nem látok e téren.

Öt évtizeddel ezelőtt, kezdő tanárként úgy láttam, hogy kénytelen leszek pályát módosítani. Az 1260 Ft-os kezdő bérből nem lehetett albérletet fizetni, kétfős családot fenntartani. Bányamérőként a földalatti pótlék egy része - tehát nem a fizetésem - is több volt, mint a tanári fizetés. (Félreértés ne essék! Nem azt a bért sokallom, hanem a pedagógus bért kevesellem, és a megalázó arányokat helytelenítem.)

A társadalom úgy ítéli meg, - régen is, most is, a jövőben is -, hogy annak a hivatásnak van presztizse, amelyet megfizetnek, amelynek munkásai tisztességes színvonalon élnek. (Ehhez hozzátartozik, hogy a pedagógusnka legyen módja, könyvet vásárolni, világot látni, túlterhelés nélkül saját gyermekeit felnevelni.)

Tehát változatlanul az a véleményem - elsősorban az ifjúság érdekét tartva szem előtt -, hogy az oktatáson nem szabad takarékoskodni.

Tisztelettel:
Gál Zoltán