A múltkor olvastam valahol: "Ahogyan egy versenyló sem tudja hogy versenylónak született amíg ki nem került a versenypályára, úgy a vadászkutyánk is bár annak született, csak menet közben jön rá."

Elgondolkodtatott. Igaza van. Egy retriever aki soha életében nem vadászott, nem fogja hiányolni. Ha a gazdik megfelelő foglalkozásban részesítik (labdáznak vele, úsztatják, stb.) az ugyanolyan boldog lehet mint az akit eredeti funkciójának megfelelően használnak.

Mi ugye dolgozunk... A kutyák ezt szokták meg, nekik ez a természetes. Mondjuk az amikor húzom a bakancsomat akkor már a fejemen ugrálnak, tudják mi következik... :DDDDDDD Csillogó szemek, megfeszült izmok... :DDDDD Ilyenkor a legszebbek nekem. :)